A dunaszerdahelyi népiskolába járt 12 éves koráig, azután szabóinas lett, majd a falusi kocsmáros gyerekének a házitanítója. Tehetősebb támogatói segítségével tanulmányait előbb a szentgyörgyi piarista gimnáziumban, 1847-től a soproni evangélikus líceumban, majd Pozsonyban és Pesten folytatta. Nevét diákkorában, az 1850-es években magyarosította.
Ritka nyelvtehetséget árult el: tizenhat éves korára már folyékonyan beszélt magyarul, latinul, franciául és németül, közben tanulta az angolt, néhány skandináv nyelvet, oroszt, szerbet és más szláv nyelveket, majd megtanulta a török nyelvet is. Eötvös József támogatásával 1857-ben Konstantinápolyba utazott, ahol négyéves tartózkodása alatt sikerült olyannyira törökké válnia, hogy egy híres államférfi a titkárává választotta. Mindeközben tudományos folyóiratokban számos tanulmányt tett közzé – török források alapján – a magyarság történelmi vonatkozásairól. Ott, a Boszporusz partján jelent meg első műve, a német-török és török-német szótár 1858-ban.
Azzal a szándékkal, hogy felkutatja a magyarok őshazáját, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával 1861-ben Pestről útnak indult. Rasid effendi néven, dervisnek öltözve Konstantinápolyból Teheránig jutott el, ahol csatlakozott egy Mekkából hazatérő közép-ázsiai zarándokcsoporthoz. Két évre rá, 1863-ban megérkezett az üzbég Horaszanba (mai nevén: Híva / Khiva / Xiva), ahol sikeresen játszotta a dervis szerepét. Úti jegyzeteket csak titokban készíthetett. Vándorlásának fontos állomásán, a buharai emír palotájában – az egykori emirátus nemzetközi kapcsolatait bemutató kiállítás részeként – egyéb dokumentumok mellett napjainkban magyar nemzetiszín szalagos koszorú őrzi nevét és emlékét.
Később, Szamarkandban felkeltette házigazdái gyanúját, de a több mint félórás kikérdezés alatt meggyőzte őket igazhitű voltáról. Pestre 1864-ben érkezett vissza; első ízben sikerült egy európainak oda ellátogatnia, amerre Vámbéry Ármin járt. Angliába utazott (1865), ahol kitüntető fogadtatásban és elismerésben részesítették, tudományos társaságok, mindenekelőtt a Királyi Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választotta, útirajza is Londonban jelent meg először. Csaknem négy évtizeden át, 1865–1904 között a budapesti tudományegyetemen a keleti nyelvek tanára volt. Bár a magyar tudós társaság nem osztotta a népünknek nem finnugor, hanem török eredetét valló Vámbéry elveit, 1876-ban az MTA rendes tagja lett.
A magyar államfő 2011-i közép-ázsiai útján Buharában emléktáblát leplezett le Vámbéry Ármin tiszteletére. A tábla állításához a megyei üzbég önkormányzat és a Magyar Tudományos Akadémia közösen járult hozzá. Akkor hangzott el: Vámbéry egyaránt fontos a magyaroknak és az üzbégeknek, hiszen hiteles információkkal látta el a világot a nyugati civilizációtól akkor még elzárt térségről, elsőként számolt be az oroszok közép-ázsiai terjeszkedéséről.
Buhara kormányzója a megemlékezésen azt emelte ki, hogy a magyar orientalista mindig tárgyilagosan, részrehajlás nélkül írt a térségről, könyvei és cikkei felkeltették Európa érdeklődését Közép-Ázsia történelme iránt. Az ünnepélyes aktuson elhangzott, hogy 2013, a Kelet-kutató halálának 100. évfordulója Vámbéry Ármin emlékéve lesz.
Buhara után, 2013 őszén Hivában is Vámbéry Ármin emléktáblát avattak. Híva az egykori selyemúton fekvő történelmi város, a középkorban kulturális és kereskedelmi központ volt. A 13. század közepéig teljesen arab település volt, ez jól látható mind a mai napig épen megmaradt építészeti műemlékeiből. A tábla csúcsos formája is e stílust idézi. Az avató ünnepségen elhangzott beszédében Kövér László, az országgyűlés elnöke aláhúzta, hogy a magyar és az üzbég nép történelmi összefonódása olyan kapocs országaink között, melynek ápolása mindannyiunk érdeke. Egyben megköszönte Davron Alakulievnek, Híva város kormányzójának az emléktábla elhelyezéséhez nyújtott támogatását. „Vámbéry kijelölte a magyar turkológia kutatási irányait, neki köszönhetjük a nyelvközösség és az etnikum történetének különválasztását, ami kiállta az idők próbáját, és a mai világban is korszerűnek tekinthető” – tette hozzá az országgyűlés elnöke.
Nagyon köszönöm Vágó Istvánnak a buharai képeket és a szakmai tanácsokat,
Kovács Attila fotóriporternek a buharai tábla felvételét. (A szerző)