Ugyanakkor a hagyományos haderőket tekintve lényegesen visszaesett a nyugati készültség szintje. Úgy, hogy Moszkva felbátorodott, az Európai Unió pedig létre akarja hozni a saját védelmi rendszerét, ám az nem ígérkezik könnyűnek. Ellenben már az is nagy előrelépés lenne, ha a NATO-tagok a vállalt mértékben költenének katonai kiadásokra.

Ezen túlmenően a szövetségnek meg kell teremtenie a rugalmasabb katonadiplomáciai válasz módjait egy orosz provokáció esetére. Jelenleg ugyanis nem képes megvédeni sem a központját, sem az egyes tagországokat, vagyis igencsak sebezhető. A Kreml megpróbálhatja a szélek, pl. a Baltikum felől leszalámizni a szervezetet. Ám a Nyugat túl provokatív lenne, ha a fő erőket az orosz határ közelébe összpontosítaná, nem beszélve arról, hogy ily módon túlságosan is támadhatóvá válnék. A fő hadtestet német és francia földön kell tartani. Ez lenne a legjobb biztosíték a szovjet kalandorság ellen. Moszkva amúgy nem veszi komolyan a balti köztársaságokban és Lengyelországban lévő NATO-egységeket, mert azok baj esetén nem kapnának megfelelő támogatást. 

A Financial Times szerint a demagógia éve volt az idei és 2016 igencsak látványosan kikezdte a fennálló helyzetet, a demokráciát, a Brexittől kezdve egészen Trump győzelméig. Viszont jól alakultak az erős emberek dolgai, Putyintól, Erdoğanon át a kínai elnökig, de még elégedettebbek lehetnek a hordószónokok, akik az érzelmekre és az előítéletekre építenek. És itt megint az új amerikai elnököt lehet megemlíteni. Ám arról szó sincs, hogy a helyzet olyan volna, mint az 1930-as években, csak éppen vidéken nagy tömegek nemigen érzékelik a gazdasági fellendülés áldásait. Politikai értelemben hanyatlik az eddigi pártrendszer, véget ért a jobb- és baloldali felosztás. A középbal a jelek szerint eltűnik a színről. A konzervatívok jobban állnak, de állandó nyomás alá kerültek a bevándorlásellenes, nacionalista perem oldaláról, Angliától Magyarországig, illetve most már mindinkább Lengyelország is idetartozik. Ezek az erők a hazai lakosságot preferálják, protekcionisták, és táplálják a kulturális nosztalgiát, amit Trump úgy fogalmazott meg, hogy „Tegyük ismét naggyá Amerikát!”

Fontos fejlemény volt ebben az évben, hogy a nyugati demokráciák nagymértékben kiábrándultak a globalizációból. A szabad kereskedelmet egyre nehezebb elfogadtatni a tömegekkel, amelyek aggódnak a munkalehetőségek és a 3. világból kiinduló versenyfenyegetés miatt. Kérdéses a szabad mozgás is, részben a menekültáradat, részben a terrorizmus miatt. A brit népszavazás megmutatta, hogy szakadék van a globalizáció nyertesi és vesztesei között, de azok között is, akiknek tetszenek a változások, illetve akik lassítanának a tempón és újra fel akarják fedezni a gyökereiket az etnikai hovatartozásban, a vallásban vagy a nemzetiségben.

Trump sikere ugyanakkor lendületet ad jövőre az ugrásra készen várakozó demagógoknak. Az igazság utáni korszakban simán el lehet ferdíteni a tényeket a közösségi oldalakon. A megválasztott elnök alighanem hatalmas károkat okozott a demokráciába vetett bizalomnak. A demokratikus intézmények a következő hónapokban megmutathatják az Egyesült Államokban, hogy mennyire erősek. A külpolitika még nagyobb kockázat. Trump számára ugyanis a pénzről és nem értékekről szól a világ. És ha Le Pen győz, az az unió vége lenne. Ázsiában ugyanakkor jócskán megerősödhet Kína, miután a következő elnök (Trump) átengedi Pekingnek a terepet.

Az USA jó két évtizede a demokratikus értékek, a pluralizmus, a türelem és a jogállam világítótornya. Trump szemlélete, hogy ti. a győztes mindent visz, illetve hogy nem tiszteli a kisebbségek jogait, a demokrácia és a szabad társadalom alapjait fenyegeti. Folyton a nép akaratára hivatkozik, és aki bármi ellenvetést tesz, akár a média, akár az ellenzék, akár az igazságszolgáltatás, az könnyen megkaphatja, hogy a nép ellensége. Nem egyszerűen a populizmus ül tort. Itt a politikát magát tagadják, pedig azzal szemben nincsen más, mint hogy erővel kormányoznak és megvalósítják a többség diktatúráját. A jel ott van a falon.

Az unió meglepően idáig meglepően egységesnek bizonyult a brit kilépés ügyében, még sincs túl sok oka az önelégültségre – írja a The Guardian. Lehet, hogy a 27-ek csak a Brexit kapcsán értenek egyet úgy isten igazából. A tegnapi csúcsértekezlet rávilágított, hogy a tagokat fájdalmas módon megosztják az olyan problémák, mint a migráció, az Oroszországhoz fűződő viszony és az euróövezet jövője. Nem tudnak pl. előrelépni az ügyben, hogy miként osszák fel egymás között a menekülthullám költségeit. A magyar és a lengyel ellenálláson megfeneklett az az ötlet, hogy bírságolják meg az államokat, ha azok nem hajlandók befogadni menedékkérőket.

Ott van azután a szír helyzet, csak éppen Olaszország elutasítja a német–francia követelést, hogy ti. hozzanak újabb szankciókat Moszkva ellen. Ezek persze alapvető kérdések, így egy tapasztalt uniós diplomata szerint nem csoda, hogy a viták hosszasak és nehezek. Csak éppen látnivaló, hogy a tagok egyre kevésbé képesek kompromisszumra jutni. És lehet, hogy amikor a tárgyalások komolyra fordulnak, még a Brexit körül is megtörik az egység.