Diplomáciai adok-kapok üzenetváltás követte a budapesti amerikai nagykövet által a The New York Timesnak adott interjút, ami tegnap jelent meg a lap internetes oldalán. Szijjártó Péter kioktató reagálására David Pressman ekként válaszolt: nem tekinthető magyar belpolitikai fejleménynek az, hogy Oroszország megkísérli egyoldalúan átrajzolni az európai határokat.
Bár az eredeti nyilatkozat tegnap már végigfutott a médián, célszerű felidézni a benne foglaltakat.
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete ellenséges területen találta magát – ez a címe a The New York Times cikkének. Az írás szerint David Pressmant, aki a melegek emberi jogait védő ügyvéd, azzal vádolja a magyarországi kormánypárti média, hogy aláássa a hagyományos értékeket, megsérti a diplomáciai tradíciókat, és beleavatkozik az igazságszolgáltatásba.
Pressman előre látta, hogy nehéz időknek néz elébe a hagyományos keresztény értékek önjelölt európai fellegvárában, ami egyben a Kreml barátja is – írja a szerző, és felidézi, hogy amikor még Washingtonban Pressman kongresszusi meghallgatása folyt, megjelent a Dunán egy gumicsónak, amin fekete transzparenst feszítettek ki, azon koponya és két keresztbe tett csont volt látható, valamint az az LMBT-ellenes felirat, amely óvta Pressmant attól, hogy úgymond halálkultuszával gyarmatosítsa Magyarországot.
A nagykövet azonban – olvasható a The New York Timesban – a személyes támadásoknál riasztóbbnak tartja azt, hogy a magyar médiában – aminek a legnagyobb részét vagy közvetlenül, vagy üzleti szövetségesei révén ellenőrzi a Fidesz – átfogó támadás zajlik az Egyesült Államok ellen, valamint folyamatosan saját célokra alkalmazzák a Kreml propagandáját.
A következő kulcsmondat magyarul kissé cirkalmasan hangzik. „Csaknem egy évvel azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök teljeskörű inváziót indított Ukrajna ellen, és ezzel szemben a Nyugat mozgósított, a NATO- és EU-tag Magyarország olyasmivé vált a Kreml számára, ami a legközelebb áll az európai tömbön belül található saját szövetségesi jelleghez.” Kissé egyszerűbben: Magyarországot már majdnem a Kreml szövetségesének tartják.
Magyar tisztségviselőkkel találkozva – mondta el Pressman az újságírónak – a hangnem rendszerint kulturált és gyakorlatias, de többször indul azzal, hogy a vendéglátó azt mondja: „Nagykövet úr, örömömre szolgál, hogy találkozhatunk. Tudom, hogy a gender ügyekben való előre lépésről akar beszélni”. „Akkor én félbeszakítom, és közlöm: nem, valójában Magyarországnak Vlagyimir Putyinhoz való viszonyáról akarok beszélni”. A magyarok állandóan a kultúrák harcáról szeretnének beszélgetni, mi viszont arról a valódi háborúról, ami itt zajlik a szomszédban” – idézi a The New York Times David Pressman nagykövetet.
A diplomata szerint a háború közepette immár nem lehet mindkét csapattal együtt játszani. Pressman – fogalmaz a lap – sürgette Magyarországot, hogy térjen vissza ahhoz a történelmi szerephez, aminek értelmében az ország minden kétértelműség nélkül a Nyugat része. „Amikor Vlagyimir Putyin kiprovokálatlan háborút indított Magyarország demokratikus szomszédjával szemben, bizonyosan eljött az ideje a több egyértelműségnek és határozottságnak” – mondta a nagykövet.
Szó esik a cikkben arról is, hogy a Nemzeti Információs Központ elnevezésű magyar titkosszolgálati szerv egyik közzétett jelentése több tucat amerikai állampolgárt olyan hálózattal hoz kapcsolatba, amely állítólag a miniszterelnök megbuktatására sző összeesküvést. Pressman zavarónak tartja, hogy a magyar titkosszolgálat amerikai állampolgárokra összpontosít, és leszögezi: „nem maradunk csöndben, ha egy NATO-szövetséges az Egyesült Államokat támadja”.
Nos, erre reagált a magyar külügyek irányítója azzal – idézi az Euronews –, hogy lényegtelen, mit gondol egy nagykövet a magyarországi folyamatokról, amire az amerikai diplomata Twitter-bejegyzésben válaszolt: az orosz magatartáshoz való magyar viszony nem egyszerűen magyar belpolitikai kérdés.
A mai médiaszemlében még két másik cikket említek meg röviden, mindkettőt az EurActiv című brüsszeli uniós hírportálról.
Az egyik arról szól, hogy Novák Katalin köztársasági elnök olaszországi látogatásán azt hangsúlyozta: a két ország hasonlóan viszonyul a szabályozatlan migráció, az EU balkáni bővítése és a családi értékek kérdésköréhez. Ennek kapcsán a hírportál kitér arra: Manfred Weber, a Fidesz volt pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a bajor elnöke nemrég szintén Rómában járt, és arról tárgyalt Giorgia Meloni olasz kormányfővel, hogy erősíteni lehetne a Néppárt és Meloni konzervatív európai pártcsaládja között az együttműködést. Néppárti vezető körökből azonban arról tájékoztatták az EurActivot, hogy jórészt a német mérsékelt jobboldal részéről tapasztalható ellenállás miatt nincs napirenden a két pártcsalád szövetségének a kérdése.
Szintén az EurActiv interjút közöl Jávor Benedek volt európai parlamenti képviselővel, aki szerint az orosz gázbeszerzés mellett erősen elkötelezett magyar kormány azt hiszi, hogy Oroszország le fogja győzni Ukrajnát, és – nem a hivatalosan meghirdetett politika szintjén ugyan, de csöndben, informális beszélgetésekből kiolvashatóan – azt reméli, hogy mód nyílik majd határmódosításra is.
Jávor emlékeztetett arra: Dmitrij Medvegyev volt orosz államfő nyíltan felajánlotta, hogy osszák fel Ukrajnát Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia között.
A nemzetközi sajtószemle alábbi részének forrása: www.muosz.hu
The Washington Times Az amerikai külügyminisztérium kiállt a megtámadott budapesti nagykövet mellett, kiemelve, hogy David Pressman az USA érdekeit és értékeit képviseli. A washingtoni szóvivő úgy fogalmazott, hogy a Magyarországgal folytatott együttműködés hosszú időre tekint vissza, fontos NATO-szövetségesről van szó. Ám ez nem jelenti azt, hogy a két fél mindenről egyformán vélekedik. Természetesen van egy sor kérdés, amelyben eltérnek, sőt teljes mértékben ellentétesek a nézetek.
(Ned Price szerint: amikor valamiben ütközik a két fél felfogása, a nagykövet dolga, hogy ezt megmondja, pontosan ezt is csinálja. Azon van, hogy képviselje és védje az Egyesült Államok érdekeit, ezt támasztják alá a bizonyítékok. A gond mindig akkor jelentkezik, amikor azt látni, hogy a magyar kormány, illetve az általa ellenőrzött sajtó bizonyos körei részéről összehangolt akció indul a nagykövet, egyes esetekben egyenesen az USA lejáratására. De Pressman jó helyzetben van ahhoz, hogy továbbítsa ezeket az aggályokat – a szerk. kiegészítése.)
The Washington Times Az előzményekről az amerikai főváros kisebbik, konzervatív lapja azt írja, hogy a keményen jobboldali Magyarországon személyeskedő támadások érik a vállaltan meleg diplomatát. A hatalombarát média azzal gyanúsítja, hogy megsérti a diplomáciai normákat, beleavatkozik az igazságszolgáltatásba és aláássa az ország hagyományos értékeit.
Ő maga alaptalannak minősíti a vádakat. A diplomata, aki a férjével és két fogadott gyermekével él Budapesten, előzőleg úgy nyilatkozott a The New York Times-nak, hogy nem foglalkozik az ellene irányuló támadásokkal. Inkább az nyugtalanítja, hogy a hivatalos Magyarország sajtója miként ítéli meg az Egyesült Államokat. Továbbá, hogy ezek az orgánumok a Kreml propagandáját böfögik vissza, rutinszerűen nyomatják az orosz dezinformációt és Amerika-ellenes retorikát.
Megjegyzései, illetve az utána következő magyar reakciók még inkább aláhúzzák a diplomáciai feszültséget a Biden-adminisztráció és az magyar kormány között – Orbán Viktort Putyin legszorosabb szövetségesének tartják a NATO-ban és az EU-ban.
A kiélezett viszonyhoz társul, hogy Budapestnek igen rossz a viszonya az Európai Unióval, valamint annak több vezető tagjával is, amióta csak a Fidesz uralomra került. Az európai baloldal tekintélyelvűséggel vádolja a miniszterelnököt, a bírálók szerint az illiberális demokráciában elhallgattatják a más véleményeket, az ellenzéket a margóra szorítják.
Ugyancsak éles kifogások tárgya a médiaszabadság, valamint az LMBT-jogok korlátozása. De Brüsszelt az is nagyon zavarja, ahogyan a Fidesz megítéli az orosz inváziót. Az összeállítás felidézi, hogy még tavaly nyáron Szijjártó Péter a lapnak adott interjúban kiállt Ukrajna területi integritása mellett, egyben azonban az állította, hogy az Európai Bizottság célba vette az Orbán-kabinetet, mivel az konzervatív és a hagyományos értékeket pártolja
The Washington Post/AP Miután Szijjártó Péter közölte, hogy érdektelen, amit az amerikai nagykövet mond, mert a diplomata csak megpróbál beleavatkozni a magyar belügyekbe, a tudósítás úgy értékeli, hogy David Pressman ellenszélben dolgozik, amióta tavaly augusztusban megérkezett Budapestre. A két ország között egyre nagyobb a diplomáciai szakadék. A populista-jobboldali Orbán Viktorhoz hű sajtó azzal vádolja az Egyesült Államok hivatalos képviseletének vezetőjét, hogy az az amerikai gyarmatosítás érdekeit szolgálja és beleüti az orrát a magyar igazságszolgáltatás dolgaiba is.
Pressman kezdettől fogva szóvá tette a mind erőteljesebb Washington-ellenes hullámot, továbbá azt is, hogy az Orbán-kormány vonakodik csatlakozni a szankciókhoz. A magyar fél azonban, amely igen jó viszonyt ápolt az USA-val Trump alatt, kitart amellett, hogy a megtorló lépések többet ártanak az európai országoknak, mint Moszkvának. Kinyilvánította, hogy csakis az orosz–amerikai tárgyalások vethetnek véget a háborúnak, nem pedig az, ha kivonják az orosz csapatokat Ukrajnából.
A Neue Zürcher Zeitungtarvágásnak minősíti a magyar tisztikarban zajló személycseréket, ugyanakkor rámutat, hogy az összefügg Orbán ellentmondásos Ukrajna-politikájával. A hadsereg több száz magas rangú tiszttől válik meg – hivatalosan azért, hogy karcsúbb és korszerűbb legyen a parancsnoki kar. A kormány katonai területen teljes egészében a Nyugatra támaszkodik, a Moszkvához fűződő gazdasági viszony ellenben gyanúra ad okot.
A honvédség a legnagyobb megrázkódtatást éli át a 24 évvel ezelőtti NATO-csatlakozás óta. És mivel pont akkor megy végre, amikor Európa a 2. világháború óta a legsúlyosabb viszállyal küszködik, különösen kényes az ügy, de a politikai összefüggése is. Orbán ellentmondásos jelzéseket küld az invázió kezdete óta. Mormogva ugyan, de vállalja a szankciókat, közben pedig bírálja azokat.
Az ellenzék szerint a tömeges nyugdíjazás célja, hogy a sereg kezes legyen. Nem először vetődik fel, hogy az államvezetés politikai és gazdasági érdek-összefonódása diktálja a fejleményeket. De túlzás azt mondani, hogy a cél egy oroszbarát legfelső katonai irányítás kialakítása volna. Szakértők inkább ott látják a bajt, hogy nem veszik figyelembe, milyen képességekkel rendelkeznek egyes, elbocsátandó tisztek, illetve, hogy a honvédség legfőbb parancsnokait kihagyták a döntésből.
Az mindazonáltal biztos, hogy túl sok a tiszt. A NATO ugyanakkor várhatóan nem fog sokat ugrálni, noha Orbán akadályozza az oroszok visszaszorítását, miután nem engedi át az országon az ukránoknak szánt fegyverszállítmányokat. Ám ennél lényegesebb, hogy példásan teljesíti a haderők fejlesztését. Az energiával ellentétben a hadiipart a Nyugattal együtt korszerűsíti.
Kérdés azonban, hogy pl. ad-e Ukrajnának a Magyarországon gyártandó lőszerből? Mindenesetre nagyon úgy látszik, hogy a jövőben még nehezebb lesz különválasztani a politikát és a hadsereget, különösen a katonaság új vezetése számára.
Le Figaro Orbán Viktor nem akarja elengedni Moszkva kezét. A magyar vezető meg van győződve arról, hogy Ukrajna hosszú távon képtelen lesz ellenállni Oroszországnak és nem tudja visszaszerezni az elvesztett területeket. Egy évvel az agresszió kezdete után a politikus továbbra is magányos. Azt hangoztatja, hogy a Nyugat hagyja magát nyakig belesodorni a háborúba, egészen odáig, hogy a NATO átlépi a Rubicont és idővel csapatokat küld az orosz offenzíva feltartóztatására.
Egykor atlantista volt, de most már tétjét Kínára, Török- és Oroszországra teszi. Arról álmodozott, hogy a kicsiny Magyarország diplomáciai-gazdasági fordítókorong lesz a Nyugat és Kelet között. Ám a fegyveres viszály betett a terveknek, a magyar vezetés két part között hányódik. Egyrészt tömegesen fogadja az ukrán menekülteket, másrészt csak nagyon rossz szájízzel szavazza meg a szankciókat.
Belemegy, hogy NATO-erősítés érkezzen az országba, de nem hajlandó fegyvert adni Kijevnek. Jelezte, hogy nem fúrja meg az új megtorló csomagot, ha az nem érinti a magyar energiaimportot. Ukrajnával ütközőpont a magyar kisebbség nyelvhasználata is. De ez esetben a magyar fél nincs egyedül, mert Románia is hasonló félelmeket táplál saját ukrajnai kisebbsége miatt.
Financial Times Az egész világ számára aggasztónak tartja az izraeli változásokat az ország egyik neves közgazdász professzora. Kommentárjában Eran Yashiv, aki tanít a Tel Aviv-i Egyetemen, valamint a London School of Economics-on, úgy értékeli, hogy gyengül az izraeli demokrácia, igen súlyos veszélyek leselkednek, ideértve, hogy az új kormány aláássa az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Szeizmikus méretű politikai viharok zajlanak. Az egyik fő kérdés az, létrejöhet-e a liberális demokrácia helyén egy nem demokratikus, gyenge állam. A koalíció véget kíván vetni a bíróságok önállóságának, ezt egyenesen az illiberális rezsimek forgatókönyvéből kölcsönözte.
A társadalom egyre megosztottabb, a közviták durvulnak, a politikusok csak még korruptabbak. A tömegtiltakozások ellenére a Knesszet olyan intézkedéseket kíván keresztülverni, amelyek az országot Magyar-, Lengyel- és Törökországhoz teszik hasonlatossá.
Szintén igen nyugtalanító, hogy a szélsőséges vallási erők a zsidó jogra akarják építeni a kormányzást. Nagyon nehéz megjósolni, hogy mennyire lesznek sikeresek ezek a törekvések. Elképzelhető, hogy el lehet hárítani a veszélyt – egyelőre. Ha legközelebb más pártok győznek, bizonyos lépéseket érvényteleníteni lehet, de belefér, hogy Izraelből lassan gyenge, működésképtelen, illetve egyházi állam lesz.
Ez esetben távozik a lakosság világi, gazdaságilag befolyásos része, akkor pedig az élenjáró technológiai ágazat megnézheti magát. Az ország elszegényedik, ördögi körbe kerül. Hogy ez ne így legyen, ahhoz jobban össze kell hangolni az emberek és az üzleti világ tiltakozását. De ha Izrael meginog a térség demokráciájaként, és illiberális, demokrácia-ellenes, vallásos állam lesz belőle, az nem szolgálja a Nyugat érdekeit. Ezért nem csupán az izraelieknek van okuk aggódni.
The Wall Street Journal Kína csak önmagát hozta, amikor felháborodottan reagált, miután a megválasztott cseh elnök egyik első dolga volt, hogy felhívta tajvani kollégáját, és arról biztosította, hogy a két ország osztja a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok értékeit – állapítja meg a jobboldali újság vezércikke. Peking cseppet sem volt boldog a fejlemény láttán, reakciója dühödtre sikeredett, mint mindig. Az állította, hogy Petr Pavel beleavatkozott a kínai belügyekbe, rossz jelzést küld a sziget függetlenségéről a szeparatista tajvani erőknek.
Ilyen esetekben a kínai vezetés a gazdasági kényszerítő eszközöket szokta bevetni, ezt csinálta korábban Ausztráliával és Litvániával is. Úgyhogy utóbbi miatt az EU be is perelte az ázsiai nagyhatalmat a Világkereskedelmi Szervezetnél. Nagyon is belefér, hogy Csehország lesz Kína számára a következő célpont, illetve a soros erőpróba, mármint: ellenáll-e a Nyugat Peking gazdasági terrorjának.
Die Welt A lap volt főszerkesztője nem ért egyet azokkal, akik félreverik a vészharangot az olasz miniszterelnök asszony miatt, úgy gondolja, hogy Meloni jobb, mint a híre. Mert Thomas Schmid szerint is feltűnően sokat kacsintgat ugyan jobbra, ám nem vezette az országot az első 100 napban a fasizmusba. Irányvonala határozottan konzervatív és ez jó hír az európai stabilitás számára. Azaz nem igazolódtak be a félelmek, hogy alatta Oroszország a jobboldali totalitárius rendszer felé halad.
Nem lehet állítani, hogy jobboldali-konzervatív fordulat zajlanék olasz földön, még akkor sem, ha a bírálók szerint a kormányfő csupán színlel, elaltatja a kontinens közvéleményének éberségét, ám valójában a tekintélyelvűséget célozta meg. Ám ezt a tételt nemigen lehet alátámasztani. Inkább az látszik, hogy fejetlenül mennek a dolgok a kabinetben.
De ettől még Meloni erőskezű vezető, hiszen a kulcskérdésekben az van, amit ő akar. Nem rokonszenvezik Putyinnal, gyorsan határozott a költségvetésről. Nem lehet tudni persze, hogy mindez mennyire fakad nála belső meggyőződésből. Mint ahogy azt sem, hogy képes-e tartósan visszaszorítani Salvinit és Berlusconit. Viszont az biztos, hogy küld jelzéseket a jobboldali-radikális szélsőségnek.
Közben megjelent egy új rém: hogy az EP-ben a Meloni-féle Konzervatívok és Reformerek-frakció összeáll a kereszténydemokratákkal. Az ellenzők szerint ily módon kialakulhat egy radikális, jobboldali-nemzeti tömb. Ám ennek van egy másik olvasata is. Nevezetesen, hogy az Olaszország Fivérei megszabadul a fasiszta-autoriter örökségtől, élre áll az olasz konzervatívoknál. Ily módon egyrészt stabilizálhatja az országot.
Másrészt ugyanakkor egy erős jobboldali frakció nem lenne veszély Strasbourgban, éppen ellenkezőleg. Segíthet megfékezni a populistákat, akik az egész kontinensen gerjesztik az elégedetlenséget.
A Financial Times vezércikke kiemeli, hogy az amerikai republikánusoknak nemcsak azt kell eldönteniük, ki képviselje őket, hanem azt is, hogy mit akar a párt, mert ez meghatározza a jövőjüket. A volt elnök ellenfelei részéről jelenleg a vágyálom tűnik az egyetlen stratégiának, hogy ne ő határozza meg az események menetét a következő törvényhozási időszakban. Ennél több kell, nem bízhatnak abban, hogy a politikus magától lelép a színről.
Jelen állás szerint azonban csakis ő a jelölt, és már meg is kezdte a kampányt. Nyugtalanító kijelentéseket tesz a genderről, a határbiztonságról és az igazságszolgáltatásról. Ily módon inkább az látszik, hogy még inkább megosztja a társadalmat, semmint egyesítené. Ráadásul kulcspillanatban térhet vissza a Twitterre és a Facebookra, mérgezett üzenetei elfojtják a riválisokat.
Nyugtalanító a párhuzam 2016-tal, amikor a pártelnökség azt hitte, hogy egy ilyen ember nem nyerhet, aztán az engedékenység és tétlenség betett a pártnak és Amerikának. Nem szabadna elkövetni ugyanezt a hibát. A legjobb az lenne, bár igen csekély rá az esély, ha mindenki beállna egyetlen jelölt mögé – Trumppal szemben. Készülniük kell az anyagi támogatóknak és a nagy cégeknek is, el kell gondolkodniuk azon, hogy ne egy mérgező populistát segítsenek.
Az ajándék a demokratáknak, hogy nincs a republikánus oldalon egyetlen kihívó a korábbi elnökkel szemben. Hiszen alatta a jelenlegi ellenzék nihilizmusba süllyedt, csak az jellemezte, hogy mit utasít el, nem pedig az, hogy mivel ért egyet.