Ilonka és Erzsike, pontosabban Ilonka néni, illetve Erzsike néni neve csak nekünk, általános iskolánk napköziseinek mond sokat. Ők voltak a konyhások, velük kellett jóba lennünk, azaz udvariasan köszönni, szépen beszélni, azaz szerepet játszani nekik. A konyhások rangját a kezükben lévő mérőkanál adta, azzal porcióztak, és szórták a cukros mákot vagy a darált diót a tésztára.

Hamar rájöttünk, hogy a jól, udvariasan viselkedők többet kapnak, a sokat pofázók kevesebbet, eleinte ezt szóvá is tettük, aztán igazságérzetünket elnyomta hasunk korgása, lehettek bármennyire kócosak a konyhások, mi a frizurájukat dicsértük, és jóllaktunk.

Régen voltam napközis, de emlékeim olykor felidéződnek, most például a legújabb magyar filmek kapcsán. Az egyiknek Elkúrtuk a címe, a szerzők ragaszkodnak a pontos megnevezéshez, a másik a legfrissebb mozi: El a kezekkel a Papámtól! Senki sem hiheti, hogy a második folytatása ez elsőnek, igazából csak az édesített mák vagy dió lehet bennük a közös, meg a producer, a zeneszerző, néhány szereplő, de egy gyermekmesét nem lehet a politikai krimivel összetéveszteni. Nem tudom, hogyan alakult Ilonka és Erzsike élete, de mintha ma is kezükben lenne a kanál, a Nemzeti Filmalapnál a cukros dió helyett a pénzt szórják, gondolom, változatlanul szépen kell beszélni velük, mert a nagypofájúaknak üres marad a tésztájuk. Azt, hogy a mozisoknál kik a nagypofájúak, onnan tudom, hogy ők hiányolják a központi támogatást, igaz, amíg kapták, addig csendben maradtak.

Nosztalgiából elég lenne ennyi, de egy titkot meg kell osztanom az olvasókkal. A titok persze közismert, egy-egy film bemutatója előtt a forgalmazók sajtóbemutatót tartanak, ósdi szokás, de kíváncsiak a média véleményére, a megjelent kritikák olyanok, mint politikában a közvélemény-kutatás, a kedvezőre lehet hivatkozni, a kedvezőtlen szerzőjének pedig lehet szemüveget ajánlani. A nézők többnyire újságírók, de az El a kezekkel a Papámtól! premierjén többnyire gyerekek ültek a nézőtéren, vetítés közben, és a végén ők tapsoltak, érezhetően tetszett nekik a produkció, a történet róluk szólt, a színes, varázslatos életükről, a tágas otthonukról, a mindig terített asztalukról, ráadásul az alkotók kerülték a politikát, a filmben szereplő gyermekeket senki sem akarta megrontani, legfeljebb a főszereplő apukáját elcsábítani, a szerelmet számítással helyettesíteni, de ezt nem igazán érthették meg a mesés múlt bűvöletében élők, ők csak táncoltak, énekeltek, hangulatában, műfajában idézték fel Hófehérkét, és a Made in Hungaria-féle revüt. Most talán ezért értetlenkedtek a cukros mákról lemaradó, nemzetközileg elismert szakemberek, hogy miért a korábbi filmcézár Andy Vajna, egykori kedvese, Dobó Kata lett a kiválasztott rendező, de amikor egy ország beletörődik százezer vagy több gyermek nélkülözésébe, akkor néhány filmes visszautasítását nem kell megmagyarázni.

Egyébként magával a filmmel nincs semmi baj, szépen fényképezett, a színészek is oda teszik magukat, a vásznon bemutatkozó Csobot Adél tényleg porcukor, az elhunyt édesanyához ragaszkodó kislány, a Dóra szerepében feltűnő új tinisztár, Marczinka Bori tényleg tehetséges, de az adagolókanálhoz tapadó szem mégis a házvezetőt játszó Zsurzs Katira figyel, a szakmai fogásokat ő ismeri a legjobban, a film minősítését emelő poént ő mondja az utolsó pillanatban.

Ennyi talán kevés lenne a nézettségi adatok megugrásához, még szerencse, hogy a filmnek van egy varázslója, ő kérésre eltüntet, és gondolom, ha majd magyarázni kell a produkcióra szórt százmilliókat, akkor lesz majd a cilinderében a magyar focipályákról már ismert, statisztikát szépítő néhány ezer néző is.

El a kezekkel a Papámtól! Rendező: Dobó Kata, Gulyás Buda, producer: Kálomista Gábor, Helmeczy Dorottya, operatőr: Reich Dániel, forgatókönyvíró:  Horváth András Dezső, vágó: Csillag Manó, látványtervező: Valcz Gábor, jelmeztervező: Bárdosi Ibolya, zeneszerző: Rakonczai Viktor. Szereplők: Csobot Adél, Gubás Gabi, Járai Máté, Marczinka Bori, Nagypál Gábor, Pálmai Anna, Pindroch Csaba, Zsurzs Kati.