„Vigyázat, nők!” címmel habkönnyű, francia témájú vígjátékot mutattak be a békéscsabai Jókai Színházban (a képen). A darabot Andrej Kurejcsik kortárs belorusz szerző írta, az ukrajnai Herszon színészeinek játékát élvezhette a csabai (részben hazai szlovák) közönség, a vendégművészek ukránul mondták a szerepüket, amelynek fordítását magyar szöveggel vetítették a színpad fölé, az igazgató pedig oroszul nyilatkozott lapunknak… (Képek: A-Team/Nyári A. és A-Team/Ignácz Bence)
Jelenet az előadásból.
A nyelvi kavalkádban a teátrum pantomimművészei jártak jól, nekik ugyanis a bemutató előtt az a szerep jutott, hogy az utcán szép számban gyülekező publikumot széles mozdulatokkal, barátságosan, ámde szótlanul terelgessék befelé a kamaraszínház udvarára. A néma festett arcúak a darabban is hasonló feladatot kaptak: a főszereplő Serge-t és három, egymásról eleinte mit sem sejtő barátnőjét, Lulut, Jacqueline-t és Marisabelt navigálták a színpadon szerelmi kalandok és a boldog végkifejlet felé. A párizsi legénylakásban bonyolódó történet hőse és hősnői – a legújabb kijevi parlamenti döntések szellemének megfelelően – Ukrajna államnyelvén veszekedtek, majd békültek meg egymással.
Nem mindig volt ez így. A Mikola Kulis Zenés-Drámai Akadémiai Színházban (ez a herszoni intézmény hivatalos elnevezése) nem is olyan régen még oroszul játszották a bohókás darabot. Ám egy portugáliai vendégszereplésük alkalmával az ottani ukrán diaszpóra felől az a figyelmeztetés jutott el hozzájuk, hogy ha a nagy ukrán költő, Tarasz Hrihorjevics Sevcsenko helyett Alekszandr Szergejevics Puskin nyelvén mernek megszólalni, akkor utána ne tapsviharra számítsanak…
Alekszandr Knyiga, az ukrán színház igazgatója.
Hasonló indulatok korában sem mentek ritkaságszámba északkeleti szomszédunknál, de ezek a szovjet időkben vagy a birodalom felbomlását követően többé-kevésbé kezelhetőeknek bizonyultak. Egészen a Janukovics elnököt megdöntő ’majdányi’ népfelkelés/puccs (nem kívánt rész törlendő) sikeréig. A résztvevők első követelése ugyanis az volt, hogy gyakorlatilag országszerte tiltsák be az orosz nyelv használatát.
A világ, ezen belül is a mézesmadzag szerepét betöltő Európai Unió megrökönyödését tapasztalva a ’forradalmárok’ szelídítettek óhajukon – de nem felejtették el. És abban az országban, ahol a lakosság egyharmada orosz anyanyelvű, egy másik harmada pedig napi gyakorlatban használja ezt a nyelvet, az EU-val megkötött egyezmények, köztük a vízumkötelezettség várva várt feloldását követően a kijevi törvényhozás elfogadta, a Rada elnöke pedig aláírta a jogszabályt.
A kihirdetését már csak Viktor Porosenko államfő akadályozhatta volna meg, ám az egykori csokoládégyáros szeptember 25-én jóváhagyta a vitatott iratot. Az nem kétséges, hogy a törvény az ott élő oroszok „megbüntetését” célozza, de hordalékként a kisebb lélekszámú ukrajnai nemzetiségeket, így a magyarokat is súlyosan érinti.
Az ukrán nacionalisták kielégítését szolgálni hivatott szabály nemcsak az iskolák felső tagozatos tanulói esetében tenné kötelezővé szinte valamennyi tantárgy államnyelven történő oktatását (középiskolákról, egyetemekről nem is szólva), de a gyakorlati élet számos vonatkozásában lehetetlenülnének el azok mindennapjai, akik nem tudnak (eléggé) ukránul.
És itt kanyarodjunk vissza Herszonhoz. Békéscsaba vendégeinek a beszéd a munkaeszköze, a társulat első embere pedig készségesen állt rendelkezésünkre, midőn kérdéseinkkel megkerestük. Alekszandr Knyiga igazgató és művészeti vezető válaszában elmondta, hogy az újsütetű előírások gyakorlati végrehajtása a Dnyeper folyó torkolatában fekvő településükön, igencsak kevert lakosságú régióban nehezen látszik megvalósíthatónak. Ebben a háromszázezres iparvárosban ugyanis 106 nemzetiséget tartanak számon, oroszoktól lengyelekig, ukránoktól magyarokig, görögöktől bolgárokig, tatároktól kazahokig, grúzoktól zsidókig (utóbbi a szovjet besorolások továbbélésével nem vallásnak, hanem nemzetiségnek számít Ukrajnában is…).
Színházuk korábban is két nyelven adta elő műsorát, és ettől a jövőben sem kívánnak eltérni. Az új nyelvtörvénnyel kapcsolatban a direktornak az a véleménye, hogy több benne a politika, mint a realitás, feléjük az emberek megszokták, hogy ha valakihez oroszul fordulnak, akkor ezen a nyelven kapnak választ – és ugyanez a helyzet az ukránnal is. Képtelenség is lenne, ha a munkafolyamatot nyelvi nehézségek akadályoznák akkora vállalatnál, mint például a herszoni hajógyár (ahol egykor a legnagyobb magyar tengerjáró teherhajók, az Ady és a Vörösmarty is készültek… a szerk.)
Az együttes megköszöni a tapsot.
Az igazgató, aki közel harminc éve vezeti a színházat, fontosnak tartotta végül megjegyezni, hogy lényegében azonos tapasztalatokról számoltak be más ukrajnai társulatok képviselői, még a nacionalizmus melegágyaként elkönyvelt nyugat-ukrajnai régiókból is. Gyakran találkoznak különböző hazai és nemzetközi fesztiválokon (így ismerkedtek meg a Herszonba látogatott békéscsabaiakkal is), s még a kizárólag oroszul előadó ukrajnai teátrumoktól sem hallottak különösebb panaszt – eddig… „Nálunk ugyanis működnek tisztán orosz nyelvű színházak, tanintézetek, míg Oroszországban egy sincs, jóllehet ott ukránok százezrei élnek!” – dobta át a forró krumplit Knyiga igazgató az orosz térfélre…