A világ első „multi-szenzoros”, nem csupán látható és hallható, de meg is ízlelhető, meg is tapintható, vagy meg is kóstolható tűzijátékának előkészítésében a Vodafone és London polgármestere mellett a többi között Bompas & Parr cég íztechnológusai, valamint a Quantum egyedi hatásokat alkotó cég szakértői vettek részt.
A rendezvényhez kapcsolódóan elkészült egy ingyenesen letölthető okostelefonos alkalmazás is, amelynek segítségével távolról is be lehet kapcsolódni az eseményekbe.
Az alkalmazás kattintással letölthető:
A hagyományos londoni újévi tűzijátékot, az Egyesült Királyság legnagyobb tűzijátékát a BBC1 élőben közvetíti, de az alkalmazásoknak és a kiterjesztett valóság megoldásoknak köszönhetően ezúttal mások is az élmény részesei lehetnek és megtekinthetik, amikor a XYLO cég ledes karkötőinek segítségével várhatóan mintegy 100 ezer ember részvételével létrejön a három futballpályányi, óriás képernyő is a Temze partján.
A tűzijáték 2014 első perceiben kezdődik és háromnegyed órán át tart majd.