Tanulékony ház pályázati pénzből

Ez a láthatatlan „házmester” még azt is képes megállapítani, hogy ember vagy állat tartózkodik a helyiségben, és nagyon rövid idő alatt megtanulja a ház, az otthon lakóinak szokásait azért, hogy a legfigyelmesebb módon (ki)szolgálhassa őket.

A budapesti BITEL Kft., a hazai épületenergetikai fejlesztések és kivitelezések meghatározó szereplője ilyen rendszerek kifejlesztésére vállalkozott a mesterséges intelligencia felhasználásával. A távközlésre és biztonságtechnikára szakosodott társaság nemrég jó 87 millió forint támogatást nyert a „Mesterséges intelligencián alapuló öntanuló épületenergia-menedzsment rendszer kifejlesztése” című, KMR_12-1-2012-0010 jelű tervének a megvalósítására a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból. A 168 millió forintnál is nagyobb költségvetésű beruházással olyan új technológiát és prototípust fejleszt ki, amellyel megteremti az intelligens és egyszerűen állítható épületenergetikai rendszer alapjait.