A Marine Le Pen ügyében hozott elmarasztaló ítélet csak olajat önt a globális jobboldalnak a bíróságok tekintélye elleni támadását tápláló tűzre – vélekedik a londoni The Guardian, hozzátéve azonban, hogy a jogi szakértők ezt egész másképpen ítélik meg.
A cikk kiemeli a reagálások közül Orbán Viktor Le Pennel azonosuló, háromszavas kommentárját – „Je suis Marine!” –, amit a magyar miniszterelnök azután tett közzé, hogy a francia Nemzeti Tömörülés köztársaságielnök-jelöltjét első fokon eltiltották a választási indulástól, miután bűnösnek találták abban, hogy irányítása alatt az Európai Parlamenttel fizettették ki EP-képviselői asszisztensnek álcázott saját pártalkalmazottaikat.
A liberális szemléletű brit lap áttekintéséből kitűnik, hogy jobboldali nacionalisták és populisták – Brazíliától Belgiumig – nem nagyon fárasztották magukat azzal, hogy különösebb figyelmet szenteljenek a párizsi bíróság által tett, több mint 4 millió eurós sikkasztásra vonatkozó ténymegállapításoknak. Donald Trump egyenesen olyan bejegyzést tett közzé saját közösségi portálján, hogy „Szabadítsátok ki Marine Le Pent!” – akit az első fokon meghozott ítélet alapján nem csupán a fellebbezés miatt nem börtönöztek be, hanem azért sem, mert a végrehajtandó szabadságvesztés is legfeljebb csupán nyomkövető viselését írná majd elő, ha jogerőre emelkedik az ítélet. Trumpnak mindenesetre már most kész az értékelése a történtekről: szerinte a Marine Le Pen elleni boszorkányüldözés újabb példája annak, hogy az európai baloldal jogi eszközökkel próbálja elhallgattatni a szólásszabadságot.
Elon Musk erre még rátett egy lapáttal azzal az állítással, hogy amikor a radikális baloldal nem tud nyerni a demokratikus választáson, akkor bebörtönözi ellenfeleit. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint az ítélet része annak az átfogó modellnek, hogy az európai fővárosokban lábbal tiporják a demokratikus normákat. A The Guardian ismerteti Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes kijelentését is, amely a párizsi ítéletet párhuzamba állította a romániai elnökválasztás első fordulós eredményének a megsemmisítésével.
Megszólaltatja viszont a londoni lap Mathieu Carpentier jogtudóst, a toulous-i Capitole Egyetem professzorát, aki szerint az első fokú ítélet 150 oldalas indoklása rendkívül jól megalapozott érveken nyugszik, nem nagyon lehet rajta bármit vitatni. Célia Belin, a Külkapcsolatok Európai Tanácsának a párizsi irodavezetője úgy véli: ha a Nemzeti Tömörülés ebből most profitálni akar, akkor farkast kell kiáltania, teljesen szembe kell fordulnia a rendszerrel, mondván, az nem hagyja érvényesülni, ez azonban azt vonhatja maga után, hogy kisiklik Le Pen immár egy évtizede követett irányvonala, amely a Nemzeti Tömörülésről alkotott kép enyhítését célozza.
A brit lap ismerteti azt a közvélemény-kutatási eredményt, ami szerint a megkérdezett franciák 57 százaléka úgy gondolja, a bíróság elfogulatlanul hozta meg ítéletét.
Az oslói Aftenposten Donald Trump politikai megnyilvánulásainak arra a viszonylag ritkábban taglalt szálára hívja fel a figyelmet, hogy az amerikai elnök rendszeresen intéz kirohanásokat a nemek egyenjogúsága és a gendersokszínűség ellen. A norvég lap megszólaltatja Anne-Floor Dekker vezető holland jogegyenlőségi aktivistát és Pető Andreát, a CEU gender-tanulmányokkal foglalkozó professzorát. Mindketten arra figyelmeztetnek, hogy Európában is van hatása ennek a trumpi véleménynyilvánításnak.
„Láttuk a nemek egyenjogúsága elleni támadásokat más országokban, de azt hittük, hogy a mi liberális társadalmunk immunis ettől. Azt reméljük, hogy Norvégiában nem fogják elkövetni ugyanezt a hibát” – mondta a holland jogvédő egy oslói konferencián. Beszámolt arról is, hogy már nem szervezhetnek minden további nélkül nyilvános rendezvényeket, hanem különleges biztonsági intézkedéseket kell foganatosítaniuk. Ez a negatív tendencia mintegy két-három éve kezdődött, de felgyorsult, miután Hollandiában hatalomra jutott Geert Wilders szélsőjobboldali pártja.
Pető Andrea ugyanezen a rendezvényen arról beszélt, hogy az elmúlt egy év alatt forgószélként terjedt az egyenjogúság elleni aktivizmus.
Ezért azt üzeni a norvég jogvédőknek, hogy ne legyenek alvajárók, hanem szervezkedjenek helyi szinten. Magyarországot a demokrácia felszámolásának a példájaként említette a CEU professzora.

