(Szerző: Hardy Mihály) A kormánynak ismét sikerült összerúgnia a port egy szomszéddal, ezúttal Horvátországgal, ráadásul egy több mint százéves történet miatt. Míg azon folyik a vita, volt-e a hazánknak tengerpartja, vagy sem, arra is jó lenne gondolni, hogy Magyarországnak hamarosan nagy szüksége lehet a szomszédos állam segítségére. Az adriai Krk-sziget olajkikötője most talán fontosabb téma, mint Fiume történelmi múltja.
Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában a szélsőségesség fogalmán? Elsősorban azon, hogy mennyire megváltozott e fogalom tartalma a múlt években, mennyivel megemelkedett a magyar politikában az ingerküszöb, mennyivel több olyan dolog mellett megyünk el szó nélkül, ami bizony még tíz-tizenöt éve alaposan kiverte volna azt a bizonyos biztosítékot.
Éppen ebből a szempontból érdekes a miniszterelnök múlt pénteki kijelentése a szerinte tőlünk elvett tengeri kikötőkről. Azt láthattuk azonnal, hogy például a horvát kormánykörökben ez a kijelentés tényleg kiverte a biztosítékot, sőt a zágrábi levéltár már azzal is reagált, hogy a horvát, illetve dalmát tengerpart valójában sohasem tartozott a Magyarországhoz, hanem a „rijekai provizóriumhoz”. És persze lett belőle diplomáciai „bekéretése” a magyar nagykövetnek a horvát külügyminisztériumba.
Nem is ez a legnagyobb baj a magyar miniszterelnök újabb, meggondolatlan kijelentésével, amivel sikerült vérig sértenie egy szomszédos NATO- és EU-szövetséges tagállamot. Hanem: hogy nem igaz. A Magyar Királyság, vagy – ha így jobban tetszik – az Osztrák–Magyar Monarchia volt szíves elveszteni azt a bizonyos tengerpartot abban az I. világháborúban, amit amúgy terület- és haszonszerzési céllal indított Szerbia ellen. És ez volt a háborús vereség egyik ára, amit Ausztria mellett Magyarországnak is meg kellett fizetnie. Érdekes módon, Bécsben senkinek sem jut eszébe visszakövetelni mondjuk a pulai kikötőt az Isztrián…
Ha eljátszunk a gondolattal, hogy vajon miként reagált volna az egykori Orbán Viktor ugyanerre a kijelentésre, ha az 1992-ben az akkori magyar miniszterelnök szájából hangzik el… Nos, lett volna ott minden: naftalinszagú, irredenta szélsőségesség, a Horthy-korszak tűrhetetlen felmagasztalása, támadás az európai értékek ellen, meg minden egyéb. Tegyük hozzá, azóta nem a történelem változott meg, hanem aki beszél róla.
Mindennek a tetejében sikerült ismét összerúgni a port egy szomszéddal, akinek a támogatására, ne adj’ isten segítségére éppen a kritikus időkben lenne a legnagyobb szükségünk. A horvátországi Krk-sziget mellett megépült olajkikötő az a pont, amit csővezeték köt össze Magyarországgal és ahová az orosz olaj kiesése esetén például a legrövidebb úton importálhatnánk közel-keleti kőolajat.
Persze csak akkor, ha a tengeri kikötők mellett nem veszítjük el… a józan eszünket.