A mese lényege sosem az, hogy a dolgok szigorú logikája szerint történjenek a dolgok. A mese lényege az, hogy a nép egyszerű gyermeke igazságot szolgáltasson és megbüntesse azt, aki őt rászedte, vagy kifosztotta. És mivel ez a valóságban sokkal ritkábban történik meg, mint az életben, a kisemmizettek legalább a mesén keresztül tudnak jól odamondogatni, és kapni némi elégtételt a sérelmeikért, mert a mesében minden úgy történik, ahogy a nép igazságérzete azt elvárja.
E tekintetben a nevezett amerikai film nem más, mint modern mese, ahol a szegény legényt történetesen Josh Kovácsnak hívják – bár a Ben Stiller alakította figurának ennél több köze nincs a magyarokhoz –, ellenfelét, a fehérgalléros bűnözőt pedig Arthur Shaw néven játssza el Alan Alda.
Adva van a New York közepén, a Central Parkot övező luxus toronyházak egyike, ahol csupa gazdag ember él, akinek kényelmét seregnyi személyzet (portás, kapunyitogató, szobalány, liftes fiú, biztonsági őr stb.) szolgálja. A ház főgondnoka, Josh Kovács és a luxus medencével is ellátott legfelső szint lakója, a Wall Street-i milliárdos bróker, Arthur Shaw, tulajdonképpen patriarchális jó viszonyban vannak, még sakkoznak is egymással az interneten keresztül, noha Kovács „csak” a Queens negyedből jár be munkahelyére. A munkatársi kollektíva a szeretett gondnok keze alatt, és a látszólag szerető tulajdonos mosolyától kísérve lényegében elégedetten teszi a dolgát.
Aztán egy különös napon kiderül, hogy az FBI kétmilliárdos sikkasztással vádolja a tőzsdecápát, aminek részeként elveszett a toronyházi dolgozók Shawra bízott vagyonkája is, mert ahelyett, hogy az a nyugdíjalapjukba fizette volna be, a pénzt nyomtalanul eltüntette. A gazdag ember ártatlanságát hangoztatja, de sejtjük, hogy hazudik, a szépséges Claire Denham különleges ügynök (Téa Leoni) vezette nyomozók sem bukkannak az eltűnt dollárok nyomára, amivel bizonyítani lehetne a csalást. De ott vannak a dolgozók, akik tudtukon kívül olyan adut birtokolnak, ami kincset érhet: töviről hegyire ismerik az épület minden erősségét és gyengéjét, sőt a lakókról és egymásról is mindent tudnak, amivel időnként rá lehet bírni a másikat bizonyos lépésekre. Kovács logikai úton rájön, hogy az eltűnt vagyont valahol Shaw lakosztályában kell keresni, de mivel idő közben tiszteletlenül kérte számon a tőzsdecápán a dolgozók elveszett pénzét, és pillanatok alatt kirúgják őt és két munkatársát az állásukból, így annak visszaszerzése a vártnál is nagyobb akadályokba ütközik. Kitiltottként kell visszajutniuk a toronyházba, és a legfelső lakosztályban meg kell találniuk a rejtett széfet, illetve pénzt, noha őrök, FBI-ügynökök és a legbiztonságosabb rendszerek vigyázzák is az épületet, és időközben házi őrizetbe vett lakóját.
Kovács tehát csoportot szervez a vesztesekből, amelynek tagja lesz Charlie (Casey Affleck), a kissé idegbeteg portás, aki egyben a sógora is, Mr. Fritzhugh (Matthew Broderick), az elszegényedett és kilakoltatott exbróker, Odessa (Gabourey Sidibe), az állampolgárság megszerzése végett férjet kereső, elhízott takarítónő, és egykori óvodástársa, Slide (Eddie Murphy), a pitiáner tolvaj, mint „hivatásos” bűnöző. Ez az amatőr „lúzer válogatott” hivatott tehát arra, hogy a „Mission Impossible” filmek mintájára teljesítse lehetetlen küldetését, visszaszerezze a kisemberek pénzét, és bizonyítékot szolgáltasson a törvények felett álló gazdag ember ellen. És bár az igazságszolgáltatás törvényes útjaival ők is szembe mennek, a szép ügynöknő és a tökös gondnok között bontakozó érzelmi és rokonszenv-szálak ugyancsak a népmesei vonulatot erősítik, míg a történet vezéráldozattal bár, de népi happy end megoldással ér véget, ráadásul a Hálaadás Napjának nemzeti örömünnepével koszorúzottan.
A film alapötlete Eddie Murphy fejében fogant meg 2005 táján, hogy aztán jó amerikai mintára forgatókönyvírók hada csiszolgassa akciófilm-vígjátékká. Adam Coopen, Bill Collage és Ted Griffin sztorijából ez utóbbi és Jeff Nathanson hozta össze a forgatókönyvet, amelyben antihősöknek drukkolhatunk a dráma és a vígjáték határán. De szerencsére ez a vígjáték nem hülyülésből fakad, hanem a karakterek sajátosságaiból és azokból a lehetetlen helyzetekből, amelyekbe ők akaratuk ellenére belekeverednek.
A börleszk alapelemeihez tartozik például, hogy ha valaki leesik a sokadik emeletről, az tragédia ugyan, de ha esés közben a nadrágtartója beleakad egy óramutatóba, vagy zászlórúdba, ami megmenti, az már komédia. Ebben a filmben is vannak börleszkelemek, finoman elvegyítve a komikum más formáival, (jellem- és helyzetkomikum, verbális humor stb.), amelyek az ismert aktualitásokra való utalástól a helyzet lehetetlenségének legyűréséig terjednek. Az pedig ráadás szerencséje a filmnek, hogy mivel napjaink világgazdasági válságát részben a Shawhoz hasonló tőzsde-manipulátorok ténykedése is okozta, így a bankok és pénznyerészkedők elleni közhangulat még jobban felerősíti az emberekben az igazságszolgáltatás iránti igényt.
A történet szerkezeti tagolása szerint tehát megismerjük az „idilli” állapotot, majd következik hőseink szembesülése a rideg valósággal, ezt követi a krimi vonalban az elveszett értékek megtalálásának kalandsorozata, majd ennek kicsempészése a toronyházból, végül az igazságszolgáltatás pro és contra. Örülök neki, hogy az a sablon nincs a forgatókönyvben, ahogy a végén a rablóvá lett gondnok és FBI-ügynök kedvese a zsákmányból napozgatnak Hawaiiban, a strandon. Ilyen értelemben tehát a film minden kitaláltságával együtt is kellemesen és mondhatni: igényesen szórakoztatja a nézőt.
A látottak erőssége a kiváló színészválogatás és -vezetés. Ez a stáb érezhetően élvezi az együttjátszást, ami átjön a vásznon. Közülük többen is megfordultak már a kamera másik oldalán is, és így profi módon érzik a tekintetek, ritmusok, hangsúlyok fontosságát. Ben Stiller színész, forgatókönyvíró, rendező és producer megjelenésében van valami pici komikus, de ha úgy vesszük, ő meglehetősen rezzenéstelen fapofával is képes humort fakasztani, ugyanis a szemei elárulják a gondolatait. Jól érezteti Kovácsnak egyfelől a kispolgári kiszolgáltatottságát, aki szinte éjjel-nappali szolgálatban kell teljesítse mindenki kívánságát, másfelől azt a kötelességét, amivel beosztottjai és egyben barátai igazságát neki kell keresztülvernie. A jól jellemzett karakter szárnyakat ad a színésznek, és Stiller ismét sikeresen szárnyal Kálloy Molnár Péter szinkronjával.
Eddie Murphy a filmipar öt legtöbb bevételt produkáló művészeinek egyike, egyben a pénzügyileg legsikeresebb afro-amerikai színész. Az ő komikusi elemeihez tartoznak a nagy dumák, a szózuhataggal és jellegzetesen laza, negroid túlmozgással kísért fölényes kábítások, amelyek ezeket a lényegében pitiáner kültelki vagányokat jellemzik, szóval a pörgés. Murphy boldogan tér vissza ismét ehhez a karakterhez, különösen, hogy az utóbbi időkben más típusú filmszerepeket oldott meg. Dörner György hangja nélkül már el sem tudnánk őt képzelni, az viszont tökéletesen egybeforrott Murphy sokszínűen felfokozott egyéniségével. Slide karakterében tetszik, hogy ő kívülállóként csak a lehetőséget kihasználva csatlakozik a csapathoz, de bármikor hajlandó a társait is átverni, és mindig ott van benne a fehéreket megvető, kissé rasszista, fölényes kívülállóság is.
A „lúzer-válogatottat” erősíti Casey Affleck (Ben Affleck öccse) ugyancsak jó nevű színész és rendező. Charley Gibbs afféle nem túl tehetséges kisember, aki viszont mindig bizonyítani szeretne, ugyanakkor megalkuvó is, hiszen várandós felesége és egyéni képességei egyaránt meggondolásra késztetik. A fura fazon megformálásakor Affleck is az apró rezdülések komikumának erős színésze.
Hasonlóképp jól csengő a filmvilágban Matthew Broderick színész, rendező producer neve is. Mr. Fitzhugh afféle ideiglenesen lecsúszott bróker, aki már sátorozva lakik a maga üres lakásában, miközben próbálja elodázni az elkerülhetetlen kilakoltatását, ugyanakkor képességei nem vesztek el az újra talpra-álláshoz. Őt a kapzsiság motiválja, hogy csatlakozzon az alkalmi betörőkhöz.
Michael Pena egy indián származású, újonnan felvett liftesfiút játszik. Rokonszenves, bár kissé szabados, nem igazán illik ebbe a „szállodai” környezetbe, ennél fogva az ő komikumának forrását ez a kettősség határozza meg. De úgy érzi, hogy ha már a közösséghez ő is hozzá tartozik, tennie is kell ezért.
Gabourey Sidibe a zöld kártyára, illetve az ehhez szükséges férj megszerzésére törekvő, Odessa nevű szobalányt alakítja. Csúnya, kövér, kissé bárdolatlan, ráadásul csak félig legálisan tartózkodik az országban, tehát esélyei nem sok reménnyel kecsegtetik, de testi erejénél és lakatos apjától eltanult kasszafúrói képességeinél fogva mégis jó szolgálatokat tesz a kis csapatnak. Külön humorforrás és finom kétértelműségekkel teli a női kasszafúró és a piti betörő-tolvaj rivalizálása a mackó felnyitása körüli feladatokban.
A filmbeli gonoszt Alan Alda játssza kiváló, finom, precíz alakítással. Angyali kék szemekkel és mosolyogva ismerjük őt meg, de ezek a szemek a film során egyre szürkébbé és hidegebbé válnak, ahogy a magas lovon tetszelgő pénzember egyre jobban érzi és tapasztalja a vesztét. Amikor kell, korábbi barátját, a gondnokot és társait azonnal eltávolítja, könyörtelenül képes túltenni magát a kisemberek pénzének eljátszásán, amivel pedig életeket tesz tönkre. Amint fogy számára az élettér, hogy pénze és magas barátai segítségével mindent megúszhat, úgy éli meg Alda a tekintete és a tartása, mozgása árnyaltságaival a karakter fokozatos összeomlását.
Az FBI ügynöknőjét Téa Leoni kelti életre. Ő a törvénynek az az embere, aki tudja, hogy a fehérgalléros bűnelkövetők gyakran megússzák a számonkérést, ezért miközben a törvényt szolgálja, apróbb információkkal és nem is titkolt rokonszenv-megnyilvánulásokkal jelzi Kovácsnak, hogy a szíve mélyén szurkol nekik, és ezért apróbb szabálytalanságokat is elkövet. Találkozásuk egy félreértésből indul, de egy erős flörtig jut el. A kemény, acélos tekintettől a berúgni is képes nő lazaságáig több minden is árnyalja Denham ügynök figuráját, amely ha alapjaiban nem is komikus, mégis megvannak benne a finom humor elemei.
Brett Ratner jó tempót diktál, Dante Spinotti kamerája mind az arcokon, mind a szédítő mélységek felett is otthonosan időz el, vagy együtt rohan a szereplőkkel, Christophe Beck zenéje stílusos és ritmikus hátteret ad a játékhoz, mindent egybe vetve a közönségsiker nem fog elmaradni ez esetben sem.
