„Az év legerősebb napja elé néznek február 14-én a bécsi virágboltosok” – foglalja össze a legfrissebb közvélemény-kutatási eredményeket Brigitte Jank, a Bécsi Gazdasági Kamara (Wirtschaftskammer Wien) elnöke. A kutatásból az is kiderül, hogy a bécsi gazdaság ez alkalommal összesen 21 millió eurós, a tavalyinál öt százalékkal nagyobb forgalomra számíthat az angolszász országoktól átvett ünnep alkalmából.

Bécsi virágpiac; foto Kromus.

Az emelkedés oka, hogy tavalyhoz képest többen és valamivel többet költenek majd Valentin alkalmából. Most ugyanis – szemben a tavalyi 42-vel – a bécsiek 45 százaléka tervezi, hogy meglepi valamivel kedvesét, ráadásul egy euróval többet, átlagosan 35 eurót ad ki ajándékokra.

Ugyanakkor változatlanul több férfi (51%) kedveskedik majd párjának ezen a napon, mint nő (49%). Általános tendencia viszont, hogy a férfiak csak a kedvesükre gondolnak, a nők a gyerekeiknek és a barátaiknak is adnak ajándékot.

A megkérdezettek 73 százaléka a virágboltban szerzi be a szeretetnapi meglepetést: elsősorban virágcsokorral (43%), egy-egy szál virággal (30%) vagy cserepes virággal (20%) fejezik majd ki szerelmüket. Közkedvelt ajándék még az édesség (32%), a meghívás étterembe, kulturális rendezvényre, utazásra (10%) és a parfüm, ékszer meg egyéb divatcikk (8%) is.

A felmérésből az is kiderül, hogy a bécsiek nagy része – 68 százalék – semmilyen ajándékra sem számít február 14-én, így sokuk számára kellemes meglepetést hoz majd Bálint.