Előrebocsátom: mint minden ízlésbeli elfogultság, a sajátom is megkérdőjelezhető. Zavarban vagyok, mert vegyes benyomásokat hagyott bennem a Budaörsi Latinovits Színház rövid ideje futó produkciója. (A nyitó képen: Fröhlich Kristóf, Ilyés Róbert, Pelsőczy Réka, Hartai Petra; fotók: Borovi Dániel.)
Többet vártam – vagy mást? Ám az élményre visszatekintve mégis pozitív számomra a mérleg. Mert sokat kaptam a drámaíró Székely Csaba történelmi szatírájától, a rendező Alföldi Róberttől, a színészektől, a díszlet- és jelmeztervezőtől (Kálmán Eszter, illetve Tihanyi Ildi).
De ha már előre elsütöttem a puskaporomat, illenék megmagyaráznom, miért vagyok zavarban. Többet vártam tartalmilag, de drámaiságban is. Ebben közrejátszhatott az is, hogy korábban részletesen tájékozódtam a bözödújfalui szombatosok történetéről.
Mindig is foglalkoztatott a vallási és faji előítéletek kialakulása, az érintettek sorsa. Olvastam Szávai Géza Székely Jeruzsálem című regényét és Páskándi Géza színművét, a Szekértől elfutott lovak címűt.
A bal oldali képen: Sas Zoltán és Kocsó Gábor.
Azok kedvéért, akik kevésbé járatosak a vallástörténetben, talán érdemes röviden fölidézni a többszörösen meghurcolt erdélyi szombatosok („az igazság gyertyái”) történetét.
A 16. század végén alakult (ma így mondanánk) kisegyház – válaszul a reformáció keltette áldatlan hitvitákra – azt követelte, hogy térjünk vissza a Tórához, hiszen azt Jézus sem akarta eltörölni. Vasárnap helyett legyen szombat a pihenőnap, s a keresztények tartsák meg a többi zsidó ünnepet és az étkezési törvényeket. A szombatosoknak egy ideig még a hittérítést is engedélyezték, Rákóczi György azonban 1638-ban hajszát indított ellenük, s fő-fő szószólójukat, Péchi Simont bebörtönözte.
Az üldöztetések dacára egészen a 19. századig fennmaradt a szombatosok – vagy ahogyan emlegették őket: a „lélekzsidók” – mozgalma. Aztán több erdélyi közösség is teljesen betért a zsidó vallásba 1870 körül. Közöttük a legnevezetesebb a bözödújfalui. Azért a legnevezetesebb, mert Észak-Erdély visszacsatolásával újabb meghurcolás várt rájuk. A zsidótörvények hatálya alá estek, sokukat gettóba küldték, majd az auschwitzi gázkamrák valamelyikébe.
A romániai magyar település nemcsak történelmi mementó, de egyben a Ceaușescu-féle falurombolás jelképe is. Lakóit az 1980-as években kitelepítették, majd egy víztározó létesítésekor házaikat elárasztották. Csak a templom tornya emelkedett ki a víztükör fölé, később az is leomlott.
Ehhez a témához nyúlt Székely Csaba legutóbbi, sajátos humorral fűszerezett drámájában, Az igazság gyertyáiban. A darab – három az egyben: szomorújáték, komédia, kabarétréfa. A rendezői színház korszakában magától értetődik, hogy az előadást Alföldi Róbert elképzelései dominálják.
A történet dióhéjban: a falu életét teljesen felkavarja a visszatérés az anyaországhoz. A Kovács család mindennapjai amúgy is bonyolultak, mert Márta asszony (Pelsőczy Réka) a csélcsap családfőre, Mózesre (Ilyés Róbert) nemigen számíthat. Felnőtt gyerekeikkel is sok a gond. Sakkban kell tartani kacska lábú Sára lányukat (Hartai Petra), aki egyébként a darab narrátora és kommentátora, mert hajlik az álmodozásra, elhanyagolja a házi munkát. Samu fiuk (Fröhlich Kristóf) pedig túl sűrűn önt fel a garatra, és ingadozik a családdal szembeni lázadozás és a szolidaritás között.
Az új hatalom Bözödújfaluba érkező képviselői szembefordítják egymással az addig egymás mellett békében élő, különböző felekezetű lakókat. A parókiát nemrég elfoglaló plébánosnak (Ráduly István), a tanítónak (Nagypál Gábor), a falubírónak (Mertz Tibor) és az unitárius lelkésznek (Chován Gábor) kitüntetett a szerepük az indulatok szításában és csillapításában.
A komor hangulatot enyhítik a szövődő szerelmi kapcsolatok fordulatai. A nézők például fültanúi annak a túl harsányra és naturalisztikusra sikeredett közösülésnek is, amelyet a hosszú távollét után hazatért családfő abszolvál hites feleségével a színfalak mögött. (Ezt talán székely humornak kellene tekintenünk?)
Samu erősen – és kevéssé hitelesen – vergődik, mert viszonzatlanul szerelmes az unitárius lelkész (nála jóval idősebb) feleségébe (Bohoczki Sára), viszont rá sem hederít annak csinos lányára (Koós Boglárka), aki viszont éppen Samuba zúgott bele, de nagyon.
A jobb oldali képen: Mertz Tibor, Chován Gábor, Bohoczki Sára, Nagypál Gábor
Szünettel együtt csaknem háromórás a színrevitel. Ám rosszul teszi, aki veszi a kabátját és kihagyja a második részt. Mert a szerző, a rendező, a színészek éppen ebben a második részben nyújtják a legtöbbet, amiért érdemes végigülni a kissé hosszúra nyúlt előadást.
Természetesen az is ízlés kérdése, vajon szervesen illeszkedik-e a drámához a két vitatkozó zsidó, Rosenfeld (Takács Katalin) és Bürger (Spolarics Andrea) kötetlen, Hacsek–Sajó-féle betétje: a mitológiai kérdésekről folytatott (amúgy szellemes) csevej az összehúzott függöny előtt.
Összességében azonban emlékezetes és gondolatébresztő színház Az igazság gyertyái előadása. Az előadás képi világa különösen maradandó élményt nyújt. Olyan színek (kék, sárga, fekete, barna és piros) dominálják a látványt, melyek nemcsak jól illeszkednek a darab mély mondanivalójához, hanem hangsúlyosabbá is teszik. Nem is szólva a darab időszerűségéről, hiszen naponta vagyunk tanúi a felülről sugallt gyűlöletkeltésnek…
…és csak ámulunk azon a képmutatáson, hogy a kormányzat zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben, miközben állami kitüntetésben részesít közismerten antiszemita irodalmárokat…