Hamarosan új számítógépes betegirányító rendszer segíti a betegirányítást a szentendrei rendelőintézetben; a sorrend gépi beosztással működik, a számítógép által vezérelt mágneszáras ajtók, az új kijelzők a pontos betegirányítást segítik, hogy mindenki valóban érkezési sorrendben juthasson be orvosához. A rendszer kiépítésekor figyeltek arra is, hogy ha valaki esetleg több orvost keres fel, akkor sem kelljen újból és újból a sor végére állnia. A kezelés befejeztével a rendszer rögzít minden információt, amelyhez a beteg – a tervek szerint – elektronikus formában is hozzájuthat. A további kezelésre szoruló betegeknél ugyanezen a rendszer a diagnózist, valamint minden egyéb információt automatikusan rögzít, és igény esetén az adatvédelmi szabályoknak megfelelően küld a fogadó intézménybe, azaz a kórházba.
Az egyszerűsített, gyors ügymenet és betegellátás céljából a SZEI-ben otthont kap majd valamennyi szakorvosi rendelés, tizenhat újjal kibővülve. A kisebb, egynapos ellátással, megfigyeléssel járó műtétek lebonyolítására, valamint a sürgősségi esetek ellátására minden igényt kielégítő magas színvonalú, jól felszerelt egynapos sebészet és nappali kórház is létesül az épület nyugati szárnyában, az ehhez kapcsolt műtő minden ma elvárt szabványnak megfelel. A képalkotó diagnosztika a kor igényeit kielégítő, digitális készülékekkel lesz ellátva. Azért, hogy a fenntartási költségek is csökkenjenek, napkollektorokkal szerelik fel az épületet.
A SZEI tehát már fogadja a betegeket és a szakrendelések fokozatosan költöznek vissza a kívül-belül megújult épületbe; az eszközök beszerzéséről szóló közbeszerzési pályázatot már kiírták; ennek értelmében legkésőbb az év végére minden szempontból kiemelkedően magas színvonalú lesz az orvosi ellátás Szentendrén.