(Írta: Szent-Iványi István) Mindössze 12 percen múlt Észtország villamosáram-ellátását szolgáló második vezeték elvágása, amit a finn haditengerészet akadályozott meg – jelentette be Alexander Stubb, Finnország köztársasági elnöke. Az orosz árnyékflottához tartozó, de a Cook-szigeteken bejegyzett Eagle S nevű 35 ezer tonnás tanker ólommentes benzint szállított orosz kikötőből ismeretlen úticélra.

A tankhajó a tengerfenékre leeresztett horgonnyal közlekedett (!), amivel elvágta az Estlink-2 víz alatti áramszállító vezetéket és már nagyon közel volt hozzá (pontosan 12 percnyire), hogy az Estlink-1 vezetéket is megrongálja, amikor a helyszínre érkező finn hadihajó megállította a tankert és megakadályozta ebben.

A finnek azért voltak ennyire éberek, mert egy kínai hajó ugyanezzel a módszerrel már elvágta a Finnországot Németországgal összekötő üvegszálas optikai kábeleket, miáltal megszűnt a két ország közötti internetkapcsolat.

A finnek bekényszerítették a valójában orosz tankhajót a finn felségvizekre, a legénységet kihallgatták, a szabotázsakcióban feltételezhetően részes személyeket letartóztatták és hamarosan bíróság elé állítják. Egyúttal Finnország kezdeményezi, hogy a Balti-tenger országai erősítsék meg a járőrözést a további károkozások megakadályozására.

Az oroszok hivatalosan visszautasítják, hogy a szabotázsakcióhoz közük lenne, de minden arra utal, hogy a hajó legénysége megbízásból, méghozzá minden bizonnyal orosz megbízásból tette ezt.

A finnek példát mutattak a gyors és határozott cselekvéssel a sokszor bizonytalankodó többi szövetségesnek. Talán ezzel, az ilyen fellépéssel meg lehet akadályozni a további rombolást és szabotázsakciókat.

Ezek a szabotázsakciók kérdéseket vetnek fel az Északi Áramlat 1 és 2 földgázvezeték ellen végrehajtott akció valódi tetteseit illetően is.