E hét péntekétől vasárnapig tart a rózsaünnep a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a rózsákhoz, illetve egyes állatokhoz (rózsás gödény, rózsás flamingó, rózsakakadu) kapcsolódó bemutatókkal és más érdekes programokkal. A Rózsa család- vagy keresztnevűek e három napon ingyen léphetnek be az állatkertbe. (A képek forrása: Pinterest és Villa Rosa Positano)
A háromnapos rendezvényen az állatkert kertészetének rózsa-fajtabemutatójával, hazánk vezető kertészeteinek rózsakompozícióival, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) ismertetőivel, illetve virágkötészeti bemutatóval várják a növénybarátokat.
Természetesen lesznek a rózsaünnephez kapcsolódó rendkívüli állatos programok is, amelyeken a közönség a rózsás gödényeket, a rózsakakadukat, illetve a rózsás flamingókat ismerheti meg közelről. A változatos programkínálatot pénteken népművészeti bemutató és utcaszínház, szombaton és vasárnap pedig napi két-két bábelőadás teszi teljessé, sőt vasárnap délben a Főkapu térnél egy nosztalgikus koncert is hallható a XV. Kerületi Fúvószenekari Egyesület jóvoltából. Ha már zene, hallgassák meg, nem csalódnak, egy kattintás elegendő: Red Rose For A Blue Lady – Ray Conniff Singers.
Az állatkert egyébként a rózsaünnep programjain túl is bőséges látnivalóval várja a közönséget. Igen sok a kisállat, kölyök és fióka, hiszen az elefántoktól kezdve a gorillákon, a gyűrűsfarkú makikon és a zebrákon át egészen a kengurukig és az indiai antilopokig rengeteg állatnál volt szaporulat az utóbbi időben. Érdemes meglátogatni Bongót, a gorillakölyök idősebbik, 2010-ben született testvérét is, ő ugyanis nemsokára „elhagyja a családi fészket”, vagyis a lassan felnőtt korba lépő állat másik állatkertbe utazik. A Pálmaház szomszédságában található Lepkekertben sok száz színpompás trópusi lepke között sétálhat a közönség. Nyitva áll a látogatók előtt a Holnemvolt Vár, az állatkert új játszóparkja is, ahol egyébként szintén vannak kisállatok. Ica, a mangalica koca is malacokat nevel éppen, a gyimesi racka juhoknál is aranyos bárányok cseperednek.