Egyik este fáradtan haza jött apukám, és arról mesélt, hogy két hosszúhajú és nehezen kimondható nevű fiú akar fellépni a klubban. Valamilyen szerb nevük van… Mi már tudtuk a húgommal, hogy kikről van szó. Kértük, hogy támogassa őket, mert nagyon tehetségesek – ezt persze nem tudom, honnan vettük. De a klubvezető – aki korántsem volt még akkor „néni”, egyszerűen csak Váradi Nusi volt – szintén hamar ráérzett, hogy Zoránban és Dusánban van valami… (Nyitó képünk forrása: https://beatkorszak.blog.hu/2017/02/01/ahol_eloszor_megjelent_a_tviszt_metro_klub)
Édesapám, aki akkor a Közlekedési Építő Vállalat igazgatója volt, rábólintott. Hát valahogy így kezdődött.
Hogyan folytatódott, arra sokan emlékszünk. A magyar beat hőskora zajlott itt le, ebben a bájos sarki épületben, amely éppen 111 esztendővel ezelőtt, 1908-ban nyílt meg, mint Késmárky és Illés játékáruház a budapest-erzsébetvárosi Dohány utca 22-24.-ben.
A Wikipedia így emlékszik rá „A villamos fényárban csillogó fayance-díszítéssel kirakott áruház előtt a fővárosi közönség gyönyörködik, azt képzeli, hogy a mesék országában tündérpalota előtt áll, melynek ablakaiból ezer aranyhajú baba mosolyog le reája.”
A kettes metrónak 1953-ra kellett volna elkészülnie, de az építkezést le kellett állítani és a metróvonal építése 1963-ig szünetelt. Abban az évben november 14-én született meg a határozat, amelynek értelmében 1973-ig be kell fejezni az építkezést. Az Árkád Bazár épületét a Közlekedési Építő Vállalatnak utalták ki. Az építőmunkások számára szórakoztatóközpontot szerettek volna létesíteni, ezért ide költözött a Metro Klub, amelyet persze mindenki hosszú ó-val ejtett ki.
Most olvasom, hogy újra nyit, Metro Club Theatre néven – nem is élnénk a XXI. században, ha nem angol névre keresztelték volna el ezt a hajdan oly’ patinás helyet. Február 8-án pénteken Revolution és DJ Nash gondoskodik róla, hogy az újranyitás emlékezetes maradjon.
Nem tudom, hogy emlékezetes lesz-e, lehet, hogy némelyek, akik annak idején oda jártak, megint arra néznek, bár nem valószínű, hogy DJ Nash-re vágynának, de ki tudja.
Mint a közlemény írja: „A szórakozóhelyen mostantól minden pénteken és szombaton a luxus varázsával átitatott környezetben, nyugati színvonalú hang- és fénytechnikával, kifogástalan kiszolgálással, mennyei italokkal, igazi ínyenc bistro food falatokkal, hatalmas tánctérrel és az ország legjobb lemezlovasaival várják a vendégeket.” Meg lesz fürdőruha bemutató és HipHop Dance School is.
Mindez persze aligha szükséges ahhoz, hogy egy legenda megszülessék. Pontosabban: egy legenda születéséhez egészen más kell. De erről nem DJ Nash tehet, nem is a fénytechnika, még kevésbé – haha! – a bistro food, azaz magyarul bisztró kaja. Hanem egy korszellem, egy bizonyos történelmi szituáció és néhány nagyon tehetséges fiatal…