A szeptember 17-i támogatói rendezvényre a hazai jazz-élet vezetői összefogtak, hogy segítsenek saját eszközükkel: a zenével. Nagyszerű zenészek ajánlották fel, hogy jelenlétükkel támogatják a Civil Rádiót a fesztiválon:
Babos Gyula, Balázs Elemér, Balázs József, Barcza Horváth József, Berkes Balázs, Borbély Mihály, Hajdú Klára, Horváth Balázs, Oláh Kálmán, Rozsnyói Péter, Soós Márton, Szabó Dániel, G. Szabó Hunor, Szendőfi Balázs, Szőke Nikoletta, Vig Tommy és Vukán György.
A Civil Rádió önkéntesek által létrehozott és üzemeltetett közösségi rádió, mely már 1995 óta jelen van a budapestiek életében, évente több mint 800 civil szervezettel dolgozik együtt, és felkarol minden olyan kezdeményezést, amely érdemes arra, hogy eljusson a nagyközönséghez. A rádió szerteágazó érdeklődési körű hallgatókat fog össze és ismertet meg velük olyan témákat és álláspontokat, melyek máshol nem kapnának nyilvánosságot.
Jelenleg is 220 önkéntes segíti a rádió munkáját, aki a szabadidejében dolgozik a közösségi rádiózás szolgálatában.
A rádió segélykérő felhívásában olvasható: „Szeretnénk, ha minél többen eljönnének és velünk ünnepelnék, hogy a Civil Rádió még szól és szólni is akar az FM98-on.”
A szeptember 17-i S.O.S. CR Jazzfesztiválnak a Fonó Budai Zeneház (Budapest, XI., Sztregova utca 3.) ad otthont. Jegyek kaphatók a Fonó jegypénztárában a koncert napján 3000 Ft-ért vagy a www.civilradio.hu weboldalon elővételben. Ugyanott támogatói jegy is megvásárolható 9000 Ft-ért.
A felajánlott adományokat a Civil Rádió a működési költségekre és a fennmaradásra fordítja.