Magyarországon nincs olyan társadalmi réteg és iparág, amelyik ne szenvedett volna el tetemes veszteségeket a válság miatt a múlt években. A legtöbb cégbedőlés az építőiparban volt, ez az ágazat vezeti azt a tízes listát, amelyik rangsorolja, hogy mely ágazatban szűnt meg a legtöbb vállalkozás a múlt évhasonló időszakához képest.
Az építőanyag-gyártók közül is több nagy – nemzetközi és hazai – cég egyaránt forint-milliárdokban mérhető veszteséget szenvedett el tavaly. A pozitív eredménnyel zárók közül – 16 milliárdos éves forgalommal – kiemelkedik a Leier Hungária Kft. nyolc magyarországi építőanyag-gyártó üzeme.
„A válságra kezdetektől fogva kihívásként tekintettünk, és mivel döntési mechanizmusunk mindig is rendkívül rugalmas volt, ezért – a többi között – gyártáskapacitásunkon belül átcsoportosításokat hajtottunk végre. Volt olyan gyártósorunk, melyet ideiglenesen leállítottunk, viszont nyugat-magyarországi üzemeinkben kapacitásnövelésre volt szükség ahhoz, hogy ki tudjuk elégíteni a megnövekedett keresletet az egyes betontermékeink, méretre gyártott elemeink iránt. Ezekben a gyárainkban a nyár közepe óta az addiginál több alkalmazottat foglalkoztunk” – mondta Komlós ügyvezető.
A Leier cégvezetése optimista, idénre is a tavalyi év közel 16 milliárdos forgalmát irányozta elő az építőanyaggyártó-üzletágban, és minden jel arra mutat, hogy nem túlzóak várakozásai. A cég a múlt tíz évben harmincmilliárd forintot ruházott be a magyarországi nyolc üzemébe. A legújabb, ötszázmillió forintba került gyártósort Devecserben állította munkába. A Veszprém megyei üzemben már befejeződött a termékek vizsgálata, várhatóan még az ősszel megjelenhet a piacon a cég új téglája.
Arról egyelőre nincs konkrét döntés, hogy mi fog készülni az új, kilencedik üzemben: „A gyártásprofilról még nem döntöttünk. Tanulmányozzuk a piaci igényeket, és azok függvényében kezdjük el a gyártást a győri üzemben, ahol majd húsz új munkatársat foglalkoztatunk” – tette hozzá az ügyvezető.