Szakszervezeti adalékok a ferihegyi üzemzavarhoz

„A múlt hét végén bekövetkezett üzemzavar, elhúzódó leállás a karbantartási tevékenység évek óta tartó visszafejlődésének eredménye, amely a karbantartási feladatok kiszervezésével kezdődött. A repülőtér német tulajdonosa 2009 folyamán egy száz százalékban saját tulajdonában lévő leányvállalatot hozott létre a felújítási és karbantartó feladatokra. Az így létrejött Airport Facility Management (AFM) Kft. azóta számtalan alvállalkozóval oldja meg a korábbi feladatokat. A munkavállalók juttatásain spórolnak, és állandósult a szükséges eszközök és berendezések hiánya is. A LESZ élesen tiltakozott a kiszervezés ellen. A cégvezetés azonban büszkén állította 2009 márciusában: „sikerre visszük az AFM-et!”

Állandó csúszásban van a felújítási ütemterv végrehajtása. Rendszeresek a csőtörések és beázások. Heteken át csöpögött a csatornalé az idén ősszel az új terminál álmennyezetéből, amelyet a Tisztiorvosi Szolgálat is kifogásolt, mivel a Budapest Airport nem jelentette a fertőzésveszélyt. Az utasok által is szóvá tett probléma elhárítása után a felülfertőtlenítésre már nem maradt energia. A szellőző- és légkondicionáló berendezésekben ujjnyi vastagon állt a por és a penész – az ezt szóvá tevő kollégát rövid úton kirúgták. A világítórendszer karbantartásának akadozása miatt november folyamán visszaminősítették a repülőtér legjobban felszerelt pályabevezető rendszerét, amelyen erős ködben immár nem szállhatnak le repülőgépek.

Nincs jobb helyzetben a műszaki mentőszolgálat sem, amelyet az elmúlt években komolyan visszafejlesztettek. A részlegen valaha 25–30 fő dolgozott, mára csupán kilencen maradtak, hiába tiltakozott a LESZ a leépítések ellen. Egyszerre csak két fő teljesít szolgálatot.

A bajokat előre jelezte, hogy a 2010 októberében egy félrecsúszott, kerekével a betont beszakító teherszállító FedEx repülőgép elvontatása az emberhiány miatt 12 órát vett igénybe. A cég nyilatkozatai szerint ez dicséretesen gyors volt, valójában elfogadhatatlanul lassú. Ha ugyanez a leszállópályánál történne meg, és félrecsúszott gép akadályozná a forgalmat, akkor emiatt állna le fél napra a forgalom?

A leállás és a botrányos „sörsátor-terminál” nyomán egyre többen ismerik fel, hogy a Hochtief-Budapest Airport rövidlátó és felelőtlen spórolása immár a biztonságos, színvonalas működést veszélyezteti. A szolgáltatási színvonal megőrzése és javítása az utasok és a repülőtéri dolgozók közös érdeke. A munkavállalók azt remélik, hogy az illetékes hatóságokkal és a közvélemény nyomásával közösen az európai nívó megőrzésére, helyreállítására szoríthatják a repülőtér német üzemeltetőjét.”