Ezer etikus hackert vár Budapestre a Hacktivity – sztárvendég: Kovács Győző és Szőr Péter

Az idén a budai Millennárisra szervezett kétnapos rendezvény rendkívül színes programmal várja a résztvevőket. A szervező bizottság több mint 60 pályázatból választotta ki az arra legérdemesebb 45 magyar és külföldi előadót, foglalkozásvezetőt. Különösen nagy érdeklődésre tarthat számot Szőr Péter, a vírusvédelem atyja Los Angelesből és Raoul Chiesa Olaszországból, aki Európa legismertebb kiber-hadviselési és Cyber Crime szakértője. A programban helyet kapott továbbá egy történeti szekció is, ahol olyan legendás szakemberrel találkozhatnak a részvevők, mint dr. h.c. Kovács Győző az M-3, az első magyar elektronikus, programvezérelt, automatikusan működő számítógép egyik megalkotója.

Az előadásokkal párhuzamosan lesznek olyan 45 perces rendezvények, amelyeken 16-16 látogató részére tartanak gyakorlatokat a kódvisszafejtés, a mobil biztonság, a digitális tanúsítványok és még sok érdekes témakörben.

A Szegedi Informatikai Történeti Múzeum Alapítvány gyűjteményének köszönhetően felélesztett ősrégi számítógépek kiállításával és néhány ritkasággal várják az érdeklődőket. Lesz működő telexgép (sornyomtatós géptávíró), és megtekinthető a Muszka Dániel által megalkotott szegedi elektronikus katicabogár másolata: ez máig is az egyetlen hazai műállat (bogár formájú) feltételesreflex-modell, és látható lesz a többi között egy IBM 3270-es terminál is.

Kiemelt témakörként szerepel a rendezvényen a hálózatos munka és a kikapcsolódás. A földszinten kellemes beszélgetéseknek helyet adó kényelmes babzsáktér, kávézó és a legújabb szakkönyvekkel teli könyvsarok várják majd a látogatókat. Ott kap helyet  a Hardware Hacking Workshop is, ahol ardunio-tesztelésre és lockpickingre, azaz a roncsolásmentes zárnyitás-próbára lesz lehetősük a résztvevőknek.

Különlegességekkel készülnek idén a szponzorok is. Az idei rendezvény gyémánt támogatójának, a Deloitte Zrt. számos meglepetéssel, például egy értékes nyereményért folyó játékkal várja bázisán az érdeklődőket. A kancelar.hu és a Cyber-Ark Software a VIP-szoba támogatóiként gondoskodnak az előadók és a VIP-vendégek felfrissüléséről, különleges páncélszekrényben szolgálva fel finomságokat és a jéghideg üdítőket. A konferencia előtt minden résztvevő kipróbálhatja a Cyber-Ark digitális páncélszekrényt, ahonnan ajándékutalványokat lehet majd letölteni és a helyszínen beváltani.

A HP szervezi az első Hacktivity-tanösvényt, amely egy olyan kiépített gyalogút, amin végigsétálva a hackerség történetével ismerkedhet meg a túrázó. Aki végigjárja a tanösvényt, Certified Hacker Road Participant Professional (CHRPP-) minősítést is szerezhet.

Nem maradnak el a kényeztetések sem. A Noreg Kft. jóvoltából ismét lesz ingyen sör, az RRC biztonsági disztribútor és partnereinek hála helyben sütött pizza, a Sabretooth Globál révén pedig kávé vár a résztvevőkre. A szombat este ismét a fergeteges szórakozásé! A hálózati biztonság szakértője, a BalaBit IT Security jóvoltából világkörüli italútra indulhatnak a részvevők egy DJ társaságában.

A rendezvény ideje alatt több izgalmas verseny is folyik majd értékes nyereményekért. Az EC Council által idén először szervezett világméretű Global Cyberlimpics verseny európai döntőjének a Hacktivity a házigazdája. A világ első, az ENSZ cyber-biztonsági szervezete (IMPACT) által támogatott nemzetközi csapatos etikus hack bajnokságán minden csapat tagjainak azonos nemzetiségűnek kell lennie, akárcsak az olimpián. A csapat feladata lesz megvédeni a saját hálózatát és átvenni az irányítást a többi csoport rendszerei fölött.

Már az európai döntő nyertesei is szép summával, összesen 30 ezer dollár össz-nyereménnyel gazdagodnak, majd irány Amerika, a nemzetközi döntő végállomása, ahonnan a nyertes csapat 50 ezer USD-t vihet haza.

Lesznek hazai szervezésű játékok is a palettán. A Silent Signal Kft. által felépített, és az elődöntőben a Xemeti Cloud infrastruktúráján működtetett Capture the Flag kétfordulós versenyének döntőjére is a Hacktivity-n kerül sor. A cél távolról megszerezni az irányítást számítógép(ek) fölött, melyek a gyakorlatban is előforduló, sebezhető konfigurációkkal lesznek ellátva. A nyertes értékes tárgynyereményeket és a 2011-i Hacktivity legjobb hackercsapata” címet és a hozzá járó vándordíjat viheti haza.

Ha bárkinek ezek a csapatversenyek még túl nagy kihívást jelentenek, lesz egyéni verseny is, a Webshark Kft. és a Silent Signal Kft. által megalkotott wargame-játékpálya, ahol a játék egy szimulált betörési tesztgyakorlat-sorozat, amely különböző nehézségű pályákból áll, s amin két napon át mindenki bátran próbálgathatja tudását.