Ha az ember belép a Magyar Táncművészeti Főiskola zuglói épületébe – hiszen az Operaházzal szembeni Drechsler-palotából már régen ki kellett költözniük a növendékeknek és tanáraiknak, bár azóta is üresen áll – nagyon barátságos világba érkezik. Bárki szembe jön, köszön az ismeretlen jövevénynek is. (Ritka szokás manapság). A folyosóra zongora hangjai szűrődnek ki, és népzenéé is. A próbatermekben ifjak gyakorolnak olyan mesterekkel, mint Kun Zsuzsa, Dózsa Imre, vagy az intézmény rektora, Szakály György irányításával. A társalgó asztalán nem reklámújság van, hanem Prokofjev Péter és a farkas című művének kottája.
Ebben a közegben tanul Rónai András is, akivel egy próba szünetében beszélgettünk. Például arról, hogyan képzeli el az életét öt év múlva, ami igen hosszú távlat egy 19 éves fiatalember szemében.
– Remélem, addigra szép karriert futok be a világ bármely részén – mondta némi gondolkodás után. – Most még mindegy, merre. Csak legyen jó a társulat.
Andrást a verseny után hívták Bostonba, Washington is felvetődött már annak előtte, és Bordeaux operaháza is figyelemmel kísérte a versenyen. Ő még nem döntött.
– Itt olyan neveltséget kapunk, ami csak a javunkra válik. Nemcsak az időseket tanuljuk meg tisztelni, segíteni, hanem egymást is – mondta igen őszintén, s ez ebben a légkörben nagyon is érzékelhető.
András egyébként eredetileg nem akart indulni, csak a partnernője, a japán Koizumi Nana kedvéért vett részt a versenyen. Aztán megnyerte.
– Hihetetlen, hogyan sodródtam erre a pályára. Gyerekkoromban tornáztam, ahogy a szüleim is. Aztán úszni jártam, versenyeztem is. Egyszer az egyik testvéremet kellett elkísérnem az Operett Színházba, ahová balett-előkészítőre járt. A mesternő behívott engem is, és ott ragadtam…
Rónai András évfolyamvezető mestere Szakály György, a főiskola rektora nagy sikerként könyveli el, hogy a versenyre benevezett, 19 országból származó 51 versenyzőből először sikerült a férfiak közül magyar táncosnak elhozni az első díjat. A világ számos nemzetközi hírű és tekintélyű klasszikusbalett-képző és oktatási intézménye képviseltette magát az idén is a Nureyev-versenyen. A Magyar Táncművészeti Főiskola 14 hallgatót nevezett be, közülük 9-en jutottak a középdöntőbe, 5-en a döntőbe (Horányi Adrienn, Koizumi Nana, Okuno Riho, Balázsi Gergő, Rónai András).
A nők közül Horányi Adrienn és Koizumi Nana elnyerte a Tehetséges Fiatal Táncosnő címet.
A résztvevők felkészülését Szakály György, Szőnyi Nóra, Keveházi Gábor és Dózsa Imre mesterek segítették. A legutóbbi, 2008-ban megrendezett 5. Nureyev Nemzetközi Balettversenyen olyan balettművész-hallgatók képviselték a főiskolát, akik azóta már nemcsak itthon, hanem a nemzetközi színpadokon is hírnevet szereztek: Felméry Lili, Leblanc Gergely, Majoros Balázs, Purszky Lilla, Szabó Richárd. A még előbbi versenyeken pedig helyezést ért el Aleszja Popova és Kozmér Alexandra.