Persze, nekünk, magyaroknak ez alkalommal sem kellett pironkodnunk, ami a rosszindulatú számítógépes programok felderítését illeti. Dr. Bencsáth Boldizsár ugyancsak bűnüldöző, még akkor is, ha a Műegyetem adjunktusa: ő vezeti a CrySyS Lab vírusnyomozó csapatát. Kiemelkedő érdemeket szerzett eddig is a hálózatbiztonság területén, a DoS-támadások, a botnetek felderítésében és visszaverésében. Ő és csapata világelsőnek számít a hirhedt Duqu-vírus és APT-támadások visszaverésében.

Ne orroljon meg a kedves olvasó, ha kettejük által elmondottakat nem ismertetjük részletesen; oka van: mélységekig hatolóan szakmai. (Akit egyébként érdekel, annak szívesen rendelkezésre bocsátja szerkesztőségünk az eseményen készült hangfelvételt.)
Dragan Martinović, a Kaspersky kelet-európai ügyvezetője a kutatásban, fejlesztésben és az értékesítésben van otthon, ő volt az, aki bemutatta anyavállalata zászlóshajó-termékének legfrissebb változatát, az Internet Security multi device-t, amely akár az egész család számára kínálkozik biztonsági eszközül, miután egyaránt védi a windows-os, mac-es és android-os digitális eszközöket a vírusoktól, veszélyes oldalaktól, online követéstől, csalástól és pénzügyi lopásoktól.
Megtudhatták a szakújságírók, hogy a Kaspersky Lab Windows-ra kifejlesztett legújabb termékei egész sor új, beépített funkcióval bővültek. Némi hitetlenkedéssel vették tudomásul a sajtórendezvény vendégei, hogy mostantól a világhálón időzők „a nem biztonságos internethálózatokon is biztonságban tudhatják adataikat a Secure Connection tulajdonságnak köszönhetően”. A szoftvercsomag két új megoldásának, a Software Updaternek és a Software Cleanernek hála, befoltozhatók az esetleges biztonsági rések.
Martinović állítja: az informatikai biztonság nem csupán a biztonságvédelmi megoldások hatékonyságán múlik. Függ a számítógép-használók kibertudatosságán is. A virtuális világban, a kibertérben bolyongók mind nagyobb hányada veszi tudomásul, hogy különösen óvatosnak kell lennie, mert az internet bugyraiból föl-fölbukkanó gazfickók a gyanútlan, kevésbé óvatos internetezőnek akár az egész személyiségét képesek ellopni. Mindenre vadásznak: bankszámlákra, jelszavakra, személyes adatokra, irodalmi, tudományos munkákra… A Kaspersky Lab immár világméretű szakember-hálózata azon munkálkodik, hogy híveit (értsd: a szoftvereit használókat) megvédje a mind kíméletlenebb támadásoktól.
A szakember röviden összefoglalta az új szoftvercsomag legfontosabb részeinek ismérveit. A Secure Connection – miként nevéből is kiderül –a biztonságos internetezést szolgálja azáltal, hogy titkosítja használójának a hálózatokon fogadott és küldött adatait. Pénzügyi műveletek, engedélyezések esetén, bizalmas adatok küldésekor különösen fontos, megelőzendő az akár teljes kifosztással végződhető anyagi veszteségek.
Dragan Martinović maga is sokat utazik, tapasztalja, hogy az internet-használók gyanútlanul csatlakoztatják eszközeiket nem biztonságos wifi-hálózatokra is, csakhogy folyamatosan vonalban maradhassanak. Az eredmény a Kaspersky Lab statisztikájából kiolvasható: utazás közben minden ötödik internetező kiberbűnözők áldozatává válik, mert vagy tudatlanságból, vagy nemtörődömségből („miért pont engem szemelnének ki az adattolvajok!?”) fittyet hány önnön biztonságára. A Secure Connection tehát kézenfekvő biztonsági eszköz a nyilvános wifire csatlakozáskor.
Ez a védelmi eszköz egyetlen kattintással előhívható a Kaspersky Internet Security multi-device ablakából, és „életmentően” hasznos a nyilvános wifire csatlakozáskor, bizalmas adatok (online bankolás, vásárlás, fizetés), közösségi média, levelezés használata közben.
A számítógépes vírusok többsége a programok sérülékenységét használja ki. Bár a lelkiismeretes fejlesztők, szoftverkovácsok rendszeresen frissítik a termékeiket, nem mindegyik használó ügyel arra, hogy a programja napra kész legyen. A Kaspersky Internet Security multi-device programcsomagjának Software Updater eszköze a háttérben őrködik, figyeli, melyik program szorul frissítésre, figyelmezteti a használót, hogy ideje lenne a legújabb változatra váltás. Persze a Software Updater nem szeretne erőszakoskodni: a döntést a számítógép gazdájára bízza, hogy mikor frissít, ha egyáltalán hallgat a jó szóra, vagy továbbra is régi változatot kívánja használni.
A Kaspersky Lab kutatói arra is fölfigyeltek, hogy a számítógép-használók csaknem kétötöde nem takarítja az eszközét, rengeteg fölösleges fájlt, már-már szemetet tárol rajta. Az akár évekig halmozódó digitális hulladék a kiberbűnözők kedvenc kutakodási helye; beszivárogván a rendszerbe, tüzetesen átvizsgálják a réges régi fájlokat is, értékek után kutatva. Az Internet Security multi-device „Software Cleaner” eszköze leltárba veszi a komputer tartalmát, és megjelöli azokat a fájlokat, programokat, amelyek elve veszélyesek lehetnek. A számítógépet csak használók, ám a reá leselkedő veszélyekről mit sem sejtők észre sem veszik, hogy időnként kisebb-nagyobb, jó vagy éppen rosszindulatú programok települnek a pc merevlemezére. A Kaspersky szoftverkovácsai a takarítógépüket, a „Software Cleaner”-t bízták meg azzal, hogy tájékoztassa a számítógép használóját a tudtán kívül települő programról, a működést lassító, a reklámokat fölszippantó és megnyitó alkalmazásokról, vagy éppen azokról a szoftverekről, amelyeket már rég nem használ(t) a gép gazdája.
Az új funkciókhoz fejlesztette ki a Kaspersky – hívta föl hallgatóságának a figyelmét Martinović – a többi között a pénzügyi tranzakciókra tervezett többszintű védelmet (Safe Money-t) és a nem kívánt alkalmazások telepítését megelőző Application Managert, továbbá a reklámokat megbénító Anti-Bannnert.
A Kaspersky ismét tartalmas és hasznos, esetenként „életmentő” szerszámosládát kínál azoknak, akiknek fontos, hogy számítógépük napra kész és egészséges legyen.

