Rendeleti kormányzás? Gyorsan változnak a jogszabályok

Az év első két hónapjában hat törvény és 61 kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben, összesen mintegy 3000 oldalon. Az oldalszám nem rekord ugyan (e tekintetben 2012 vezet), ahogy a törvények száma is több volt egy kicsivel tavaly, a kormányrendeletek száma azonban látványosan emelkedik, és ebben a kabinet feltehetőleg felülírja saját 2012-i rekordját is.

Tavaly ugyanis abszolút csúcsot döntött a kabinet: az év végére 447 kormányrendelet jelent meg; az előző években e jogszabályok száma általában 360–370 körül alakult. Ehhez képest is erősen kezdett azonban az idén a kormányzat, hiszen tavaly február végén még csak 21, most viszont 61 rendeletnél járunk – derül ki az OptiJUS jogi adatbázisból.

 

Az abszolút rekorddal várhatóan meg fog dőlni a módosítások száma is, hiszen nem elég, hogy a jogszabályok „darabszáma” növekszik, de úgy fest, hogy az abszolút mennyiségen belül a módosítások aránya is nő. Tavaly már a rendeletek csaknem hatvan százaléka volt módosító norma. A törvények számának szaporodása mellett – ami a jogalkotás leglátványosabb része – a rendeleti jogalkotás ilyen mértékű növekedése alapvetően változtatta meg az eddigi jogalkotási folyamatot.

A gyorsan változó jogszabályi környezetben egyrészt különösen fontos a jogszabályok folyamatos nyomon követése, másrészt elengedhetetlen, hogy a közeli jövőben megkezdődjék a konszolidációs időszak, amely rendet tesz az eddigi változások szövevényében.