(Írta: Vásárhelyi Mária) Ha ellenzéki szavazó vagy és nem rajongsz Magyar Pétertért, sőt kritizálni mered, akkor DK-s vagy! Nem is lehetsz más! Nem lehet önálló véleményed arról az emberről, aki csaknem mindenben az ellenkezőjét gondolja és mondja annak, amit te gondolsz. Nem lehet saját véleményed arról a versenyzőről, akinek az egyetlen teljesítménye, hogy naponta legalább három, többnyire V-t (győzelmet) mutató – „nagyon cuki” – képet posztol magáról, amelyek alá odaírja, hogy „lépésről, lépésre” vagy „tégláról táglára” (bennem ez a tégla eleve rossz emlékeket idéz). Minden szelfi nagy műgonddal, alapos odafigyeléssel készül. (A nyitó képről: Philippe Petit [Nemours1949augusztus 13. –] francia kötéltáncos. Ötven évvel ezelőtt, 1974. augusztus 7-én egy acélkábelen 45 percig sétált a Világkereskedelmi Központ ikertornyai között: 45 percig sétált a két torony között, mialatt nyolc fordulót tett. Kép: The New York Post.)

És nagyjából ennyi – meg egy bambi.
Bár mindennap – időnként többször is –, hozzánk, választókhoz fordul, de még nem tudhatjuk, hogy mit gondol pl. a jogállamról, a fékek és ellensúlyok rendszerének szerepéről, az alkotmányos rend helyreállításáról, az alkotmányos intézmények hatáskörének szabályozásáról, a választási rendszer átalakításáról, a demokratikus intézmények talpra állításáról, az állam szerepéről a leszakadók talpra állításában és a jövedelmek újraelosztásában, az államivá silányított média társadalmasításáról, a közbeszerzések és az uniós pénzek elosztásának átláthatóságáról, a szuverenitásról és az elméleti szövetségeseinkhez való viszonyról és a sort még hosszan lehetne folytatni.

Miként arról sem tudhatunk semmi megbízhatót, hogy igazából mit gondol a világ sorsát ma eldöntő két legsúlyosabb – orosz–ukrán és izraeli–arab – konfliktusról, vagy amit tudunk, azt jobb lenne, ha nem tudnánk. Vagyis: arról nem tudunk semmit, hogy itt valóban rendszerváltásról vagy csupán káderváltásról lenne szó, ha Magyar és az általa vezetett Tisza Párt hatalomra jutna. Mert amit eddig elmondott, abból az sejlik fel, hogy csupán „ízlésesebbé” tenné az autokrácia működését.

Ahogyan a színvonalasabb kocsmákban szoktak hőzöngeni és egymásra licitálni a becsicsentett jelenlévők, és sorolják az általuk hallott bicskanyitogató pletykákat Rogán, Polt Péter, a Tiborcz–Orbán-duó, Mészáros I–II, Garancsi, Balázsy Gyula és a többiek rémtetteiről és licitálnak egymásra, hogy ki tud többet a rablóbanda működéséről. Ám nyilvánvaló, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa, a nagyérdemű szórakoztatásra, és ha egytől-egyig az összes helytartót és tolvaj oligarchát kirúgnák is a helyéről (ami ugyancsak nem lenne könnyű feladat), ebben az országban akkor sem oldódnék meg semmi, vagy majdnem semmi. Addig ugyanis, amíg egy ilyen diktatúrába hajló autoriter rendszer uralkodik Magyarországon, addig ez újra és újra ki fogja termelni az újabb Poltokat, Rogánokat, Mészárosokat. Mert ne feledjük el: mindaz, ami a lakosság elnyomorítását, az ország kifosztását, a működő intézmények szétverését, a jövedelmek elosztásának igazságtalanságát, a mélyszegénységben élők sorsukra hagyását illeti, szóval mindezen tartósan csak a teljes jogállami, alkotmányos és szociális rendszer átalakítása, a demokratikus eljárások újbóli meghonosítása, Magyarország szövetségi rendszerének újragondolása segíthetne. Tehát a közélet minden területén gyökeres struktúraváltásra lenne szükség, ami persze hatalmas előkészítő munkát, komoly elméleti és szakmai megalapozottságot, sok-sok konfliktust, számos érdeksérelmet indukál. Minden más változtatás csupán „szépségtapasz” egy velejéig romlott, korrupt, az országot a teljes gazdasági leszakadás irányába taszító folyamatban.

Márpedig Magyar Péter mindeddig egyetlen szóval sem említette, hogy a célja egy gyökeres rendszerváltás lenne, ehelyett mindenféle szépségtapaszok elhelyezését ígéri. És nem látom a garanciáját a „nemzeti kiegyezés” megteremtésének sem, egy olyan emberben, aki nem tűri a kritikát, az összes többi politikai szereplőt vagy ellenségnek tekinti vagy megveti, aki mielőtt háromig számolna, minden alkalommal nekiront azoknak, akik fenntartásokat fogalmaznak meg egy-egy lépésével kapcsolatban, és valójában nem tud vagy nem akar különbséget tenni a politikai szcéna és nyilvánosság különböző szereplői között, mert mindenkit csak a hozzá fűződő viszonya alapján képes minősíteni.

Summa summarum, nem kell ahhoz DK-snak lenni, hogy egy ellenzéki érzelmű, gondolkodású állampolgárt ne vonzzon Magyar Péter politikája. Van olyan, hogy az ember, nem fideszes, nem DK-s, és mégis képes úgy önálló véleményt kialakítani, hogy az ne vágjon egybe egyik létező politikai formáció véleményével, elképzeléseivel sem. Ezt hívják – azt hiszem – személyi autonómiának. Tudom, ennél sokkal egyszerűbb mindenkit beletuszkolni egy-egy fiókba, de ha kérhetem, hagyjátok meg néhányunknak azt a lehetőséget, hogy önállóan, senkihez sem csatlakozva gondolkodjunk és formáljunk véleményt a világról! Ne tuszkoljatok bele egyik létező formációba sem!

Aztán ha eljön az ideje ki-ki eldönti, hogy létezik-e még olyan párt, amely az adott körülmények között a legjobbnak tetsző módon képviseli a véleményét.