Termékeikkel olyan területeken igyekeznek megjelenni, ahol a munkakörülmények extrémek és különösen fontos a biztonság. A Sonim piackutató és termékfejlesztő szakemberei a helyi igények felmérése után állították össze azt a 12 pontos listát, mely meghatározta a közép-keleti-európai kívánságoknak megfelelő készülékek fejlesztését.
A legfőbb követelmények: hosszú akkumulátor-élettartam, strapabíró billentyűzet, hangos mikrofon, por elleni védelem, víz- és cseppállóság a vegyi anyagokkal szemben, rezgésnek, szélsőséges üzemi hőmérsékletnek ellenálló kivitel, nagy nyomás- és ütésállóság. Mindehhez jár még a hároméves, teljes körű garancia.
A Sonim mobiltelefonokat Gorilla Glass kijelzővel látták el; olyan ellenállók, hogy akár szöget lehet beléjük verni. Az állítást a készülék-bemutatón szemléltették is. A készülékház és a billentyűzet eleve vízhatlan, emellett a mikrofon és a hangszóró Gore-Tex film bevonatot kapott. A termékbemutató készülékeit meglehetősen sajátos módon vizsgáztatták: két méter magasról dobálták a földre, majd kalapácsként használták a képernyőjét. Az extrém időjárási feltételeket a telefon jégbe fagyasztásával szemléltették, röviddel azután, hogy a készüléket kiszabadították a jégtömb fogságából, már használhatták is. Megfürdették étolajban, utána pedig mosószeres meleg vízzel mosták le, hogy tiszta is legyen, ne csupán működőképes.
A Sonim Technologies ipari célra konstruált telefonkészülékeinek menürendszere a Nokia-filozófián alapul, ennek megfelelően korunk mobiljaival egyenértékű: alkalmas sms-ezésre, wap-olásra, működik Bluetooth kapcsolattal, pc-vel szinkronizálható és van benne memóriakártya-bővítőhely.
Annak ellenére, hogy nem tartozik az okostelefonok kategóriájába, okosak. Olyan háttér-szolgáltatásokat nyújt, melyeknek köszönhetően extrém körülmények között és különleges helyeken is segíti a munkát, a távközlést. Ilyen például az a funkció, amellyel az egyedül és veszélyes helyen dolgozóknak segíthetnek társaik mentés, felkutatás közben. Mivel a különleges helyeken dolgozók számára alakították ki a Sonim-termékeket, ezért az idevágó legszigorúbb ATEX- és katonai MIL-810G-810F, valamint az IP57, illetve IP68 szabványoknak megfelelnek.
A Sonim Technologies-t képviselő PPT Systems tapasztalatai alapján a mindenkori mobiltelefon-piac huszada tart igény a termékkínálatban szereplő készülékekre. Ezt az arányt tekintve, magyar mobiltelefon-állomány öt százaléka kifizetődő piaci forgalmat ígér a PPT Systems számára, amely kizárólagos magyarországi forgalmazója a Sonim telefonoknak. Hazánkban egyelőre a «push to talk» (nyomd meg és beszélj alkalmazás érhető el, minden mást folyamatosan fognak bevezetni – ígérik a PPT Systems szakemberei. Miként az Infovilág jó két éve beszámolt róla, a «push to talk» internet alapú digitális rendszer, melyen keresztül az egy adott csoportba tartozó használói kör tagjai egyszerűen kommunikálhatnak egymással – távolsági korlátok nélkül. A cég ezt a funkciót nemcsak Sonim, hanem Nokia készülékek esetében is kínálja; a szolgáltatást egyébként már jó néhány hazai civil szervezet használja eredményesen.
A most bemutatott Sonim-készülékek egyelőre kártyafüggetlenül kaphatók. Hír szerint már elkezdődtek a tárgyalások a hazai mobiltelefon-szolgáltatókkal a készülékek felvételéről a termékkínálatukba.