Simogató hagyományunk

„Reggel mikor kinéztem és láttam, / De sajnos szemembe sütött a Nap. / Reggel mikor kinéztem és láttam, / De sajnos szemembe sütött a Nap…” – Így kezdődik a sláger, az Ocho Macho együttes nótája, Kirchknopf Gergő szövegével, aki hallja nem felejti. (Nyitó képünk forrása: urbanlegends.hu)

Sajnos, úszónk is megvakult, a keze egy dél-koreai szórakozóhelyen, egy helybéli nő fenekéhez tévedt. Nincs ebben semmi elítélendő, Kenderesi Tamás magyar úszó, a pillangó a fő száma. Baj akkor lenne, ha a keblet kedvelné, de ilyesmiről szó sincs, hacsak föl nem bukkan egy eddig titkolt, újabb kamerafelvétel.

Kenderesi országának képviselője, Bonyhádi születésű, de biztosan hallott Budapest kedves figurájáról, a főváros nevezetességévé vált, az utcán sétáló nők fenekét simogató-fogdosó, Esti Hírlappal (ilyen újság is volt?!) paskoló Füttyös Gyuriról. Esetleg maga is nevethetett (bár inkább szülei, nagyszülei sztorija) a pórul járt hűtőszekrény-szerelőn: a hazatérő háziasszony a férjének vélte a gépbe behajolt fickót, és alsó madárfogással szeretett volna neki kedveskedni, úgy női módra. A meglepett mester meglepetésében jól beverte a fejét, mentők jöttek érte, hordágyon vitték le a lépcsőn, ám amikor a pironkodó tettes elmesélte az előzményeket, a mentők elkezdtek röhögni, betegüket elejtették, a fejsérülés így párosult végtagtöréssel…

Ezek után tessék elképzelni egy fiatalembert, egy nagyszerű sportolót az élet napos oldaláról: az utcán, a szórakozóhelyeken füttyösgyurikat lát (hajléktalanok, szegénység smafu), a parlamentben azt hallja, hogy a nőknek szülni kell, mert az a dolguk, és ha védelmet kérnek az erőszakoskodóktól, akkor a hatalmon lévők azt mondják, hogy erre nincs szükségük.

Kenderesi Tamásnak nincs bűne, és egyébként is az, hogy magyar, a véletlenek és a testnedvek összeesküvése. Ráadásul szerencsés: még idejében rájöhet arra, hogy nem az iskolától, hanem az élettől tanulhat. Az élet magyarázhatja el neki, hogy szokásaink, egy más világban nevetséges, esetleg szánni való lózungok. Nem vagyunk különlegesek, Petőfi Sándor meg téved: ha a Föld Isten kalapja, akkor hazánk nem bokréta rajta, legföljebb egy zsírpacni.

A sebeinket nem összeesküvők, hanem az általunk megbántottak okozzák. Ha a szemünkbe süt a nap, akkor nem tapogatózni kell, hanem egy kicsit, de lehet, hogy sokat, várni a látásunkra. A bajban pedig a megfelelő érzéssel kell énekelni, hogy „…jó jó jó jó jó jó, de jó nekem”…