Újabb fajokkal gyarapodott a pesti állatkert. Méghozzá ismét olyanokkal, amelyeket hosszú ideje nem láthatott a nagyközönség. Két erszényesről van szó, s mindkettő világviszonylatban is nagy ritkaságnak számít az Ausztrálián kívüli állatkertekben.

A keleti erszényesnyest (Dasyurus viverrinus) foltos erszényesnyest néven is ismert, de az utóbbi név nem a legcélravezetőbb, hiszen a foltos mintázat az erszényesnyesteknek mind a hat fajára jellemző. Méreteit tekintve kisebb macska nagyságú, még a nagyobb hímek súlya sem haladja meg az 1,6 kg-ot. Főként alkonyatkor és éjjel aktív állat, rovarokból és kisemlősökből álló táplálékát is ilyenkor kutatja fel. Mint minden erszényesre, erre a fajra is sajátos szaporodásmód jellemző. A nőstények rendkívül rövid, 21 napos vemhességi idő elteltével hozzák világra utódaikat, amelyek száma akár a tízet is meghaladhatja, sőt, nagy ritkán akár húsz is lehet.

Közülük azonban csak az első hat maradhat életben, ugyanis a nőstények hasán csupán hat emlő található. Az emlőket körülvevő bőrredő igen fejletlen, tehát szó sincs olyan erszényről, mint például a kenguruknál. Az emlőn kapaszkodó kölykök szőlőfürtként függenek le, valamivel idősebb korukban pedig az anyaállat hátán kapaszkodva vitetik magukat.

A nőstények a lehető legtöbb utódot igyekeznek felnevelni, az erszényesnyestek ugyanis nem élnek túl sokáig. A természetben a 4-5 éves állatok már igen idősnek számítanak, állatkertekben viszont előfordul, hogy ennél tovább is élnek.

A faj eredetileg az ausztrál szárazföldön is igen gyakori volt, de mára onnan szinte teljesen eltűnt. Ennek oka, hogy a legutóbbi 50 ezer esztendőben az Ázsia felől érkező őslakók, majd a múlt kétszáz évben a fehér ember a térségben eredetileg nem őshonos számos fajt telepített be, a dingótól a macskán át egészen a rókáig. Ezek pedig ragadozóként, vagy épp versenytársként számos őshonos faj megritkulását okozták. Tasmania szigetén azonban, ahol ezek a hatások kevésbé érvényesültek, számos olyan faj is fennmaradt, amely a kontinensről már kiveszett. Ilyen az erszényes ördög, és ilyen volt az erszényes farkas is, amely már teljesen kihalt ugyan, de utolsó állományai éppen Tasmaniában maradtak fenn. A keleti erszényesnyest a kontinensről az 1960-as évek végére szinte teljesen eltűnt, azóta csak szórványosan találkozni velük. Tasmaniában azonban még viszonylag népes állományai vannak, így a faj nem számít fenyegetettnek, noha a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) a „veszélyeztetettség közeli” kategóriába sorolja.

Erszényesnyesteket Magyarországon eddig még csak Budapesten tartottak. Az első állatok még 1990 novemberében érkeztek, s egészen 1993 áprilisáig láthatta őket a nagyközönség. Ez azt jelenti, hogy az állatkertekben egyébként is ritkán látható fajt húszéves szünet után ismét bemutatják. A mostani erszényesnyestek – három nőstény és egy hím – a Lipcsei Állatkertből érkeztek ide. Az állatkerti szakemberek abban bíznak, hogy a következő években szaporítani is sikerül majd az állatokat.

A másik új erszényes ugyancsak a mától látható: a kettősfésűs erszényesegér (Dasyuroides byrnei), amelyet inkább az ausztrál őslakók szókészletéből kölcsönzött kovari néven szoktak emlegeti. Az erszényesegér név kissé megtévesztő is, mert az aprócska, bár egy egérnél nagyobb állat inkább ragadozó életmódot folytat. Ausztrália belső, sivatagos területein él, állománya, sajnos, csökkenőben van, így a természetvédelmi szakemberek „sebezhetőnek” minősítik veszélyeztetettségének mértékét.

Ezt a fajt 1985-től kezdve szintén tartották a Fővárosi Állat- és Növénykertben, mi több, szaporítani is sikerült őket. Az elmúlt másfél évtizedben azonban a kovarik is hiányoztak az állatkertből, így sok látogató valószínűleg még egyáltalán nem látott ilyen állatokat.

Az új erszényesek az egykori Szarvasház épületében kaptak helyet. Az 1912-ben épült állatház az 1980-as évek közepéig valóban szarvasféléknek adott otthon, akkor azonban eredeti helyéről a kert másik végébe helyezték át őket, és egy ideig különféle darvak, majd dél-amerikai állatok bemutatóhelyeként működött. A közeli múltban viszont fokozatosan átalakították az ausztrál régióban honos fajok számára. Az épület északi végében kaptak helyet az év eleje óta látható ritka hangyászsünök, a déli szárnyban pedig az erszényesnyestek, a kovarik, és az állatkertben már régebb ideje látható, de most új helyenélő kissiklóerszényesek számára építettek megfelelő helyeket.

A megújult létesítmény arra is alkalmas, hogy akár egy rendszeresen szaporodó erszényesnyest-állománynak is otthona legyen, hiszen a bemutató tereken túl a kulisszák mögött további helyeket is kialakítottak arra az esetre, ha például valamelyik állatot el kell különíteni a többiektől.

A Fővárosi Állat- és Növénykert a múlt években lépésről lépésre fejlesztette az úgynevezett Ausztrál Zónát. A folyamat első állomásaként a Dombház készült el még 2004-ben, ahol egyrészt a sisakos kazuárok kaptak helyet, és két kengurufajt is bemutatnak a létesítményhez tartozó kifutókban. A következő lépés az Ausztrálház kialakítása volt abban az 1912-i épületben, amely évtizedeken át madárházként működött. Az Ausztrálházat 2010-ben adták át, benne számos hüllő- és madárfaj lelt otthonra, illetve ott található az éjjel aktív állatokat bemutató csarnok is, gyümölcsevő denevérekkel, illetve több különböző erszényessel, köztük patkánykengurukkal, kuszkuszokkal és rókakuzukkal.

Erszényesek az állatkertben

A Fővárosi Állat- és Növénykertben már az 1866-i megnyitáskor is tartottak erszényeseket. Az azóta eltelt évtizedek során összesen 24 faj képviselte ezt az állatcsoportot, amelyek nagy része az ausztrál régióban honos fajnak számít. Jelenleg az erszényesek tizenegy faját mutatják be Budapesten, amely nemzetközi mértékkel mérve is gazdag gyűjteménynek számít. A ragadozó erszényeseket (Dasyuridae) a kovari is a keleti erszényesnyest, a kúszóerszényeseket (Phalangeridae) a földi kuszkusz és a rókakuzu, a vombatokat (Vombatidae) a csupaszorrú vombat, a siklóerszényeseket (Petauridae) a kis siklóerszényes, a tollfarkúerszényeseket (Acrobatidae) a törpe tollfarkúerszényes, a patkánykengurukat (Potoroidae) a hosszúorrú patkánykenguru és az ecsetfarkú patkánykenguru, a valódi kengurukat (Macropodidae) pedig a Derby-kenguru és a kormos kengurunak is nevezett nyugati szürke óriás kenguru képviseli. A változatos gyűjtemény bemutatásával az állatkert arra is rá szeretne világítani, hogy a viszonylag ismert kengurukon kívül milyen sok egyéb faj alkotja ezt az állatcsoportot.

 

Külön lakhelyük van a vombatoknak 2011 óta. A két állat, Molly és Wally frigyéből azóta egy kölyök is született, ami egészen különleges szaporítási eredménynek számít, hiszen európai állatkertben legutóbb éppen húsz éve sikerült vombatokat szaporítani, Magyarországon pedig, sőt, az egész kelet- és közép-európai térségben ez az első alkalom. Az Ausztrál Zóna fejlesztésének részeként készült el az idén tavasszal a tojásrakó emlősöket képviselő hangyászsünök bemutatóhelye, illetve ugyanazon épület most megnyílt új szárnya is.

A következő években tovább fejlesztenék az ausztrál régió élővilágát bemutató zónát, amelyre most már megfelelő hely is rendelkezésre fog állni. A jelenlegi állatsimogató, illetve a Parasztudvar ugyanis át fog költözni a vidámparki területre, hogy ott a közönségnek még többet kínáló tervezett Mesepark része legyen. Az ilyen módon felszabaduló régi területen viszont az Ausztrál Zóna tud majd tovább terjeszkedni.