Spanyolországban ismét csúcsot döntött a halálos áldozatok száma: 24 óra alatt 950 ember vesztette életét. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint már 10 ezernél is több a koronavírus áldozatainak a száma. Ma 8102 beteggel többet regisztráltak hatóságok, mint szerdán, és ezzel a fertőzöttek száma már meghaladta a 112 ezret. (A heute.at felvételén: a mentők szüntelenül hordják a súlyos betegeket a kórházakba.)
Egyre többen fertőződnek meg az egészségügyi dolgozók közül is, számuk meghaladta a 12 ezret. A legfrissebb adatok szerint Barcelonában több a frissen fertőzött, mint Madridban, és ugyanez érvényes a haláleseteket illetően is. A képen: urnás temetés hozzátartozók nélkül. (Kép: El Confidencial)
Összességében kora estig Spanyolországban 6120 új beteget vettek nyilvántartásba; a halálesetek száma 616 – de még nincs vége a napnak – írja az El Confidencial.
Minden eddiginél nagyobbra duzzadt március 12-e óta a munkanélküliek száma, ami súlyos gazdasági válság előjele. Miközben az egészségügy a szakadék szélén egyensúlyozik, a „fekete csütörtök” (március 12.) óta 900 ezer ember veszítette el a munkahelyét, miáltal az ibériai országban a valaha mért legnagyobb mértékű az állás nélküliek serege. A kenyérkereset nélküliek fele alkalmi munkás. Napjainkban 3,5 millió munkanélkülit tartanak nyilván az országban, ahol már eddig is 13,7 százalékos volt.
Yolanda Díaz munkaügyi miniszter precedens nélkülinek nevezte a kialakult állapotot, kiemelte, hogy ezzel a már nehéz helyzetben lévő idegenforgalmi és építőipari ágazat kilátástalan körülmények közé sodródott. Két hete a miniszter asszony meg azzal biztatta honfitársait, hogy a termelés hamarosan visszaáll a rendes kerékvágásba, de mára ez a remény is szertefoszlott – tette közzé az El Mundo.
A felvételeken megdöbbentő a különbség. (Forrás: Euronews)
A levegő fő szennyezőjének számító nitrogén-oxid koncentrációja átlagosan kétharmadával csökkent a főbb spanyol városokban a koronavírus-járvány feltartóztatását célzó intézkedések nyomán. A legnagyobb mértékben Barcelonában (–83%), Madridban –73, Valenciában –64 százalékkal csökkent a nitrogén-oxid- koncentrációja – írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Tudósok kimutatták a levegőszennyezettség is egyik oka a vírus terjedésének, így műholdakkal tárják fel és kutatják az összefüggéseket. Megállapították: ahol nagy a levegő szennyezettsége, ott a kockázat is nagy.
Drámai hír érkezett egy Alicante melletti idősek otthonából. A kórházból átalakított, 140 személyes, patinás épületbe feltételezés szerint a személyzet egy tagja cipelte be a vírust. A családtagoknak feltűnt, hogy nem tudják elérni a hozzátartozóikat. Kiderült: legalább 40-en veszítették életüket az otthonban. Egyelőre vizsgálják a tragédia körülményeit; várják az üzemeltető tulajdonos magyarázatát.
Sajtójelentés szerint nem egyedi esetről van szó, más magánotthonokban is szedi áldozatait a gyilkos vírus. Csak Valencia autonóm tartomány 84 idősek otthonában 537 fertőzés történt, aminek következtében 118-an elhunytak. A családok – hozzátartozóikat védendő – egészséges szeretteiket hazavihetik.