A bécsi önkormányzati lakások idős lakói közül egyre többnek van szüksége valamilyen járássegítő eszközre a napi útjai közben, ám az eszközt nem mindegyikük tudja a lakásában tárolni. Mivel a szigorú tűzvédelmi előírások miatt a folyosókon, lépcsőházakban sem maradhatnak a rollátorok, a bécsi önkormányzat lakhatásért felelős ügyosztálya, a Wiener Wohnen újszerű megoldást dolgozott ki a problémára.
Ennek lényege, hogy miután az érintett lakó – ingyen – kérvényezte a rollátor-parkolóhely kialakítását az épületben, a Wiener Wohnen a bérlővel együtt keres helyet a járássegítő eszköz tárolására. Erre rendszerint a folyosón lévő falfülke vagy a postaládák alatti hely a legalkalmasabb. A parkoló kijelölésekor az a legfontosabb szempont, hogy ne legyen a többi lakó útjában, és ne zárja el a menekülési útvonalat. Mivel a rollátorok elgurulhatnak, a falba erősített kampóhoz lehet őket rögzíteni. Azért, hogy mások ne foglalhassák el a parkolót, a kerekes járókeretek rendszámot kapnak, amelyet feltüntetnek a parkolónál is.
Ha az épületben egyáltalán nem lehet, vagy már nem lehet több rollátor-parkolóhelyet kialakítani, alternatív tárolási lehetőséget hoznak létre a lépcsőház közvetlen közelében, például járókeret-tároló formájában, amely zárható és ellenáll az időjárás viszontagságainak is.
„Nagyon fontos számomra, hogy az idős lakók is jól érezzék magukat az önkormányzati bérlakásaikban. Éppen ezért a Wiener Wohnen nagy súlyt fektet az akadályok megszüntetésére. Reméljük, hogy a rollátor-parkolóhelyek ingyenes kialakítása is megkönnyíti kicsit az idős lakóink mindennapjait” – mondta Michael Ludwig lakásépítésért felelős városi tanácsnok.

