A napokban különös vizsgaelőadás volt. Auksz Éva Sweet Charity című koncertestjét a férje, Őze Áron rendezte. A vizsgaelőadás nem egy kezdő színésznő estje volt, hiszen már évek óta a pályán van. Játszott a többi között a My Fair Lady-ben, a Godspell-ben, az István, a királyban, aLa Manchalovagjában s a Csongor és Tündében. A nagymama című előadásban Tolnay Klári, Béres Ilona, Csernus Mariann, Sinkovits Imre, Kállai Ferenc és Agárdy Gábor partnereként lépett színpadra, s ahogy egy helyen nyilatkozata az előadásról: „Azt hiszem, fel sem fogtam, hogy ez a csoda csak egyszer történhet meg az ember életében.”
Ezen a mostani előadáson zárta le hivatalosan színésztanulmányait.
Élvezetes este volt. Kellemes maga a darab, amelynek alapját Federico Fellini alkotta meg a Cabiria éjszakái című filmjében, s utána készült a világhírű musical. Charity távoli, vagy nem is olyan nagyon távoli rokona a hajdani kaméliás hölgynek és Irmának, az édesnek is. Az aranyszívű, rossz útra keveredett, de jobb életre vágyó leány ebben a darabban szociális konzultánsnak mondja magát, mások bártündérnek nevezik. De a lényeg, a csalódással teli vágyakozás a tiszta szerelemre és a békés családi létre itt is ugyanolyan erős.
Auksz Éva, ezen az előadáson egyedül van a színpadon, remekül énekel és táncol. Az előadás – ahogy ő maga is mondja – interaktív. Néha a közönségből is egy-egy férfi szereplővé válik, fokozva a derűt és az együttérzést.
A több szereplős musicalt Zöldi Gergely dramatizálta egy szereplőre. Az estet március 30-án megismétlik.

