Gyönyörűséges hely a Szigetközben Hédervár. Történelmi emlékekben különösen gazdag ez a mintegy 1300 lakosú község. A Wikipedia szerint a középkorban a Szigetköz gazdasági-politikai központja volt, históriája összefonódik a Héderváry, a Viczay, a Khuen-Héderváry grófi családok múltjával. Első írásos említése 1210-ből való oklevélben jelenik meg; a hédervári római katolikus egyházközség pecsétje a hagyomány szerinti anno domini 1031. évre –Szigetköz népének hédervári megkeresztelésére emlékeztet. Az ám, a négyzet alapú erődkastély három sarkán emelkedő torony három megye – Győr, Pozsony, Moson – találkozását örökíti meg, állítólag a három megye egy-egy szögletére húzták föl őket.

Hédervár és környéke már sokkal régebben, a bronzkorban is lakott volt; a római korban a Mosoni-Duna mellett őrtornyok sokasága védte a Római Birodalom határát. Jó hatvan évvel ezelőtt föl is tártak egyet azon a tájon, továbbá megtalálták a Héderváryak első várának a helyét is… 

Folytathatnánk a település környéke fordulatos és eseményekben gazdag történelmi leírását (aki kíváncsi rá, itt részletesen olvashat róla), ám ez alkalommal nem ez a témája a folytatásnak…

…hanem nagyon is a legutóbbi egy-két évtized. Még pontosabban: a Héderváry-kastély egyszerű vonalai és tömege által már az első pillantásra lenyűgöző építmény, a falai mögött pedig pompázatos belső. Persze a mindentudó interneten sokkal több található, olvasható róla a https://amultemlekei.hu oldalon.

Le kell írni, idézni kell, mert hazánk egyik gyönyörűséges szeglete szívében álló Héderváry-kastélyban (olvasható a https://amultemlekei.hu oldalon) 15 ezer kötetes könyvtár és sokezer darabos éremgyűjtemény is helyet kapott. A folyamatosan gazdagodó kollekciót az európai tudományosság élvonalába tartozó tudósok katalogizálták és nyomtatásban meg is jelentették. A kastély akkori (18. századi) ura, Viczay Mihály festményeket, műtárgyakat (szobrokat, gemmákat, antik vázákat, késő antik és középkori, elefántcsontból faragott tárgyakat) is gyűjtött, a kastély körül híres angolkertet alakíttatott ki.   

A 20. század első évtizedében Khuen-Héderváry Károly – Möller István építész tervei alapján – átépíttette a kastélyt. Akkor készült el a reprezentatív nagyterem, a vadászterem és a szalonok sora.

Ugorjunk egy nagyot! „A második világháború idején a kastélyba először a német nagykövetség vette be magát, majd szovjet hadikórházként működtették. Később iskolaként üzemeltették. A felújított épület tavalyig a MANK – Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság – tulajdona volt. Nemrégiben a MANK beolvadt PIM-be, azaz a Petőfi Irodalmi Múzeumba, és attól kezdve bezárultak a tájékoztatás kapui.

Mert: tucatnyi alkalommal kerestük a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum „Hédervár-ügyben” illetékes munkatársát, titkárnők és előadók sorfala állta útunkat. Legalább is telefonon semminemű felvilágosítást, tájékoztatást nem sikerült szereznünk, még időpontot sem a személyes találkozásra. Titkársága és vezető beosztású munkatársai testőrként védték/védik a múzeum megközelíthetetlen („szabadságon van”, „tárgyal”, „nincs benn”, „elfoglalt”, újra „szabadságon van” és hasonló kifogásokkal hárították el az újságíró érdeklődését) igazgatóját, ám minden alkalommal kíváncsiak arra, hogy miért keresi a krónikás a Petőfi Kulturális Ügynökség (teljes nevén: Petőfi Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1117 Budapest, Garda utca 2., a senki által föl nem vett egyetlen telefon száma: 06 30 129 24 48) „felelősét”, Demeter Szilárd Csaba vezérigazgatót…) Aztán amikor részletesen elmondjuk (ki tudja, hányadszor már?) a keresés okát, nyomban Demeter főigazgató illetékességébe kapaszkodva hárítják el az információt, ám a főigazgatót/vezérigazgatót nem tudják kapcsolni a fent említett okok miatt.

Vannak tehát kis hazánkban titkok, nem is kevesek. Ráadásul megfejthetetlenek, vagy ki nem fejthetők, már-már hadi-, sőt, államtitoknak minősülők.

Június közepén ezt a levelet juttattam el a címzettnek (info@petofiugynokseg.hu, sajto@petofiugynokseg.hu): „Érdeklődöm, hogy az Önök tulajdonában/kezelésében álló hédervári kastélyszállóról (állapotáról, sorsáról, az objektummal kapcsolatos tervekről stb.) kivel tudnék beszélni. Kérem, adják meg az illetékes munkatársuk nevét, telefonszámát…”

A még néhányszor megismételt újságírói érdeklődő levél feltehetően elszállt a világmindenségbe, mert válasz nem érkezett a címzettől.

Aztán pár nappal ezelőtt (bevallom, kissé indulatosan, ingerlékenyen) az alábbi szöveget, június óta a sokadik levelet küldtem a tisztelt Petőfi Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak:

„Ez az utolsó, Önöknek küldött levelem. A következőt már nem Önök, hanem a felügyeleti szervük kapja, vagy ha nem szeretnék, akkor vagy válaszolnak tisztességgel az érdeklődésemre, vagy pedig teljes egészében közzé teszem az egyoldalú levelezésünket az Önök teljes dicsőségére.

Sok évtizedes hazai és külföldi újságírói tevékenységemben példa nélküli az Önök ilyetén eljárása. Ha rosszindulatú lennék, feltételezném, hogy Önök valamit rejtegetnek, valamit nagyon rosszul csináltak, és azt szeretnék eltitkolni.

Itt és most írásba adom: nem fog sikerülni, mert mindennemű törvénytelen, szabálytalan tevékenységüknek utána járunk és közzé tesszük. Kérem, jól gondolják meg, hogy mit szeretnének…”

Ennek a levélnek végre lett foganatja. Ma, 2023. október 3-án 14 óra 01 perckor ezt a választ kaptam a mindaddig titokzatosan hallgató címzettől:

„Tisztelt Szerkesztő Úr! Tájékoztatjuk, hogy a kastélyt illetően olyan döntéshozatali eljárás van folyamatban, melynek bárminemű részletét sem tudjuk közölni, mivel egy ilyen információ-megosztás az illetéktelen, külső befolyástól mentes döntést veszélyeztetné, ezzel a törvény adta lehetőséggel mindenképp élni szeretnénk.

További munkájához sok sikert kívánva, üdvözlettel: Petőfi Ügynökség Nonprofit Zrt.” 

Ki-ki döntse el, mi ez! Udvarias titkolózás-e avagy időhúzás-e?

Mindazonáltal válaszoltam a fentiekre:

„Szerfölött csodálkozom, hogy mindezt június közepe óta képtelenek voltak érdeklődő leveleimre adandó válaszként megírni.

Szerfölött csodálkozom, hogy nincs Önöknél egy olyan személy, aki a meglehetősen semmimondó válasz alatt aláírásával vállalná a nevét.

Szerfölött csodálkozom, hogy a honlapjukon közölt telefonszám felhívására hónapok óta senki sem válaszol.

Ilyen előzmények után, kérem, ne várják el szerénységemtől, hogy ne idézzem az Önökről szóló cikkemben a gyakorlatilag semmitmondó „válaszukat”.

Kiváló tisztelettel (aki vállalja a nevét): Kulcsár László újságíró, felelős szerkesztő”.

Itt tartunk. Hogy is mondják szemléletesen? Nesze, semmi, fogd meg, jól!

Elolvasásra ajánlott „Hédervári kastély: évekbe telik, mire újra használhatóvá válik” című írásunk. A 2018. március 14-én az akkori állapotot rögzítő cikk az Infovilágon jelent meg ; tessék kattintani!