(Forrás: Lázár György/Élet és Irodalom/Páratlan oldal) Az Axiom 4 amerikai űrmissziónak 2024 októberében kellett volna indulnia, de a hírek szerint 2025 tavasza előtt nem kerül rá sor. A Stühmer cég viszont a honlapján jelentette a szenzációs hírt: „Csokoládé a csillagok között – A (hamburgi gyökerű, magyarrá lett csokoládégyáros máig virágzó vállalkozása) Stühmer meghódítja a világűrt!” Kapu Tibor, a kijelölt magyar űrhajós honi csokoládéval képviseli majd hazánkat az űrben. (A nyitó kép forrása: euroastra.hu)
Kapu „lelkes Stühmer-fogyasztó”, és a cég büszke arra, „hogy a Hunor-program hivatalos támogatójaként hozzájárulhatunk ehhez a történelmi pillanathoz, és hogy csokoládénk úgy jut el az űrbe, hogy azt egy magyar kutató-űrhajós viszi magával”.
Nem volt ez egyszerű dolog, hiszen „a csokoládé űrutazásának előkészítése hónapokon át tartott”. Majd egy „villámgyors kutatási folyamat” kiderítette, hogy a hagyományos Korfu-szelet „összetételének és állagának köszönhetően ellenáll a nyomáskülönbségnek, a súlytalanságnak, és a hőmérséklet-ingadozásnak is”. Persze kellett ehhez egy rendkívül ellenálló, egyedi bevonómasszát is kreálni.
„Az űrcsoki fejlesztése egy magyar innováció sikertörténete. Ez a projekt a magyar kreativitás, innováció és tradíció diadala. A Stühmer-csokoládé mostantól nemcsak földi, hanem űrbéli élményt is kínál.”
Ferencz Orsolya űrkutatási kormánybiztos is támogatja az űrkompatibilis terméket, „ami megfelel a NASA előírásainak”.
A Stühmer-cég 2021-ben százmilliós kormányzati támogatást kapott. Állami pénzekből támogatott űrprogramhoz állami pénzekből támogatott cég űrcsokoládéja dukál.
Mint ahogyan írják, „bármi lehetséges, ha mersz nagyot álmodni!”

