Ez a pazar vígjáték eljátszhatna evvel a bonmot-val: Az igazat nem hamisítom, a hamisat nem igazítom. Belátom, hogy látom, így igaz(olom). Humorra is vágyó néző most (a mai nyugdíjfizetési napon) jókedvűen merenghet el a szójátékokon. (A nyitó képen: Hernádi Judit és Kern András.)
A színház ezúttal nagyvadat lőtt! Öt személy tehet erről: Stephen Sachs, a szerző, Kovács Krisztina, magyarra átültető fordító, Valló Péter, a rendező és egyben díszletfelelős, és két szuperszínész: Hernádi Judit és Kern András.
Kilencven perc alatt egy itthoni focimeccsen alig(ha) történik bármi, ami lenyűgözően szórakoztató. A Valódi hamisítványban, ebben a másfél órában nincsenek üres öt percek sem. Van ellenben fanyar humor, minőségi építkezés a nyers komédiától a furfangos színészi és nézői „agykontrollig”. Meg két életteli karakter; köztük valóságos érdekvita, illetve morális és szellemi párbaj; és majdnem korrekt döntetlen a végén, miután helyzet+komikum kihasználatlanul nem maradt.
Kern András és az inkriminált kép
A publikum megérzi: érti, nyugtázza és derűvel fogadja a tramplinak festő (ez itt vajon adekvát szó?) asszony pürroszi győzelmét, amiben neki sincs túl sok öröme. Jöjjön akkor inkább a flaska; a száradt firnájsz várhat.
Itt is a játékosokon múlik minden. Adva van egy már nem bakfiskorú pincérnő, aki laza, mint a biciklilánc. Ha már bicaj: (nulla egész) „nyolcas” azért nincs benne; már ha az elfogyasztott alkohol ezrelékét mérnénk. Sőt, nagyon is magánál van. Ha éppen nem egy – tán a lomizóktól ingyen is beszerezhető – lakókocsi lenne az élete színtere, s egy kétes mázolmány majd’ mindene. A rosszakarói azt is mondhatnák rá: hát, ilyen egy Mekis Kleopátra. Igaz(ság)talanul.
Ellenpontja egy „attraktív üresjáratban utazó” nagyvárosi szakértő, egy hencegő, rátarti figura; aki lépésről-lépésre araszolva, tudálékosan rendezgeti át a tudásnak vélt előítéleteit. Persze, nagyon okos ő. Közhelyesen ilyeneket mond: „a hamisítás épp’ olyan régi, mint a művészet. Az emberek vágynak arra, hogy becsapják őket” . Vajon ugyanez az ő saját önbecsapására is irányadó? Az emberünk a színen lassan átlényegül igazi hús-vér személlyé; majdnem férfivé is.
A nő pedig istenien kezeli mindezt: a fennhéjázó műítészt meg a fura szituációt. Mint mondja pikírten a pasinak az inkriminált művet illetően: „adja rá az áldását, pápai áldását”. Közelítésük ellenére egyikük sem törik meg, közben a nézőtér már sejti: nem lesz itt giccses hepiend.
Kern András és Hernádi Judit: ki kit győz le.
Jól teszi a néző, ha előbb ráérő idejében kicsit kutakodik Jackson Pollock festészetéről. J. Pollock 20. századi amerikai festőművész volt. Az absztrakt expresszionizmus, illetve tasizmus (igen, így írják; nehogy elrontsák!) kiemelkedő alakja. Alkotói módszere az ún. action painting, ami azt jelentette, hogy műveit spontán, automatikus módon, a festék csurgatásával, fröcskölésével és kaparásával hozta létre. Mesterterv az írótól őt „képbe hozni”.
Nem tévesztendő össze a világszerte festészetre ösztönzött csimpánzok játékos „alkotásaival” a Mester mű(vészet)e; már csak dollárban mérve sem. A Belvárosiban épp’ egy ilyen küllemű festmény az árkereső szakértés tárgya; de igazából az emberi kapcsolatokon van a hangsúly.
Keserédes vígjáték az előadás; a műtárgyat ért, igazságot garantáló tuti bizonyosság okán vagy híján. Ettől válik – a műbírálókat is megfricskázó – gógyis produkcióvá a világsikerű komédia.
Ezt Hernádi Judit és Kern András fantasztikusan tárja elénk. Nem szaporítom a szót: zseniális kabinet-alakítás mindkettőjüké. Fele-fele részesei az elismerésnek; remekül együtt játszva töltik be a színpadot, aratnak rangot növelő sikert. Ötletesen foglalja keretbe a sztorit az örökzöld rock: a Hotel California.
Visszatérő fenntartásomat is megírom. Tudom, a színivilág büféjében és baráti diskurzusaiban divat a szabad szájú beszéd. Lehet ez sokszor természetes közönségesség is. Ha adekvát, ha a funkciója megfelelő, akkor ez a produkcióban is evidens.
Ma az előadás – engem – zavaró gyengesége volt a megszámlálhatatlan káromkodás; a b-vel és k-val kezdődő több tucatnyi durva szó. Kb. fele részben indokolatlanul is. A közönség ugrik rá, ám rájátszani erre mégsem fair. Ha a Belvárosiban számos darab „magyarítása” ily’ módon történik, rossz úzus manifesztálódhat. Érdekes próba utána olvasni az angol eredetinek, avagy – ha van – egy másik magyar fordításnak. A színpad már mégsem egy őstermelői piac.
Nálam ez az előadás egészében véve 8 pontot érdemel.
Hernádi Judit és Kern András; a zene pedig a Hotel California.
Főbb alkotók és közreműködők: Valódi hamisítvány, fergeteges vígjáték egy felvonásban, 90 percben a Belvárosi Színházban; Stephen Sachs azonos című darabját furán tette át magyar nyelvre, sőt talán útszéli „szókincsre” is Kovács Krisztina; producer Orlai Tibor; rendező és díszletfelelős Valló Péter; a főszereplők pedig Hernádi Judit és Kern András.
A képeket az Orlai Produkciós Iroda bocsátotta rendelkezésre; köszönjük!