Csak nagyon kevesen jelenthetik ki őszinte biztonsággal, hogy ismerik, hitelesen ismerik Rejtőt. A könyveit, színdarabjait, filmjeit, cikkeit, operettjeit, kabaréjeleneteit, tréfáit… Sokan még a valódi nevét sem tudják, legföljebb csak annyit, hogy Rejtő, és már fülig szalad a szájuk, ha eszükbe jut az ikonikus mondat: „Uram, a késemért jöttem…” Piszkos Fred, a kapitány milliók olvasmányélménye, miként Gorcsev, Troppauer Hümér, Buzgó Mócsing, Fülig Jimmy, Vanek úr, Sztrovacsek, Texas Bill… Egyszerre tucatnyi műfajban alkotott: légiós, vadnyugati, bűnügyi regények, kabarék, útleírások, librettók…
És tessék mondani, ezek után tudja-e, kedves olvasó, hogy milyen néven született Rejtő Jenő? Egyáltalán: tudják-e, hogy ki P. Howard, vagy éppen Gibson Lavery? Ne tessék erőlködni, mindhárom ugyanaz – a negyedik: Reich Jenő. A születési nevét csak igen rövid ideig, nem egészen 38 évig viselhette, mert a nyilasok följelentésére (1942. november 12.) elvitte a munkaszolgálat (barátjával, Petschauer Attila háromszoros olimpiai és hétszeres Európa-bajnok vívóval egy vagonban), és másfél hónappal később a tífusz vagy/és a tüdőgyulladás, netán együtt a kettő. Aznap halt meg a Don közeli Jevdakovóban, amikor a Magyar Távirati Iroda a német társmédiától átvett módon, nyakatekert fogalmazással adta tudtul: „A Don középső szakaszán továbbra is tervszerűen folynak az előretolt támaszpontok egybekapcsolására irányuló mozdulatok” – kezdődik a keleti arcvonal helyzetéről szóló tudósítás 1943. január 1-jén, nem sokkal éjfél előttről.
Ha csupán csak ennyi lett volna (persze vázlatosan) a rejtői életút és életmű, már akkor is részletesen felderítendő, megírandó lett volna. Csakhogy nem ennyi, hanem ezerszeresen több, és akkor az apró(bb) részletek még nem is számíttattak. Ezek a részletek – azaz a felderítésük és valós/transzferált kiegészítésük szándéka – sarkallták Matuscsák Tamást (nem mellesleg lapunk, az Infovilág állandó szerzőjét!) arra, hogy beleássa magát Rejtő életébe, és elképesztően aprólékos, rengeteg időt s energiát követelő kutató munkával megalkossa azt a Rejtő Jenőt, akit végre hús-vér emberként, rosszcsont kölyökként, rafinált sportrajongóként, bokszolóként, epekedőn szerelmes kamaszként, a negyedik polgári után az iskolát elhagyó, színi tanodás növendékként, szegény erzsébet- meg terézvárosi fiatalemberként, kávéházakban dekkoló legényként nagy embereket (Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső [vele egy napon született, húszéves „késéssel”], Heltai Jenő…) megismerendő.
Tulajdonképpen (hányattatásai ellenére) szerencsés fickónak is nevezhető Rejtő Jenő: született 1905-ben, és mire eszmélni kezdett és szeme rányílt országra-világra, kortársként sodródott bele a történelembe: szarajevói merénylet, I. világháború, Ferenc József halála, IV. Károly megkoronázása, őszirózsás forradalom, kommün, Horthy bevonulása (részlet a könyvből):
„…1919. november 17., hétfő:
Tegnap az utolsó román is elhagyta Magyarországot. Kevesen fognak sírni utánuk. Horthy admirális pedig darutollas és Bocskai-sapkás hadserege élén úgy vonult be Budapestre, mintha legalábbis ő győzte volna le a kommunistákat, nem az antant. Azt azért nem értem, hogy egy tengerész miért nem egy cirkálón közlekedik, miért fehér lovon?! Elveszett a hajója?! Fehér ruhában volt, sok aranyzsinórral, megszámlálhatatlan kitüntetéssel, és a jobb vállától a kardmarkolatig rózsaszínű szalag vonult végig a zubbonyán, szíve alatt egy roppant csillag, sasfejjel. Ez most vicc, vagy valami komoly?! Az egész jelenet olyan volt, mint valami elfuserált operettben: a bonviván fehér lovon belovagol, mire egy egész ország a karjaiba omlik. Csakhogy a bonviván öreg és csúnya, a menyasszony pedig bolond. Szerintem nem lesz jó vége ennek a frigynek…”
És sodródott az idő hullámain itthon, külföldön (mindenekelőtt Német- meg Franciaországban), és talán még Észak-Afrikába, légiós sztorijai helyszínére is eljutott, bár nincs rá bizonyíték, hogy valaha is tagja lett volna az idegenlégiónak. És miután második feleségével Olaszországban eltöltött másfél év után az itáliai zsidótörvények miatt visszamenekült Magyarországra, írt, elképesztő gyorsasággal, termékenységgel, kávéházi asztalkák mellett, József Attila, Molnár Ferenc, Salamon Béla, Nóti Károly közelségében, már-már barátságban: 1934-től 1941-ig 42 kötet könyvet, továbbá egyéb műfajba sorolható 122 egyéb alkotást! Egészen addig, mígnem vagonba nem parancsolták.
Nem lehet szándéka e könyv-ízleltetőnek a naplóformában megírt, szerfölött fordulatos, olvasmányos, elképesztő mennyiségű forrásanyaggal, hosszadalmas-fáradságos kutatással hitelesített Rejtő-életregény aprólékos taglalása. Azt viszont ugyancsak a szerző érdemeként kell nyugtázni, hogy (bár regényről van szó) valamennyi forrását fölfedte, és még 76 indexes magyarázattal is kiegészítette az olvasó ismereteit. A hitelességre törekvés iskolapéldájának minősíthető a naplókötet utolsó, mintegy harminc oldala, a munkaszolgálatra behívástól a főhős haláláig, melyhez a „zárszót” az egykori újságírókörökben jól ismert Rajna János kollégánk, a New York kávéház fölötti valamikori sajtópalota kiemelkedően tehetséges grafikusa, folyóirat-szerkesztője írta – természetesen ebben a formában fikció, hisz’ Matuscsák „bújt bele” Rajna személyébe, a tény viszont, ahogy megtörténtént.
Matuscsák Tamás, azaz írói álnevén Alexander G. Thomas – „Megszállottak – A Tesla-hadművelet” címmel nem egészen esztendővel ezelőtt megjelent, ugyancsak regényes életrajzi kötete és a mostani Rejtő-mű két ponton is kapcsolódik egymáshoz. Az író személyében ez evidens. A másik: a műszaki-tudományos zseni Nikola Tesla és a hősünk, Rejtő Jenő egyaránt ötéves volt, amikor elveszítette kistestvérét. Rejtő és Tesla csaknem egyidejűleg, 1943. január 1-jén, illetve január 7-én hunyt el. Az egyik a Don-kanyar poklában, a másik egy csöndes, New York-i szállodaszobában; az egyik nem volt még 38 éves, a másik 50 évvel többet élt.
Mit alkothatott volna Rejtő, ha megéri a teslai kort!