Hiába várom a postást, nem hozza a pénzemet. Már itt kellene lennie, címzett vagyok, kilóra lehetne mérni, pártunk és kormányunk botcsinálta kritikusaként. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerint jár nekem az a pénz. Halász János megmondta, hogy külföldi oligarchák fizetnek, betűben, mondatban számolnak el, még a postás táskája is kicsi járandóságom szállítására. (Kép: Fazekas István)
A média, mint a mentőcsónak megtelt a hozzám hasonlókkal, csak úgy, onnan szapuljuk a szeretetreméltó, a tisztességben megőszült, a megpocakosodott egykori lánglelkű, csillogó szemű ifjakat. Amit mondunk, köszönőviszonyban sincs az igazsággal, hiszen a szegénység, az elvándorlás, a korrupció nem a valóság, csupán a fantázia szüleménye, a magyar vászon fehér, csak az ecset koszos, főként a mázolók kezétől. Az pedig csak karácsonyi délibáb, hogy sor kígyózik az ingyenétel-osztáskor, hívő ember ilyenkor figyelmeztet, hogy az eget kell nézni, nem a járdát.
Tehát, a postást várom, de csak a csekkeket hozza, olykor a felszólítást, hogy ideje lenne fizetnem. Én? Küldeném tovább a levelet, tele a világ oligarchával, olvassák ők is, a „Tisztelt fogyasztó!”-val kezdődő, és a lejárt határidővel folytatódó mondatokat. Tudom, gazdag vagyok, a Soros fizet, az ország gyarapszik, a világ irigyel, a pénzt akkor sem látom. Persze, hozzászoktam ehhez, az uniós támogatást sem látom, pedig van ilyesmi, azt mondják, évente annyi érkezik, hogy kimondani is sok, nemhogy elkölteni, karácsonykor mégis a fél ország eszi a műanyag tányéros ebédet.
Mi, külföldről fizetettek, olykor magunk is beállunk a sorba, mert tudjuk, hogy a külföld pénze nemcsak papírban, betűben, fotóban ölt testet, hanem hizlal is, minket például babgulyás vagy túrós csusza formájában. Le sem tagadhatjuk, szájunkon a zsírfolt árulkodik, igaz, a ravaszabbak papírszalvétával eltüntethetik a bizonyítékot.
Szóval, nincs értelme a tagadásnak, az oligarchák beszivárognak, egyszer nyomtatót, máskor kenyeret vásárolnak, osztogatnak: csak már küldenék a pénzemet!
A hatalom képviselői pedig mondjanak, amit akarnak, nem hiszek nekik, azt sem, hogy a jövőben az oligarchák helyett majd ők fognak etetni, el sem tudom képzelni őket egy olyan asztalnál, amire tenni kell, és nem elvenni…