A szíriai konfliktus már több mint kétmillió gyermeket érint, mintegy 95 ezer még ötéves sincs. A súlyos időjárási körülmények pedig csak súlyosbítják a menekültek körülményeit.
Észak-Jordániában az esőzések, a havazás és a fagyos hideg tovább nehezíti a Za’atari táborba menekült gyermekek életét. A táborban jelenleg 55 ezer szír menekült él.
„A következő napokban fog eldőlni, hogy tudunk-e alapvető ellátást nyújtani a za’atari táborban élő gyermekeknek és családjaiknak” – nyilatkozta az UNICEF jordániai képviselője, Dominique Hyde. „A jordán kormánnyal és partnereinkkel együtt mindent megteszünk azért, hogy az alapvető szolgáltatások továbbra is működjenek, és így a gyerekek melegben és szárazon lehessenek.”
A za’atari táborkörülményeket tovább rontja, hogy a határon túlról jelenleg is folyamatosan özönlenek a menekültek. Január eleje óta, mintegy tízezer szír érkezett Jordániába.
Az áradás következtében víz alá kerültek a sátrak, a tábor csatornarendszere fölmondta a szolgálatot. A mély sár megnehezíti, hogy a vizet és embereket szállító teherautók megközelítésék a tábort. Számos speciális gyermeksátrat is elöntött a víz. Az egyik ilyen sátor, amiben felnőtt kísérő nélkül, egyedül élő gyerekeket helyeztek el, összedőlt.
A kialakult helyzetben az UNICEF és partnerei éjt nappallá téve azon dolgoznak, hogy fenntartsák a tábort működtető szolgáltatásokat és minden menekültnek megteremtsék a hozzáférést a vízhez, zuhanyzókhoz és mellékhelységekhez. Az UNICEF és az UNHCR együttes erővel dolgozik az érintett területek víztelenítésén és a károk enyhítésén.
Az UNICEF vészhelyzet esetére fenntartott tartalékaiból meleg ruházatot, valamint matracokat osztott szét az elázottak helyett. Hősugárzókat adnak a tábor területén felállított ideiglenes épületekben élő családoknak is.
A tavaly összegyűjtött pénzek viszont mostanra elfogytak, az idén eddig még nem érkeztek új támogatások. Az UNICEF sürgős segítséget kér a nemzetközi közösségektől és az adományozóktól, hogy fenn tudja tartani a tábor működtetését.