​Augusztusban kezdődik a Vöröskereszt Hősképző programja

A Magyar Vöröskereszt az idén is megkezdi – négyhónapos, augusztustól november végéig tartó – Hősképző programját, amelynek köszönhetően ingyenes elsősegélynyújtást népszerűsítő és oktató foglalkozásokat szerveznek országszerte.

A Hősképzőre jelentkezők kiemelkedően hasznos, gyakorlati tudásra tehetnek szert, amellyel a mindennapi életben előforduló rosszullétek és kisebb balesetek szakszerű ellátását ismerhetik meg. A program országos, csaknem valamennyi megyében megvalósul. A helyszínekről és időpontokról a Magyar Vöröskereszt megyei szervezeteinél vagy a www.voroskereszt.hu oldalon érdeklődhetnek a jelentkezők.

A kampány minden hónapban más-más világnaphoz kapcsolódó aktuális üzenettel igyekszik felhívni a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára. Augusztus 12-én, a fiatalok világnapján az új nemzedék felkészítésével és a gyermekek elsősegélynyújtásával foglalkoznak, szeptember 12-én, az elsősegélynyújtás világnapján a laikus segítőket érő lelki hatásokra hívják fel a figyelmet. Október 16-án az újraélesztés világnapja áll a középpontban, november 27-én rendezik a magyar véradók napját, népszerűsítendő a véradással történő segítségnyújtást.

A Magyar Vöröskereszt tavaly ősszel 119 rendezvényen csaknem 10 000 résztvevő számára adott lehetőséget elsősegélynyújtó ismeretei bővítésére, tudása felfrissítésére. A Hősképző program elsősorban az általános és középiskolások körében volt sikeres.