(Forrás: hvg.hu, index.hu) Délelőtt kihallgatták és rabosították Karácsony Gergely főpolgármestert a Nemzeti Nyomozó Iroda épületében a Pride-felvonulás miatt. Mielőtt bement, a főpolgármester azt mondta, nem lehet betiltani sem a szabadságot, sem a szerelmet. Miután kijött, arról beszélt, hogy szerinte a gyanúsításának nincs alapja, ezért az ellen panasszal élt.
Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kihallgatás során nyilatkozatot tett, amiben kifejtette a főváros álláspontját, miszerint a gyanúsítás teljesen alaptalan. „Mindenki végtelenül udvarias volt, de mindenki végtelenül kellemetlenül is érezte magát. Nem tudok a nyomozó iroda munkatársaira haragudni, csak a hatalomra” – fogalmazott.
Szerinte Orbán Viktor hatalmas öngólt rúgott ezzel a kihallgatással, miközben a propagandának már nincs hatása. Rabosítás történt, hülye pózokban fotóztak, de felmerült egy probléma, úgy tűnik 197 centis bűnözővel még nem volt dolguk
Hozzátette, hogy nem hiszi, hogy a vádemelésig eljut a dolog, de azt esélytelennek tartja, hogyha még vádemelés is történne, akkor az ügy bíróság elé kerüljön, de panaszt tesz a gyanúsítással szemben. „Nagyon nehéz komolyan venni az igazságügyi miniszter mondatait, nem csak ebben az ügyben, hanem általánosságban is” – fogalmazott.
A kihallgatás ideje alatt tüntetők gyűltek össze a rendőrség épületének közelében, a hatóságok nem engedték őket közel a kihallgatás helyszínéhez.
Karácsony Gergely júniusban jelentette be, hogy a korábban betiltott Pride felvonulást Budapest önkormányzata fogja megszervezni „Budapesti Büszkeség menete” névvel, így álláspontja szerint nem esik a gyülekezési törvény hatálya alá. A főpolgármester akkor azt mondta, hogy minden jogi és politikai felelősség őt terheli, és ki fog állni azokért, akiket esetleg retorzió érne a Pride-dal kapcsolatban.Az esemény óriási sikerrel zajlott le, több százezer ember vett részt rajta, és a résztvevők ellen végül nem indult eljárás, azonban a szervezők ügyében a Nyomozó Iroda továbbra is folytat nyomozást.

