„Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon, takarí-tani.” Mostantól így érdemes tanítani József Attila „Születésnapomra” című versének sokat idézett sorait, mert ennek van értelme. A profession.hu álláskereső portálon ugyanis megjelent a Xantus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium hirdetése, amelyben takarítókat keresnek délutáni munkára, valamint angol nyelven oktató történelemtanárt és matematikatanárt. A két pedagógusnál feltétel a felsőfokú végzettség, az angol nyelven tanító történelemtanárnak angolul is kell tudnia, a takarítóknál nincs ilyen megkötés. A két tanári álláshoz bruttó 203 ezer forintos fizetés jár, a takarítóknak nettó 220 ezret kínálnak. Nem kell matektanárnak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk, melyik a több. (A nyitó kép forrása: blikk.hu)

Amúgy érthető, hogy ez a felállás. Koszból és szemétből nagyon sok van, azokat minden körülmények között el kell takarítani. Hogy is néznénk ki, ha porcicák lepnék el az osztálytermeket, amelyeket egyébként – középiskola lévén – télen 18 fokra lehet felfűteni.

A történelemről pedig régóta köztudott, hogy szükséges rossz, ami ráadásul utólag is folyton változik, elsősorban attól függően, ki van kormányon. Hamarosan megünnepeljük a mohácsi vész (pardon, csatavesztés, de még jobb, ha hősies helytállást írunk) ötszázadik évfordulóját, de nem is kell ilyen messzire menni ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy a történelem nem tudomány, hanem alkalmazott politikai állásfoglalás. Vannak, akik már egy tizenhat évvel ezelőtti eseményre – az MTV Szabadság téri székházának szétverésére, autók felgyújtására, felheccelt horda által megtámadott rendőrökre – vagyis, a 2006. szeptember 18-i „Szeptemberi Sajnálatos Eseményre” is másként gondolnak, mint ahogy az valóban volt.

Történelemtanár tehát kifújva, örüljön, hogy kap egyáltalán bruttó 203 ezret, ha van matekhoz értő haverja, könnyen kiszámíthatják, hogy ez hozzávetőlegesen nettó 139 ezer forintot ér.

A matektanár esete némiképp más tészta. Matektanárra szükség van, igaz, nem annyira, mint takarítóra. A matekot tanítóknak ugyanis nem a porcicákkal és egyéb szennyeződésekkel kell harcolniuk, hanem sok számolásra megtanítaniuk a jövő nemzedékét. Ami azért, valljuk meg, nem annyira fontos, ha valakinek kiesik a fejéből a Pitagorasz tétel, vagy nem is ment bele soha, esetleg nem tudja, mi az a derékszög, attól még vígan tudja nyomkodni a mobiltelóját a nap 24 órájában.

Ebből is látszik, hogy takarítani sokkal felelősségteljesebb munka, mint tanítani. Most nem is arra gondolunk, amit Németh Szilárd, a tanárból lett rezsibiztos mondott néhány évvel ezelőtt. Hogy tudniillik el kell takarítani a civil szervezeteket. Eszünkbe sem jut erre gondolni, sokkal inkább arra, hogy a takarítók, szemben a tanárokkal, nem mehetnek haza délután négy órakor, sőt, nekik épp akkortájt kezdődik a munkaidejük. És nincs hosszú nyári szünetük, mert kosz és szemét mindig van, ha nem az iskolákban, akkor valahol másutt biztosan. A takarítók mellett szól az is, hogy nem rinyálják teli a sajtót azzal, hogy kevés a pénzük, nem akarnak mindenáron tárgyalni a kormánnyal, hogy javítsák a munkakörülményeiket. A takarítók végzik a dolgukat, még nem hallottunk olyanról, hogy sztrájkkal, netán polgári engedetlenséggel fenyegetőztek volna. Utóbbiról feltehetőleg azt sem tudják, hogy mi az, ebben hasonlítanak Pintér Sándor belügyminiszterhez, ő sem hallott korábban polgári engedetlenségről, igaz, ő nemcsak délután dolgozik, és 220 ezer nettónál néhány nagyságrenddel többet keres.

Ha József Attilával kezdtük, stílszerű egy másik klasszikussal befejezni. Lenintől származik a mondás, miszerint: Tanulni, tanulni – volt egy harmadik szó is, de azt elfelejtettem.