De kicsoda is Gore Verbinski? A 46 esztendős, lengyel származású filmrendező és zenész videoklipekkel és
reklámfilmekkel kezdte sikeres pályafutását. Diplomáját az UCLA filmiskolában szerezte. Első mozifilmje az Egértanya
című családi vígjáték volt, amit A mexikói című közepes siker követett Julia Roberts és Brad Pitt főszereplésével. A 2002-i A kör című horror már busás bevételeket eredményezett. Ezt követően Az Időgép rendezésébe kapcsolódott be. Mindmáig legnagyobb sikereit A Karib-tenger kalózai három részének köszönheti, amely méltán hozott neki anyagi elismerést. Akkor kezdődött meg jó munkakapcsolata Johnny Deppel is, aminek legújabb bizonyítéka, hogy Rangonak is Johnny Depp adta az eredeti hangját.
A Rango főhőse egy identitás-válságban szenvedő, filozofálgató, moralizálgató kis kaméleon, amivel meglehetős szürrealista, talán terráriumi körülmények között ismerkedünk meg. Gyíkocskánk váratlanul kipottyan védett világából, és az országút rohanó autóktól életveszélyessé vált közegében találja magát, ahol megismerkedik egy félig eltaposott bölcs öreg tatuval. Az újdonsgült ismerős azzal tereli őt az önmegismerés útjára, hogy át kell kelnie a túlsó oldalra, nekivágni a sivatagnak. Innen már sejthető, hogy legalább is ez az entrée valójában nem éppen gyermekfilmet sejtet, de talán érdemes az abszurd és a transzcendens tanok felé is asszociációkért kutatni.
Nagyszájú és gülüszemű gyíkunk nekivág tehát a sivatagnak, hogy az elvegyülés-asszimilálódás és a kiválás iskoláját kijárja. A film itt kezd átmenni abba a western-paródiába, amelynek panelelemeit sorra felismerve, fulladozik az ember a röhögéstől a nagyszerűen kifigurázott sablonok szellemes megoldásain. Hősünk sorsát egy négy bagolyból álló mexikói mariacci zenekar narratív dalai kísérik nagyszerű képi és szöveghumorral. A sivatagi kalandok után, a Por nevű, lepusztult városka életével való összefonódás a Babszem nevű farmerlánnyal megismerkedésnél kezdődik, akitől azt is megtudjuk: életüket a víztelenség nehezíti, miközben valaki titkon vizet önt ki a sivatagba. A városka jópofa, antropomorf lakói, akik átmenetet képeznek a Muppet Show figuráitól A Karib-tenger kalózainak szörny-teremtményein át a Csillagok háborúja mindenféle űrlényéig, sőt azon is túl, kezdetben idegenként tekintenek főhősünkre, aki részben félelmében elkezd valótlanságokat hencegni önmagáról, megteremtve ezzel Rango mítoszát és legendáját, majd azon találja magát, hogy ő lett a városka sheriffje azzal a megbízással, hogy találjon vizet, és fejtse meg a vízpazarlás titkát.
A botcsinálta Rango sheriff tehát kivált, de ez felelősséggel, kötelezettségekkel, nem egyszer életveszéllyel is jár számára. A balfácánkodásoktól sem mentes önmagára lelés útján különféle teremtményekkel és igazságokkal találkozik: a teknőc polgármestertől a nagy szemű egér kislányon át a felbérelt csörgőkígyó pisztolyharcosig és a nyugat szelleméig. Üldözéses harcokban vesz részt, melyek a Lucasfilm (Csillagok háborúja) műtermeiben kidolgozott remek látványtechnikával száguldanak a kanyonokban.
Megtanulja, hogy akié a víz, azé minden (intés a víztelenség irányába tartó világunknak!), és hogy a haladás akarva
akaratlan kipusztít minden korábbi emberléptékű életteret, de amit cserébe kapunk, nem biztos, hogy megéri.
Találkozik barátsággal, árulással, egyéni érdekekkel és közösséggel, és azzal, hogy a feladata elől senki sem
menekülhet el. Gyíkocskánk így válik végül azzá, akivé lenni akart: hőssé.
A film számomra igen szórakoztató eleme volt a kialakult amerikai és olasz western-panelek képi és zenei
szembesítése is. Clint Eastwood ponchót hátra vető mozdulatától a feszültségteremtő óramutató kattanáson, kimért
csizmás léptek mutatásán keresztül a jól ismert mozdulatok megismétléséig, vagy éppen kicsavarásáig. Gore
Verbinski talán még a saját karib-tengeri trilógiáján is élcelődik egy picit teremtményeivel, akcióival,
dramaturgiájával. Hans Zimmer zseniális zenéje dallamvezetésében és hangszerelésében is a cowboy-filmek zenei
motívumait idézi, majd elkanyarodik tőlük, de mindvégig ismerős. A „hitelesség” és kifigurázás kettőssége végig
erőssége a filmnek, ezért tud olyan szórakoztató lenni annak, akit pusztán a történet „gyermeksíkja” nem tudna
kielégíteni.
Szólnom kell még a magyar változatról is. Nagy Ervin, Haumann Petra, Konrád Antal, Elek Ferenc, Harsányi Gábor,
Reviczky Gábor és a többiek hallható élvezettel dolgoztak a szinkronstúdióban, ahol a számomra nem kideríthető
magyar szövegíró és szinkronrendező munkáját is szeretném kiemelni.
Az UIP Duna Film forgalmazásában megjelenő animációs vígjátékot, bár 12 éves korhatárral tekinthető meg, én
szeretném egyfelől a westernfilmek kedvelőinek, másfelől az abszurd humort kedvelő értelmiségieknek is a
figyelmébe ajánlani: jól fognak szórakozni.