Százezer forintra büntetik azokat a hajléktalanokat, akiknek nincs hova menniük, pedig „otthon” kellene maradniuk a kormány által elrendelt óvintézkedések miatt – tudatta ma szerkesztőségünkkel a Magyar Szociális Fórum (MSZF). (A nyitó kép forrása: www.malteser.de)
„A rendőrök belénk kötnek, figyelmeztetnek, ma délelőtt pedig azt mondták, ha még egyszer meglátnak minket, 100 ezer forintra büntetnek meg” – mondta egy hajléktalan az MSZF-nek.
Az illető a főváros egyik parkjába kényszerült, és hálózsákban alszik, mert többé nem mehetett vissza abba a X. kerületi hajléktalanszállóba, ahol addig lakhatott. Mint elmondta, a szállóban két hete szigorú karantént rendeltek el, és nyilatkozatot írattak alá velük arról, hogy ha mégis elhagynák, nem engedik vissza őket. A hajléktalanszálló egyebek mellett vállalta, hogy napi három étkeztetésben részesíti őket a karantén idejére. Első nap reggelire lekváros kenyeret kaptak, ebédre grízes tésztát, vacsorára pedig pékárut. Másnap közölték velük, hogy attól kezdve csak meleg ebédet kapnak, reggeliről és vacsoráról maguknak kell gondoskodniuk. Nem érdekelte a vezetést, hogyan szerzik be az elemózsiát, ha nem mehetnek ki.
Forrásunk elmondta: ő a harmadik napon hagyta el a hajléktalanszállót, hogy élelem után nézzen. Nem hitte, hogy nem mehet vissza, de nem engedték be. Ahogy teltek-múltak a napok, bent maradt sorstársai egymás után kapták a felmondó leveleket munkahelyükről, mert nem mentek dolgozni. Fele társaság úgy döntött, hogy megélhetés és szálláshely közül az előbbit választja, ha meg akar élni valamiből, és normálisan táplálkozni is. Döntésükre a válasz a kirekesztés volt, aminek következtében az utcára kényszerültek.
Most hatóságilag üldözik őket a teljhatalmú kormány parancsa alapján. A rendőrök arra hivatkoznak, hogy az egészségüket akarják védeni.
A hajléktalan elmondta az MSZF-nek, hogy havi 28 500 forintból tengődik. Ha nem dolgozik, nincs miből megélnie, hiszen ez az összeg semmire sem elég.
Beszámolt egy balesetről is, amelyet egyik hajléktalan társa szenvedett el. Tályog keletkezett a térdén, és mentők szállították el. Egyenesen a „vörös zónába” vitték, a fertőzött gyanús páciensek közé. Nyolc órán át tartották ott, mielőtt megműtötték volna, védőmaszkot pedig csak órák múlva kapott, annak hatására, hogy követelte.
A Magyar Szociális Fórum gyalázatosnak minősíti azt a gyakorlatot, amely a vészhelyzetben előbbre valónak tartja a gazdaság élénkítését, mint az emberek életét. Az emberjogi szervezet követeli, hogy a kormány biztosítsa a lakhatást azoknak, akiknek „otthon” kellene maradniuk! Követeli, hogy az állásukat vesztetteket azonnal részesítsék havi 100 ezer forint adómentes alapjövedelemben, és ezt az összeget folyósítsák nekik mindaddig, amíg a járvány tart, s amíg nem teremtettek ugyanannyi munkahelyet, amennyi a járvány miatt elveszett!
Követeli továbbá, hogy a kormány szakítson pénzcentrikus szemléletével, kerekedjék felül haszonelvűségén, és szentségként tisztelje az életet, keresztényi hitvallásához híven – még nagypénteken is! – zárul a Magyar Szociális Fórum szerkesztőségünkhöz eljuttatott dokumentuma.