A Vilniusban önkéntes száműzetésben élő, egykori belorusz elnökjelölt, Szvetlana Tyihanovszkaja (a nyitó képen) nemcsak útlevele lejárta, de a rá kiszabott 15 éves börtönbüntetés miatt sem teheti be a lábát a szülőhazájába. Férjéről, aki Lukasenko börtönében senyved, két éve semmit sem tud. Interjújában elmondja azt is, hogy ha Ukrajna mégsem nyerné meg ezt a háborút, az nem Kijev, hanem a szövetségesek kudarca lesz – vetítette előre a Trump által már régóta körvonalazódó külpolitikai hibát.
Független választási megfigyelők szerint 2020-ban nem Lukasenko, hanem Szvetlana Tyihanovszkaja nyerte meg a belorusz elnökválasztást. Talán még most is a minszki elnöki székben ülhetne, ehhez képest száműzetésbe kényszerült. Litvániába menekült, s még így is rettegnek tőle, amit bizonyít, hogy távollétében 15 évi börtönbüntetést szabtak ki rá. Múlt vasárnap ismét elnökválasztást tartottak Beloruszban.
– Megfordult egyáltalán, a fejében, hogy indul az elnökválasztáson?
– Nézze (nevet), ami ma Beloruszban történt, azt semmiképpen sem nevezném elnökválasztásnak – mondja kérdésünkre az egykori elnökjelölt, akivel Zoomon keresztül beszélgettem és aki megtisztelt minket is azzal, hogy elnökhöz illő körülmények között, nemzeti zászlóval a háttérben, kiskosztümben, egy dekoratív asztalnál ülve adott interjút. – Az történt, hogy Lukasenko saját magát kinevezte újra elnöknek. Egyáltalán nincsenek meg a feltételei annak, hogy bárki indulhasson az elnökválasztáson. Sem otthon, sem azok számára, akik önkéntes száműzetésben élnek.
(Tyihanovszkaja férje, Szergej 2020-ban indult az elnökválasztáson, esélyét börtönbe zárásásal nullázta le Lukasenko. Akkor a felesége jelentette be indulását, mintegy férjét helyettesítve. A belorusz elnök viszont őt, mint nőt, semmibe vette.)
– Lukasenko ellenzéke ma is vagy börtönben van, vagy távol az országtól – folytatja Szvetlana Tyihanovszkaja. – Négy éve már totális elnyomás alatt él az ellenzék, miután a politikai pártokat teljesen likvidálta az elnök. A vele szemben kritikus médiát felszámolta. Akárcsak a civil szervezeteket. Mindazok, akik részt vettek ebben az elnökválasztásnak nevezett komédiában, mind Lukasenko rajongói klubjának tagjai. Ők egymással versengenek azért, hogy ki tudja elnyerni jobban az elnök kegyeit. És azon dolgoznak, ne legyenek vetélytársai a hivatalban lévő vezetőnek. Tizenöt év börtönbüntetésre ítéltek, és az ő szemükben még a távollétemben is szélsőséges és terrorista vagyok. Úgyhogy be sem tehetem a lábam az országba. Nem lett volna értelme azon törni a fejem, miként indulhassak. Meg aztán: kidolgozták a győzelmi forgatókönyvet, beírtak egy számot a szavazás eredményéhez, és több mint 86%-os eredményt hirdettek. Ennyi.
– Azért hallani, hogy a 7. terminusát megkezdő elnök fizikai állapota már nem a régi, ami mégis csak jelez valamit. Mindezek ismeretében csak lát valamilyen reményt a változásra; vagy nem?
– Leszögezem: Lukasenko nem vezetője ennek az országnak. Egyszerűen csak kisajátította magának a hatalmat. Terrort teremtett, igazi zsarnokként viselkedik. A személyi biztonsági szolgálata és apparátusa mindent elkövet, hogy hatalmát semmi és senki ne veszélyeztesse. Ő nem képviseli a belorusz népet, még akkor sem, ha ő ül az elnöki palotában. Egyre nagyobb elnyomás alatt tartja a lakosságot, mert tudja, nem támogatja. Nagyon jól tudja, hogy ha nem tartaná rettegésben az embereket, akkor megint az utcára mennének, mint 2020-ban. Lehet ilyen körülmények között az ország irányítója egy ilyen ember? Meggyőződésem: nem. Ami pedig az egészségi állapotát illeti: vannak róla pletykák. Tény, már ő sem fiatal. 70 éves. Előbb vagy utóbb eljön az idő, amikor már nem ő ül az elnöki székben. Hogy ez a fizikai állapotától függ-e majd? Nem tudható. Puccsot szerveznek ellene? Vagy éppen összeomlik a gazdaság?
– Ez most aligha fenyegeti, mert majdnem 4%-os GDP növekedést ért el az ország tavaly – az oroszok háborújából profitálva.
– Nem zárható ki egy újabb tömegtüntetés, lázadás sem. Mi most csak egyet tehetünk: készülnünk a változás pillanatára, bármelyik forgatókönyv válik is valóra. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, hogy kivárjuk, mikor lesz vége a hatalmának. Két eshetőség van. Vagy teljesen az oroszok fennhatósága alá kerülünk mi, beloruszok, vagy győznek a demokratikus erők. Naponta látjuk, miként adja el országunkat az oroszoknak, hogyan öli ki a belorusz nemzeti öntudatot. Látjuk, tapasztaljuk: őt Ukrajna sorsa sem érdekli. Kiszolgálja a putyini érdekeket, számára mindennél fontosabb a Putyin iránti lojalitás. Lukasenko szerint rendben van Ukrajna ruszifikálása. Ugyanerre a sorsra juttatja a mi hazánkat is. Sajnos, én most semmi reményt sem látok a változásra.
– A hírek szerint 200 ezer ember már elhagyta az országot. Akik maradtak, talán beletörődtek a megváltoztathatatlanba? Feladták, hogy képesek lesznek valaha is demokráciát teremteni?
– Pontosítsunk! Először is: 2020 óta félmillió ember hagyta el az országot. Ezrek ülnek politikai fogolyként börtönben. Ebben a kilencmilliós országban nyilván sokan feladták, vagy nem érdekli őket a politika. De az biztos, hogy a többség nagyon elégedetlen és változást remél. Csakhogy akkora félelemben tartja az embereket az elnyomógépezet, hogy most nem látnak esélyt a jobb jövőre. Ám annyi szent, hogy akik most titokban építik a hálózatot, ha elérkezettnek látják a pillanatot, kijönnek a fényre.
– Szóba hozta a politikai foglyokat. Mit tud a férjéről?
– Idestova öt éve, 2020 májusa óta van börtönben a férjem. Két éve semmiképpen sem kommunikálni vele; azóta azt sem tudjuk, hogy hol van, mi történik vele. Sőt, azt sem tudom, hogy egyáltalán él-e még. Egykor még tudtunk levelezni. Most azonban már a levelünkre sem érkezik válasz. A gyerekeim, de mindenekelőtt a kisebbik lányom ezt kérdezte tőlem: Lehet, hogy már nem szeret minket édesapa? Lehet, hogy már meg is halt, csak te nem mondod meg nekünk? Mit válaszoljak nekik? Csakis abban reménykedhetünk, hogy külföldi jogvédők közbe lépnek és kiderítik, mi is történik. Információt követelnek a belorusz hatóságoktól…Rettenetes körülmények között tartják a foglyokat, kínozzák őket, sokan meg is haltak közülük. Beloruszban a politikai foglyokkal sokkal durvábban bánnak, mint a közönséges bűnelkövetőkkel, mert valójában ezektől az emberektől fél a hatalom.
– Ön rengeteg politikussal, külföldi vezetővel találkozik, még a NATO főtitkárával is. Hogy van ez? Nem fél utazni? Azzal, hogy börtönbüntetésre ítélték, korlátozták a mozgását is.
– Akik az országban Lukasenko elnyomó rendszerében szenvednek, tényleg tehetetlenek. Azt gondolják persze az emberek, hogy én, aki száműzetésben élek, a demokrácia szabadságát élvezem. Az a helyzet, hogy miután engem az elnök szélsőségesnek és terroristának nyilvánított, a nemzetközi jogi eszközeit is kiterjesztette rám, nevemet az Interpol listájára tetette. Emellett azt is tudni kell, hogy az otthon élő rokonaim miattam veszélyben vannak, mert a bosszú rájuk is kiterjed. Megfosztják őket, például, a vagyonuktól. És mivel a belorusz útlevelem lejárt, persze, meg sem újítanák, ha hazamennék, letartóztatnának törvényszegés miatt. (Alekszij Navalnijjal is ez történt, amikor felgyógyulását követően Németországból visszatért a hazájába – a szerk. megj.) És mindez nemcsak rám vonatkozik. Félmillió embernek is, aki elmenekült az országból, ugyancsak hamarosan lejár az útlevele…Sem megújítani nem tudják, sem hazatérni nem mernek. Erre is csak nemzetközi összefogás lehet a válasz, valamiféle jogi úton kellene megoldani ezt a problémát. A belorusz állambiztonsági szolgálat, a KGB még a száműzetésben élőkön is bosszút áll, távollétükben ítéli el őket, mert ilyen új otthoni törvény. Tudom, hogy mi, akik a másik oldalon állunk, összefogunk a kegyetlen elnyomó rendszer és a vadállat Lukasenko ellen.
– Közben nagyot fordult a világ Trump elnökké választásával, és Európában a szélsőjobb megerősödésével. Mennyire érzékeli azt, hogy a liberális demokrácia visszaszorulóban van?
– Minden nép számára adott a lehetőség, hogy a demokráciát válassza. A mai kritikus világban személy szerint mindenkinek a felelőssége, hogy hagyja-e magát kitenni a propagandának. Engedi-e, hogy megmérgezzék a hamis szövegek. Az én hazámban is hányszor hallottuk: Ne törődj a politikával. éld anélkül az életed! Hisz van munkád, van fizetésed, mit akarsz még? Ez nem elég? Nem! Negyven éven át minket is ez a csalárdság mérgezett, minekutána már saját magunkban sem hittünk. Máshol is így van ez. Éled kritikátlanul az életed, és egyszer csak azt látod, hogy az ajtódon dörömböl a zsarnokság. Hát persze: sokkal könnyebb nem látni, nem hallani és nem beszélni. Kényelmes pozíció. De ezzel elvesztegeted az életed. Mert nem teszel a jóért és a még jobbért. Mindenki számára erkölcsi kötelezettség a fellépés a brutális kormányzás ellen – önmagunk biztonsága érdekében. Látni kell: a diktátorok úgy harcolnak a demokrácia ellen, hogy egyik vörös vonalat lépik át a másik után. És aztán már semmi sem állítja meg őket. Először a saját hitedet, önbizalmadat kell visszaállítani a félelem ellenében, hogy aztán a demokráciában is bízhass. Minden nemzetnek a dicső múltja adhat erőt, biztatást ehhez.
– Végül Ukrajna sorsáról kérdezem Trump megválasztásának ismeretében. Putyin épp a minap mondta, ha Trump lett volna a Fehér Házban korábban is, talán nem is lett volna háború. Mi ez? És ön bízik-e a béketárgyalások sikerében?
– Ha az ukránok nem tudják megnyerni ezt a háborút, ők akkor sem buktak el. Mert a világnak bebizonyították, hogy ők képesek harcolni, képesek áldozatot hozni. Bebizonyították, hogy ők igazi hősök. Ez annak a szövetségnek lesz a bukása, amelynek nem volt elég ereje Ukrajnát támogatni és győzelemre segíteni. Ukrajna mindig a reménysugár volt azok számára is, akik hozzá hasonlóan a zsarnok ellen küzdenek. Egyébként pedig: Trumpnak a terrorizmus elleni politikája épp ezt jelentené, hogy segít az ukrán és a belorusz népnek. Mert értse meg mindenki, ez nem Oroszország és Ukrajna háborúja csupán, ez a demokrácia és az autokrácia küzdelme is. Ahogy a zsarnoki rendszerek összefognak és megosztják egymással, milyen eszközökkel tarthatják fel a hatalmi gépezetüket, ugyanúgy a demokratáknak is össze kell fogniuk. Mert nem igaz, hogy a demokraták gyengék lennének ebben a küzdelemben.
– Ha már a szövetségeket szóba hozta: a magyar kormány a demokratikus értékrend megcsúfolásával gyengíti ezt az európai szövetséget. Háborús álláspontja, illetve az Oroszország védelmében tett lépései rendre azt bizonyítják, nincs erős szövetség Európában még a háború kérdéseben sem. És mi, az ország másik fele sem tudunk mást tenni, mint tudomásul venni ezt.
Embert barátjáról…Orbán Viktor és Aljakszendr Lukasenko.
– Ha a lelkiismereted tiszta, akkor bármit meg tudsz tenni. De itt van például a belorusz választások kapcsán kinyilvánított magyar kormányzati álláspont is. Blokkolta az Európai Unió közös nyilatkozatát, amely nem ismeri el a mostani elnökválasztás eredményét. De ezt tudnia kell a magyar kormánynak is…Egy közös, egyhangú nyilatkozat helyett kaptunk 26-ot: a magyarok kívül az összes többi tagállamtól egyenként. Amúgy pedig: a magyaroknak maguk kell eldönteniük, milyen úton járnak.
– A magyarok többsége, amit egyre több helyen nyilvánosan is hangoztatnak már, a kormány agymosott az orosz propaganda által…
– Minden ember saját morális felelősségén múlik, mit és hogyan értékel.
– Csak tisztelni tudom a durva körülmények ellenére is optimista álláspontját. És kívánom a legjobbakat.
– Én pedig köszönöm az érdeklődését.