Szőnyi István, a Dunakanyar festője – emlékkiállítás Szentendrén

Szőnyi István: Dunai táj, 1928; a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből.A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Ferenczy Múzeum és a Szőnyi István Emlékmúzeum rendezésében megvalósuló kiállítás megnyitóján köszöntőt mond Czene András megyei múzeumigazgató és T. Szőnyi Zsuzsa (a művész leánya). 

Szőnyi István (1894–1960) művészi ereje már a kezdeti évektől a tájképfestésben mutatkozott meg a legszembetűnőbben. Amikor 1924-ben Zebegényben letelepedett, a reveláció erejével hatott rá a dunai táj. Egymás  után festette nagyszabású, a Dunakanyart ábrázoló tájképeit, szinte valamennyit magángyűjtők vásárolták meg. Talán ezért is fordulhatott elő, hogy a Szőnyi-emlékház gyűjteményéből hiányzik az őt leginkább foglalkoztató festői 
téma.

A művész halálának 50. évfordulója alkalmából Szőnyi legszebb Dunakanyar-képeiből látható reprezentatív válogatás a Szentendrei Képtárban. A műveket a Magyar Nemzeti Galériától, a Győri Városi Művészeti Múzeumtól, az  MKB Bank Zrt.-től, T. Szőnyi Zsuzsától és magángyűjtőktől kölcsönözték, valamint a Szőnyi-múzeum gyűjteményében található, ritkán kiállított fényérzékeny grafikákkal egészítették ki.

 
A kiállítás november 14-ig, szerdától vasárnapig, 10–18 óra között látogatható.