A Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria, a Munkácsy Alapítvány, valamint a Gödöllői Városi Múzeum gyűjteményéből több mint harminc művet bemutató válogatás célja, hogy művészettörténetünk úttörő mestereinek munkásságából ízelítőt adjon és hangsúlyozza jelentőségüket a magyar festészet történetében.

A korszak leghíresebb magyar alkotóinak 1870–1915 közötti életszakaszában készült művek olyan helyszínen mutatkoznak be, ahol akkoriban a királyi család időzött, és a kastély történetének második fénykorának számított.

Az idei tárlaton olyan híres magyar művészek munkái láthatók, akik szembefordulva az akadémiai szemléletmóddal, inkább a franciaországi barbizoni művészcsoport által meghonosított gyakorlatot követték. Kivonultak a szabadba, az akadémiai sémák helyett a mindennapi életben látottakat festették és egyben rögzítették a természetben tapasztalható atmoszferikus jelenségeket, a fény és a levegő mozgása által okozott változásokat.

Ez nagy bátorságra vallott, hiszen pályakezdésük idején, az 1870-es években a történeti festészet és stílusa, a romantika uralta a festészeti műfajokat. Az új természetszemléletnek még külföldön is kevés híve volt, nálunk pedig ismeretlennek számított, különösen a közönség körében, így a megélhetési források bizonytalanok voltak. Ez azonban egyiküket sem tántorította el választott útjától, és még ha nehézségek árán is, de végigjárták azt.

Voltak, akik magányosan küzdöttek az elismerésért, mint Szinyei Merse Pál, aki elsőként alkalmazta fényfestést. Majális című műve azonban nem talált jó fogadtatásra, túl élénk színvilágúnak tartották, így jó időre abba is hagyta a festést. Székely Bertalan – történelmi festményei miatt – hosszú ideig állt a romantika befolyása alatt, de az 1870-es évektől a hazai falusi környezet – a Gödöllő melletti Szada ­– a realizmus, majd a fényfestés felé fordította. Mészöly Géza magányosan járta a hazai tavak és folyók partjait, és a személyes tapasztalatok vezették el lírai, intim, tájképeihez, amelyek tökéletesen adják vissza a vízpartok hangulatát. Mednyánszky László kicsivel később, az 1880-as évektől kezdve szintén magányosan járta a monarchia tájait és festette tájképeit, amelyek a táj hangulata mellett személyes érzelmeit, olykor filozófiai nézeteit is tükrözték.

Voltak köztük olyan művészek is, akik művészcsoportokhoz csatlakoztak, ilyen volt Paál László, aki a Párizs közeli Barbizonban alkotta realista szemléletű tájképeit, amelyek nemcsak a táj valós arculatát, hanem a festés pillanatában érvényes személyes érzelmeit is tükrözték. Barbizon hatását mutatja Munkácsy Mihály festészete is, aki Paál László társaságában néhány hónapot töltött ott, és a későbbi évtizedekben egyre oldottabb stílusban festette realista szemléletű tájképeit.

A századforduló után alakult Gödöllői Művésztelep két vezető mestere; a ma megnyílt kiállításon Kőrősfői-Kriesch Aladár ésNagy Sándorképei is helyet kaptak, amelyek a művésztelep szecesszión alapuló szemléletével ellentétben, a könnyed fényfestés jegyében keletkeztek.

 

A kiállítás a „Művészetek kertje – Gödöllő 2015” című programsorozat része, s augusztus 30-ig látogatható.