Hét éve írtam, azóta a legkisebb unokám is nagylány. De a feladat maradt, sőt: „Emeld föl fejedet, büszke nép!”
Juhász Ferenc „Himnusztöredék” című, Dinnyés József által megzenésített versét választotta március 15-i ünnepségének mindent kifejező, hiteles mottójaként a budai, Törökvész úti Általános Iskola. Az egész, meghitten gazdag programot nemzeti színekbe, piros, fehér és zöld pólókba öltözve adta elő – unokám, Juhász Emese osztálya, az akkori III./a.
„Emeld fel fejedet, büszke nép, / Viselted a világ szégyenét. / Emelkedj magasba, kis haza! / Te, az elnyomatás iszonya / Emeld föl szívedet, nemzetem, / Lángoljon a világegyetem!”
Életem legszebb márciusi ünnepeként éltem meg sokadmagammal, a gyerekek által prózával, verssel, énekkel megtöltött nem egészen egy órát. Benne a Nemzeti dalt a Petőfit alakító kisdiáknak az egyes versszakokat felnőtt művész módján előadott felvezetőivel és az osztálykórus válaszként újra és újra visszazengő közös esküjével: „Rabok tovább nem leszünk”.
És ünnepeltem, ünnepeltük Juhász Ferencet, az immár halhatatlan költőt, aki akkor még közöttünk élt.
Megkönnyeztem, megkönnyeztük: ez ritka alkalom! És nem csak a csupa szívvel közreműködő unoka okán. Történelmi lecke részesei voltunk – hazaszeretet, szabadság témájában. Köszönet mindenkinek, akinek köszönhettük…
Fel a fejjel, Magyarország!