A nyitójárat a Lett Köztársaság nemzeti ünnepén, május 4-én startol Rigából, a cél a Hévíz-Balaton reptér. Egyelőre hetente egyszer, szombatonként közlekednek a Bombardier Q400-as, turbó-légcsavaros gépek a két ország között – mondta el újságírók előtt Janis Vanags, a világ egyik legjobb légitársaságaként ismert airBaltic ifjú alelnöke, egyúttal a társaság sajtófőnöke.
A sajtóeseményen Papp Gábor, Hévíz polgármestere utalt arra, hogy bár a sármelléki Hévíz-Balaton Aiport évente akár 300 ezer utast is fogadhatna, egyelőre ennek töredéke, nem egészen húszezer az éves utasforgalma. Most mindenekelőtt német, norvég és orosz vendégek érkeznek a nyugat-magyarországi légi kikötőbe, amely képes lenne kiszolgálni nem csupán a Balaton, hanem a környékbeli megyék, Vas, Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron idegenforgalmát is. Ebből a célból szükség van a térség valamennyi érdekelt önkormányzatának az összefogására az új munkahelyek teremtését szolgáló turisztikai ágazatok fejlesztése céljából. A hévízi polgármester megjegyezte, hogy nagy jövőt lát a térségi repülőterek működésében, reményes példaként említette Debrecent, amelynek hívószava a puszta.
Az airBaltic alelnöke, Janis Vanags a többi között azt is bejelentette, hogy a Riga–Sármellék repülőút mindössze bruttó 41 euróba fog kerülni, ami különösen versenyképessé teszi a fapados társaságok áraival. Ez azért is fontos, mert a rigai nemzetközi repülőtér a térség vonzó légi fordítókorongja: utasai mindenekelőtt Skandináviából és Oroszországból érkeznek, akik átszállással csaknem hatvan úti cél között választhatnak. A kétmilliós Lettország légitársasága mintegy 3,3 millió utast szállít évente; az airBaltic az ország nemzeti jövedelmének két százalékát adja, és a lakosság két százalékát foglalkoztatja.
Az „Infovilág – a hiteles hírportál” munkatársának kérdésére Janis Vanags azt válaszolta, hogy szükség szerint a tervezett heti egy járatot akár megkétszerezhetik, ha az utasforgalom megkívánja. Erre megvan a remény, elvégre a térségben nincsenek olyan meleg vizű tavak, mint a Balaton, és termálfürdők sincsenek, itt viszont Hévíz, Zalakaros, Bük, Sárvár várja a vendégek tíz- és százezreit. Utalt arra, hogy a Riga és Budapest között közlekedő járataik növekvő utasforgalma arra enged következtetni, hogy az airBaltic vonzáskörzetében élők gyorsan megkedvelik az új járatot.
Ehhez szólt hozzá Székely György, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Európáért felelős képviseleti vezetője, aki elmondta, hogy a magyar idegenforgalmi ernyőszervezet különös aktivitást tanúsít a térségben. Ennek eredménye, hogy az onnan (nyolc országból) érkezők évente 600 ezernél több vendégéjszakát töltenek hazánkban, miáltal a második helyen jelzi a statisztika. A Magyar Turizmus igyekezetének köszönhetően legutóbb tízszer egyórás tévéfilmsorozatot sugároztak a svéd és a norvég tévékben a Balaton-Felvidékről; a hazánkat népszerűsítő riportokat legalább három és félmillióan látták. A nyomtatott sajtóban is gyakori téma Magyarország különösen gazdag idegenforgalmi kínálata és a magyar vendégszeretet.