…, és nem szabad a nehezen kivívott szabadságot és emberi jogokat figyelmen kívül hagynia”- mondta Andrew Gardner, az Amnesty International törökországi kutatója. „A mostani helyzetben, amikor csaknem 10 000 embert vettek őrizetbe, amikor arról hallani, hogy kegyetlenül bánnak a foglyokkal a börtönökben, amikor a kormányszervek és hírügynökségek, újságok sodródtak a célkeresztbe, a rendkívüli állapot biztosította nagyobb hatalom könnyen az emberi jogok megsértéséhez vezethet.”
Baljós előjeleként annak, ami Törökországra vár, a miniszterelnök-helyettes ma bejelentette, hogy a rendkívüli állapot idejére a kormány felfüggeszti az Emberi Jogok Európai Egyezményének alkalmazását.
A rendkívüli állapot felhatalmazza a miniszterelnököt és kabinetjét, hogy a parlament megkerülésével, rendeletekkel kormányozzon. Az Amnesty International aggódik, hogy erre hivatkozásul meghosszabbítják az előzetes letartóztatások jelenlegi maximum négy napos hosszát. A mostani helyzetben ez még jobban aláásná a kegyetlen, embertelen bánásmóddal szemben védelmet nyújtó garanciák érvényesülését és a tisztességes eljáráshoz való jogot. A kivételes intézkedések arra is felhasználhatóak, hogy önkényesen korlátozzák a véleménynyilvánítás szabadságát, a békés gyülekezéshez való jogot, a köztisztviselők, közalkalmazottak számára pedig megtiltsák a fellebbezést a felfüggesztésükkel vagy elbocsátásukkal kapcsolatban.
A nemzetközi jog szabályai alapján a kivételes intézkedéseknek szükségesnek és arányosnak kell lenniük alkalmazási körüket és időbeni fennállásukat tekintve, és csak akkor alkalmazhatóak, ha valódi veszély fenyegeti az állam biztonságát. Ami különösen fontos: ellenőrizni kell az alkalmazásukat, ideiglenesnek kell lenniük, megfontoltan kell eljárni velük kapcsolatban, és csak akkor vethetőek be, ha arra mindenképpen szükség van.
„Létfontosságú, hogy a török kormány ne arra használja fel a rendkívüli állapotot, hogy még keményebben nyomja el a kritikus hangokat. Még rendkívüli állapot idején is a török alkotmány garantálja, hogy az előírásoknak meg kell felelniük a nemzetközi jognak” – mondta Andrew Gardner.
„A nemzetközi jog ismer olyan jogokat – tisztességes eljáráshoz való jog vagy a kínzás és diszkrimináció tilalma – amelyeket semmilyen körülmények között nem lehet felfüggeszteni vagy korlátozni.”
„Az ankarai kormány már eddig is sértett meg szabályokat, a rendkívüli állapot most további teret ad a jogsértéseknek.”
- # A kormány kivételesen elszánt hadjáratot folytat a Fethullah Gülen támogatóinak tartott emberek ellen. Az Egyesült Államokban élő imámot gyanúsítják a puccskísérlet kitervelésével. Az Amnesty International aggódik, hogy a hatóságok önkényesen tartóztatnak le és bizonyítékok nélkül függesztenek fel embereket az állásaikból.
- # A puccskísérlet óta legalább 2745 bírót és ügyészt függesztettek fel a Habertürk, kormánybarát török televízió szerint. Numan Kurtulmuş miniszterelnök-helyettes szerint 2277 bírót és ügyészt vettek őrizetbe, 1270-en közülük előzetesben vannak, 730-an pedig vádemelésre várnak a fogdában.
- # Július 19-én az oktatási minisztérium 15 200 alkalmazottját függesztette fel, őket azzal gyanúsítják, hogy Fethullah Gülen támogatói. A kormánybarát Sabah napilap szerint ugyanezen a napon a felsőoktatási tanács 1577 dékánt szólított fel lemondásra. Közülük 195-en azonnal be is adták a felmondásukat. A Habertürk szerint őket is Fethullah Gülen támogatásával vádolják.
- # A félhivatalos Anadolu hírügynökség szerint a kormány elkezdte 524 magániskola és 102 másik olyan intézmény bezárását, amely a gyanújuk szerint kapcsolatban áll Fethullah Gülennel.
- # Az oktatási minisztérium megtiltotta a tudósoknak, hogy külföldre menjenek kutatni. további jelzésig pedig hazarendelte a már külföldön dolgozókat.
- # A hatóságok önkényesen blokkolnak több mint 20 híroldalt, 25 hírügynökség licencét vonták vissza, 34 újságíró igazolványát tiltották le, és legalább egyikük ellen letartóztatási parancsot adtak ki, mert tudósított a puccskísérletről.
- # A köztiszteletben álló emberi jogi ügyvédet, Orhan Kemal Cengizt Isztambulban letartóztatták és a rendőrségre szállították.