A Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Müpában egyszerre hatott a mű a szemre, a fülre, a szellemre, a lélekre és a vibráló idegekre.
Hangversenytermnyi közönség ült térlátást segítő papírszemüvegben. Szokatlan jelenség. Ahogy a zene is az, még ha száz éve keletkezett is. Szenvedélyes, kemény, nyugtalanító. Sztravinszkij a Szergej Gyagilev vezetésével Párizsban működő, híres Orosz Balett számára komponálta. A mű alapötlete a zeneszerzőtől származik. Váratlanul látomása támadt, amikor 1910 tavaszán épp a Tűzmadár befejezésén dolgozott: „Képzeletemben ünnepélyes pogány szertartás jelent meg: bölcs öregek, körben ülve, egy magát halálba táncoló leányt figyeltek. Feláldozták, hogy kiengeszteljék a tavasz istenét.”
A száz év alatt sokszor, sok változatban állították színpadra. Megteremtette a maga művét Eck Imre is, a modern magyar balett klasszisa. Most a Müpában Klaus Obermaier koreográfus és rendező a huszonegyedik század technikáját is felhasználta. Nem öncélúan, hanem nagyon is tudatosan. A színpad egyik sarkában Julia Mach balerina táncolt. Sápadtan, szomorúan, áldozatra szántan. Egy nagy kivetítőn pedig a mozdulatai nyomán absztrakt fantáziaképek borították el a termet és a hallgatók-nézők agyát, szívét, érzékeit – miközben a Concerto Budapest Keller András vezényletével játszotta Sztravinszkij zenéjét.
Három művészet egyenrangú társaként hatott és egészítette ki egymást. Bizonyára lehet racionális bölcsességeket is találni ebben az előadásban, de inkább a sodró, meglepő látványok uralták az érzéseket. A vörös fények lángoló táncai, amelyek kígyózó, izzó acélszalagokként övezték az áldozatot, néha kinyúlva egészen a néző arcáig, a csont sovánnyá sorvadt nő fájdalmas mozdulatai, a kisbolygóvá gömbölyödő leány forgása az univerzumban, meg még sok-sok látvány, amiről mindenkiknek más-más juthatott az eszébe.
Egy biztos: egyetlen pillanat, egyetlen mozdulat sem maradt közömbös.
Ma a hegedű ünnepét tartják a Budapesti Tavaszi Fesztiválon:
a fiatal Xiao Wang, a Szigeti József Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny díjazottja egy sor csemegével mutatkozik be a magyar közönségnek. Janáček, Ysaÿe, Hubay és Brahms műveit játssza majd a rá jellemző, boszorkányos technikai tudással és – szigorúan jó értelemben vett – ifjonti hévvel a Budapest Music Centerben.
Szintén ma lép föl (a Művészetek Palotájában) a hegedűhúrok ifjú mestere – és egyben a női szívek rabtartója –, Joshua Bell. A fiatal hegedűművész bárhol jár a világban (gyakran koncertezik a földgolyó számos pontján), produkcióinak ováció és vastaps a jutalma. Amikor néhány éve a tavaszi fesztivál vendégeként lépett fel, egy kritikusa megjegyezte: „Lehet, hogy sztár, de hogy nagy művész, az is biztos.” Legendás, 1713-ban készített Stradivarija egykor Huberman tulajdonában volt. Mai műsora népszerű Beethoven- és Brahms-művekből áll, s az őt kísérő Academy of St Martin in the Fields zenekar neve szintén szavatolja az első osztályú zenei élményt.