Tele vannak a raktárak lélegeztetőgépekkel, de a honvédelem újakat vásárol

Lélegeztetőgépek beszerzésére írt ki közbeszerzési eljárást a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja, meglehetősen rövid, mindössze kéthetes határidőre. Első megközelítésben mindez azért is furcsa, mert augusztus végén a kormány –évekig tartott pereskedés után – kiadta a Transparency International Magyarországnak az adatokat, amikből kiderült: egyetlen lélegeztetőgépet sem adtak el a koronavírus-járvány idején mintegy 300 000 millió forintból felhalmozott készletből. A Honvédelmi Minisztérium az RTL Híradó kérdésére elmagyarázta, miért nem a készleten lévő, drága pénzért őrzött, 17 000 berendezést használják, és miért van szükség újak beszerzésére.

A Covid-járvány csúcspontján, 2020-ban Orbán Viktor nem kevés büszkeséggel jelentette be, hogy a magyar emberek egészségét szem előtt tartó kormány amint lehetett, lépett és „fürkészeket és portyázókat” küldött minden égtáj felé lélegeztetőgépekért. A kalandozásnak meg is lett az eredménye: a miniszterelnök által említett portyázók és fürkészek a lélegeztetőgépekre szánt 300 000 millió forintból 178 000 millió forintot egy Vinod Sekhar nevű maláj szélhámos GR Technologies nevű cégén keresztül költöttek el.

Annak idején a Hírklikk is megírta, hogy Vinod Sekhar úr azzal szolgált rá a maláj szélhámos elnevezésre, hogy perben áll az ismert filmszínésszel, Bruce Willissel, miután lenyúlta a színész kétmillió dolláros befektetésének mintegy felét. Ez a csúnya folt azonban nem tántorította el „az igen körültekintő, a magyar érdekeket minden másnál előbbre tartó magyar külügyet”, hogy üzletet kössön ezzel a kétes hírű személlyel. 

Nem tudható, hogy a maláj félnek mennyi haszna volt az üzleten, de a híradások szerint Sekhar nem sokkal később luxusjachtot és egy Bombardier magán-repülőgépet vásárolt. (Az ügy utóélete, hogy 2021 novemberében a malájziai rendőrség házkutatást tartott a Sekhar cégbirodalmát egyesítő Petra Csoport irodáiban. A pénzmosás és adócsalás vádjával lefolytatott eljárást több hónapig tartó vizsgálat előzte meg.)

Vinod Sekhar „becsületére” legyen mondva, a magyar kormányt nem verte át: a vállalt határidőre és az előre kialkudott – a világpiaci árnál jóval magasabb – áron leszállította a lélegeztetőgépeket. Arról már nem ő tehet, hogy ezen gépek nagy többségére szerencsére nem volt szükség, és azóta raktárakban őrzik őket.

Miközben tehát 17 ezer lélegeztetőgép van Magyarországon, kérdés, hogy miért is van szüksége a honvédségnek újabbakra. Nos, nem arról van szó, hogy a honvédelemnél ne tudnának az elfekvő készletről, vagy – ami még ennél is rosszabb – pazarolnák az emberek adóforintjait. Épp ellenkezőleg: a Honvédelmi Minisztérium az RTL Híradó megkeresésére azzal indokolta a tervezett vásárlást, hogy „a magyar katonaegészségügy a NATO-szabványnak megfelelő eszközöket tervez beszerezni, amelyek markánsan különböznek a civil ellátási rendszerben használt eszközöktől, és amelyek jellegüknél fogva hatékonyan képesek támogatni a műveletekben történő sérültellátást.”  

A szövegből tehát egyértelműen kiderül, hogy a NATO-szabványnak megfelelő eszközök markánsan különböznek a civil ellátási rendszerben használt berendezésektől. Vagyis, ellentétben a portyázók és fürkészek által beszerzett, többnyire használhatatlan, vagy csak más feladatok ellátására – például horkolásgátlásra – alkalmas gépekkel szemben, ezek a most beszerzendő berendezések lélegeztetésre is használhatók lesznek.

Csak remélhető, hogy a közbeszerzés feltűnően rövid, kéthetes határideje mögött nem az van, hogy az ügylet már előre lett zsírozva. Ha mégis, akkor legalább azt kellene elérni, hogy Vinod Sekhart, valamint a hozzá hasonló, nem éppen makulátlan üzleti előélettel rendelkező szállítókat zárják ki a közbeszerzésből.