Válsághullám, 2: fogynak az autógyártók

Az autógyártókra, illetve az ágazat beszállítóira nehezedő nyomás immár számokban is jelentkezik. Tavaly összesen kilenc számoltak fel ebben az ágazatban, 2010 első felében pedig már hetet – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató statisztikájából. „Annak ellenére sem javulnak az ágazat körülményei, hogy másfél-két éve már lezajlott egy nagyon látványos tisztulási folyamat” – kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
Hasonló az arány a végelszámolt vállalkozásoknál: tavaly egész évben hét céget szüntetett meg saját tulajdonosa, idén június végéig pedig már ötöt. Ráadásul nagy termelőerejű ágazatról van szó, amelynek 2008-i összes árbevétele 3500 milliárd forint volt.

Az ágazatban foglalkoztatottak összlétszáma stabilizálódott: az elmúlt 12 hónapban mindig 50 ezer körül mozgott. A nagy visszaesés 2009 januárja és júniusa között következett be, amikor 15,3 százalékkal csökkent az ágazatban dolgozók száma.

Visszaesett a cégalapítási kedv is, hiszen mindössze tíz új vállalkozás alakult az első félévben; 2009 első félévében 12 (az éves szám 25 volt). Régebbi eljárások nyomán is kevés vállalkozást, mindössze 3-at töröltek. Az első nagy megszűnési hullám inkább 2008-ra volt tehető, hiszen a tavalyi első félévben a felszámolások és végelszámolások 10 törlést eredményeztek.